Elérhetővé vált a grafikus helyfoglalás a MÁVPlusz alkalmazás legújabb frissítésében, így az utasok ezentúl a kocsirajzon maguk választhatják ki a szabad ülőhelyeket.
"Észak-Pestre vonattal érkezők, figyelem! Június 21-étől július 27-ig jelentősen változik a közlekedési rend az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalon, mert Rákosrendező állomáson pályafelújítást végzünk" - közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság. Módosul a menetrend mindhárom érintett irányból, a vonatok fővárosi végállomása a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra kerül át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal vonatai Rákospalota-Újpestig járnak.
Az elővárosi vonatokat ezúttal nem autóbuszos pótlás helyettesíti: a sűrű, budapesti közúti forgalomban a pótlóbuszok nem tudnának olyan kedvező eljutási lehetőséget kínálni az utasoknak, mint a sűrűn közlekedő metró- és villamosjáratok. A jelentős mértékű korlátozások mérséklése, illetve az alternatív útvonalak biztosítása érdekében ugyanakkor erősíti a MÁV a szobi és a veresegyházi vonallal párhuzamos helyközi buszjáratokat: főként csúcsidőben több járat indul Dunakeszi, Fót, Veresegyház, Őrbottyán, Vác térségében, melyekről Újpesten közvetlenül az M3-as metróra lehet átszállni a belváros felé.
A térségben mintegy 10 autóbusszal erősítették meg az elővárosi buszos szolgáltatást, emellett az utasigényekhez igazodva tartalék járművekkel is készülnek - írták a honlapon. A BKK pedig sűríti a 12-es és a 14-es villamosok közlekedését, növeli a villamosok kapacitását, így a villamosok 3 percenként és több kocsival közlekednek. Ezenkívül a BKK további járatokon és szakaszokon is elfogadja a vasúti díjtermékeket június 20-án 23 órától július 28-án 1:00 óráig.
Kérjük utasainkat, hogy szombattól ne megszokásból utazzanak, indulás előtt tájékozódjanak a MÁV megszokott felületein
- írták. A korlátozással, az eljutási javaslatokkal, csatlakozó járatokkal, jegyelfogadással kapcsolatos minden információt, térképet egy aloldalra gyűjtöttek össze, ide.
A lezárás ideje alatt éjjel-nappal dolgoznak majd a szakemberek és a munkagépek, ezért a Nyugati pályaudvar és Rákospalota-Újpest, valamint az esztergomi vonalon a Nyugati és Angyalföld között szünetelni fog a vonatforgalom. A pályakarbantartás célja az, hogy megbízhatóbbá, kiszámíthatóbbá váljon az érintett vonalakon a menetrend, csökkenjen a késés aránya. Ennek érdekében Rákosrendezőn mintegy 800 méteren szüntetik meg a sebességkorlátozásokat, több mint másfél kilométernyi vágányt építenek át, 700 méteren ágyazatrostálást végeznek, síneket, betonaljakat és talpfákat cserélnek, részben megújul a felsővezeték-hálózat is.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az augusztus végére tervezett éjszakai utószabályozási munkálatok elvégzését követően 80 km/órás sebességgel lesz használható a pálya – akkortól szűnnek meg teljesen a több perces késéseket okozó sebességkorlátozások is.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







