Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében Magyarországon.
Nem a szúnyogok, hanem a tenyészőhelyeken nagy számban előforduló szúnyoglárvák miatt kezdik meg a tervezettnél előbb, április 3-7 között a biológiai szúnyoggyérítást a Balaton körül 1200 hektáron, amit a tóparti önkormányzatok finanszíroznak - közölte Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség (BSz) elnöke.
A balatoni szúnyogirtást koordináló, az üdülőrégió önkormányzatait tömörítő szervezet elnöke elmondta, az országban először idén is a Balatonnál védekeznek a szúnyogok ellen. A BSz közelmúltban tartott közgyűlésén még arról tájékoztatták a tagságot az előzetes vizsgálatokra hivatkozva, hogy a tavalyi, különösen csapadékos tavaszhoz képest idén várhatóan később kezdhetik meg a beavatkozást.
Az azóta történt újabb szakértői vizsgálatok azonban azt állapították meg, hogy meg kell kezdeni a biológiai csípőszúnyog-gyérítést a térségben. A szakértők a terepbejárások során megállapították, hogy a tó körüli tenyészőhelyek ugyan továbbra is kevésbé borítottak vízzel, mint az elmúlt évek hasonló időszakában, viszont igen sok bennük a szúnyoglárva, köszönhetően az utóbbi napok kedvező időjárásának.
- közölte a BSz elnöke.
A szövetség ugyan nem számolt az ilyen korai beavatkozás szükségességével, de nem lehet kérdéses a költségek vállalása, hiszen a jókor, időben elvégzett védekezés pozitívan befolyásolhatja az egész éves szúnyogirtás eredményességét - tette hozzá.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Mint kifejtette, korábban az önkormányzatok és az állam felesben biztosította a forrást a balatoni szúnyogirtáshoz. Az átalakult gyakorlat szerint a költségeket az elő- és utószezonban a helyi önkormányzatok, a főszezonban az állam vállalja magára. A nyári főszezonban a szúnyoggyérítést immár a katasztrófavédelem irányítja az egész országban.
Kiadták a figyelmeztetést: esőbe borul az ország, durva viharokra kell készülni egész Magyarországon
Zivatarok miatt az egész országra figyelmeztető előrejelzést adott ki szombatra a HungaroMet
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







