Kevéssel dél előtt Irinyi József személyesen osztotta szét a röplapokat, a szabad sajtó első példányait.

Budapest környékének egyik legnagyobb látogatottságú turisztikai célpontja, a Rám-szakadék területén az elmúlt napokban sziklaomlás történt. Az eset nem járt személyi sérüléssel. A közkedvelt szurdokot a Pilisi Parkerdő Zrt. ideiglenesen lezárja, majd geológiai és statikai vizsgálatot végeztet el.
A Rám-szakadék a Pilisi Parkerdő Zrt. által kezelt Budapest környéki erdők egyik legnépszerűbb turisztikai attrakciója, lenyűgöző természeti szépsége miatt méltán tartozik a térség legismertebb kirándulóhelyei közé, amit nem csak a környékről, hanem az egész országból sokan felkeresnek. A szakadék maga egy vulkáni eredetű, nagyjából észak-déli irányban futó szurdokvölgy. Összeszűkülő sziklafalai olykor merőlegesek, de vannak befelé dőlő falak is. Mélysége több helyen meghaladja a 35 métert, míg szélessége helyenként a 3 métert sem éri el. A sziklamederben állandóan csörgedezik a víz, amely hóolvadáskor és nagyobb esők idején patakká duzzadhat. A szurdokban összességében 112 méteres szintkülönbséget kell leküzdeniük a túrázóknak.
Természeti adottságai miatt egyike a legnehezebben járható magyarországi jelzett turistautaknak, ahol akár kőgurulás, sziklaomlás is előfordulhat, ezért a Pilisi Parkerdő eddig is minden lehetséges csatornán és módon jelezte: a Rám-szakadékot mindenki saját felelősségére látogathatja!
A folyamatosan növekvő látogatószám miatti emberi terhelés, a klímaváltozás miatti hosszú, aszályos időszakok és a rendkívül nagy mennyiségű csapadékkal járó esőzések váltakozása a Rám-szakadék kőfalainak állékonyságára is negatívan hat, ezért a mostani omlást követően a Pilisi Parkerdő szakemberei úgy döntöttek, hogy a látogatók biztonsága érdekében a helyszínt a teljes körű geológiai és statikai vizsgálatok elvégzéséig és kiértékeléséig ideiglenesen teljes egészében lezárja.
A Rám-szakadék turisztikai jövőjét, újbóli látogathatóságát a Parkerdő szakértői vizsgálatra alapozott intézkedési tervben fogja meghatározni, addig minden erdőlátogató türelmét kéri. A túrázóknak fontos információ, hogy a Rám-szakadék elkerülő útvonalaként a Lukács-árokban futó sárga sáv jelzés használható.
JÓL JÖNNE 3,1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 107 405 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 66 220 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 67 312 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Felhívjuk a kirándulók, erdőlátogatók figyelmét, hogy a lezárást saját biztonságuk és a balesetek megelőzése érdekében semmilyen körülmények között ne hagyják figyelmen kívül és újabb tájékoztatásig ne lépjenek a Rám-szakadék területére!
- figyelmeztettek.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hoppá! Tudtad melyik bank lett a legjobb lakossági állampapír forgalmazó? (x)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idén is a Gránit Banknak ítélte „Az év Lakossági állampapír forgalmazója” díj ezüst fokozatát.
-
A Soós Tészta Kft. megbízható minőséget nyújt (x)
A Soós Tészta Kft. több mint 40 éve nyújt kiváló minőségű tésztákat a vásárlók számára, és a KMÉ-védjegyet 26 termékük kapta meg.
-
Vásárlói élmény és innováció a hazai kiskereskedelemben (x)
Második alkalommal rendezték meg február 25-én a Visa Boltok Boltja verseny díjátadóját, amely a kiemelkedő vásárlási élményt nyújtó és innovatív megoldásokat alkalmazó fizikai üzleteket ismeri el.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


