13 °C Budapest

Ennél olcsóbb albérletet úgysem találsz Budapest közepén: te bevállalnád?

2020. október 8. 11:01

Hiába a nyári belföldi rekordok, óriási bajban van a hazai turizmus, elsősorban a fővárosi szállodák, ahol folytatódnak a tavasszal megkezdett elbocsátások, hiszen bevétel nélkül lehetetlen bért fizetni. Bevétel pedig nincs. Vendégek hiányában a home office-ban ragadtakat és az albérletkeresőket szólítják meg hirdetéseikben.

A turisztikai utazások száma 65 százalékkal esett világszerte az első hat hónapban éves szinten, az idegenforgalomból származó bevételek pedig 460 milliárd dollárral csökkentek - áll a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) legfrissebb jelentésében. Leginkább az ázsiai és csendes-óceáni térség sínylette meg a járványt, közvetlenül mögötte a második helyen Európa áll, ahová 66 százalékkal utaztak kevesebben, mint egy évvel korábban. Hazánkban pedig Budapest számít egyértelműen a nagy vesztesnek, hiszen a külföldi turisták elmaradása elsősorban a fővárost érinti. A nagy hazai szállodaláncok 60-70 százalékos visszaesést is kénytelenek elszenvedni 2020-ban.

Nem csoda tehát, hogy mentik, ami menthető, igyekeznek lefaragni a költségekből. Sokan már az első hullám legelején elbocsátották az alkalmazottaikat, közülük is elsősorban a kölcsönzött, atipikus formában foglalkoztatottakat. Vanna viszont olyan állandó költségek, melyeket már nem lehet tovább faragni, éppen ezért vészmegoldásként igyekeznek áron alul értékesíteni az üresen álló szobáikat, termeiket.

A Corvin Negyed Hotel City Inn például havonta 89 ezer forintért adja ki a szobáit, amiben már a heti egyszeri takarítás is benne van. Ez gyakorlatilag olcsóbb, mint egy átlagos budapesti garzon bérleti díja, ráadásul központi helyen van. Külföldön már tavasszal voltak hasonló próbálkozások - ahogy arról a Portfolio beszámolt.


Igaz, hogy a konyháról le kell mondania annak, aki tartósan szállodába költözik, de mikróhullámú sütőt például biztosítanak igény esetén. De nem csak egy egész hónapra, egyetlen napra is kibérelhetőek az irodává átalakított szobák: a Soho Butique Hotelben 3900 forintért tölthetünk el egy napot, teljes heti foglalás esetén bruttó 15 000 forintos kedvezményes ár.

A túléléshez ez édeskevés

Megkerestük a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségét is az ügyben, arra voltunk kíváncsiak, mennyire általános a jelenség, illetve jelenthet-e ez megoldást hosszútávon. Az alábbi választ kaptuk:

"Budapesten március 16-án megállt a turistaforgalom. A főváros szállodáiban realizálódó vendégéjszakák 90 százaléka külföldiektől származik, illetve a többi európai fővároshoz hasonlóan magas az üzleti és konferenciavendégek aránya. Több szálloda április-június között átmenetileg zárva tartott, s voltak melyek a nyári hónapokra sem nyitottak ki. Budapesten a 210 szállodából (összesen 20.633 szoba) júliusban csak 160 (15.106 szoba) fogadott vendéget. A KSH adatai szerint az év első hét hónapjában a vendégéjszakák száma 70 százalékkal esett vissza a tavalyihoz képest."

Július-augusztusban - a csökkent kapacitásnak is köszönhetően - 20-30 százalék körül alakult az átlagos szobakapacitás-kihasználtság. A 25-30 százalék körüli szobafoglaltság általában elegendő a költségek, csökkentett munkaidős bérek kitermeléséhez, s így fedezeti ponton tudott sok szálloda működni.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Sajnos ez a tendencia a határzárral befagyott, s ismét a tavaszi hónapok drámai helyzete áll fent a fővárosi szállodákban.

A legnagyobb probléma, hogy már se járulékkedvezmény, se csökkentett munkaidős bértámogatás nem segíti a vállalkozásokat, így októberben folytatódik az elbocsátási hullám."

A fővároson kívüli szállodák többsége is zárva tartott a korlátozások miatt március közepe és Pünkösd között. Viszont a belföldi kereslettel a legtöbb szálloda a tavalyihoz hasonló, vagy ahhoz közelítő teljesítményt ért el július-augusztusban. Viszont a nyári szezon után, szeptember közepétől jelentős visszaesés van vidéken is a külföldi vendégek elmaradása miatt. Szeptemberben, október elején, amíg tart a jó idő a hétvégéken magasabb a foglaltság, de általánosságban elmondható, hogy

a gyógyvendégeket, a külföldi városlátogatókat, illetve a céges rendezvényeken résztvevőket nem fogják tudni pótolni a hazai szabadidős vendégek, akiknek a volumene az iskolaidőben jelentősen visszaesik.

 - Tudtuk meg a MSZESZ-től, majd hozzátették, emellett a naponta rekordokat döntő koronavírusos esetek száma is mindenkit inkább az otthonmaradásra ösztönöz, illetve a vállalatok megszorításainak köszönhetően a hazai cégek is szinte teljes mértékben lemondták a rendezvényeket, továbbképzéseket, csapatépítő napokat, karácsonyi ünnepségeket a szállodákban:

A fővárosban több olyan szállodáról tud Szövetségünk, melyek napi home office használatra, vagy akár havi bérlésre kiadják szállodai szobáikat, internethozzáféréssel, parkolással, étkezési kedvezménnyel, ám ez sajnos nem jelent mérhető bevételt, s csak erre a forrásra támaszkodva még fedezeti ponton sem tud működni egy szálloda. Pár üzleti utazó, belföldi vendég mellett természetesen plusz forgalmat jelent a szobák effajta hasznosítása.

 - összegzi a helyzetet a MSZÉSZ. A szervezet lobbitevékenységet folytat, annak érdekében, hogy bértámogatással minél több szakképzett munkavállalót meg tudjanak tartani a vállalkozások - számoltak be a Pénzcentrumnak. Kiemelték, hogy a szakmának nagy segítség volt a munkaerő megtartásához a 4 hónapra megkapott járulékkedvezmény, illetve a 3 hónapos csökkentett munkaidős bértámogatás. Ezek hiányában sajnos elkezdődtek az elbocsátások. A tulajdonosok bevételek nélkül, vagy minimális bevétellel nem tudják már a következő, legalább fél éves időszakban finanszírozni a munkabéreket. A meghatározó szakmai szövetségek vezetői államtitkári szinten egyeztetnek a támogatások szükségességéről, mivel a szakképzett munkaerő minél nagyobb arányának megtartása a kulcsa a szektor gyors talpraállásához a jövőben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm