Vasárnap estétől markáns időjárási megosztottság alakul ki Magyarországon
Nem csökken a zsúfoltság a Kaposvár és Fonyód közötti vonatokon - írja a Sonline. A gond leginkább a hétvégén jelentkezik, de hétköznapokon is előfordult már, hogy a sok utas Kaposváron már nem fért fel, ezért vonatpótló buszt kellett indítani a Balatonra, ahogy azt több olvasó is jelezte. A MÁV sajtóosztálya szerint a tavaly tavasszal bevezetett vármegye- és országbérlet, továbbá az idén márciustól élő új tarifa- és kedvezményrendszer miatt jelentősen nőtt a vasúti utazás népszerűsége az országban. Ugyanakkor váratlanul tűnhet fel sok utas a bérletek miatt.
Azért, hogy a megnövekedett utasforgalmat ki tudja szolgálni a MÁV, Fonyód és KAposvár között a vonattal egy időben autóbuszt is közlekedtettek. "Már tavasszal felhívtuk a csoportosan utazók figyelmét arra, hogy előzetesen regisztráljanak, mégis gyakori, hogy váratlanul jelennek meg csoportok, s ez okozhat egy-egy járaton zsúfoltságot" – közölte a MÁV sajtóosztálya a lappal. Kiemelték: kérik, hogy akik csoportos utazást szerveznek, az indulás előtt legalább öt nappal jelezzék szándékukat a vasúttársaság felé.
A MÁV továbbá azt is közölte, hogy a rendkívüli hőség miatt a műszaki meghibásodások száma jelentősen megemelkedik. Hangsúlyozták: olyan járművet nem állítanak forgalomba, mely az utasbiztonságot veszélyeztetheti.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







