7 °C Budapest

Dízel, de mégsem: teszteltük a Mazda nagy dobását

2019. szeptember 15. 13:00

Komoly alternatívát fejlesztett ki a Mazda a dízelmotorokra, és az új 3-as modell is nagy ráncfelvarráson esett át. A Pénzcentrum egy hétig nyüstölte a japán gyártó "benzines dízelét", és elég mély benyomásokat tett ránk a verda, amiben a kütyüáradat mellett a hátsó üléseken még Platón barlanghasonlatát is reprodukálni lehet.

Nagy fába vágta a fejszéjét a Mazda, amikor eldöntötték, hogy végképpen leszámolnak a dízelmotorokkal. Azaz, hát végülis nem temették el a dízeles technológiát, csak átültették egy benzinmotorba: az eredmény pedig a Skyactiv-G motor lett, ami ugyan benzinnel megy, de olyan szegényes keverékkel, mint amilyennel a dízelek, és nyomással dolgozik - nem gyújtógyertya generálja a robbanást a hengerben, hanem maga a nyomás. Oké, van benne gyertya is, de ebbe most ne menjünk bele, mert estig itt ülnénk. A lényeg, hogy a Mazda 3-asunkban egy olyan benzinmotor volt, amely átvette a dízelek legjobb tulajdonságát, a gazdaságos üzemelsét. Nemrégiben megjelent az erőforrás továbbfejlesztett, hibrid verziója, amit Skyactiv-X-re kereszteltek.

Figyelemre méltó számokat láthattunk a kijelzőn, és a sajtóanyagban is: a Mazda  120 lóerős, 2000 köbcentis benzinmotorból 7,5 literes fogyasztást sajtolt ki, ami azért valljuk be, elég jól hangzik. És nem csak papíron, a tesztautónk is szépen tartotta a 7,5-7,7 liter közötti értéket, pedig mi aztán nem spórólósban toltuk.

Változtattak is, meg nem is

Ha az új Mazda 3-assal beállunk az előző mellé, könnyen össze is keverhetjük őket, annyira nem változtattak a külsején - legalábbis nem lényegesen. De közben azért a hiroshimai központban (nem vicc, ott van a Mazda-üzem) sem tétlenkedtek: kifejlesztettek például egy olyan technológiát, amellyel hidegen is tudnak préselni igen komoly szilárdságú acélt. A kocsi váza ebből készül, nem véletlenül lett öt csillagos az Euro NCAP töréstesztje!

A kocsi kinézete megosztotta a PC szerkesztőségét is: valóban, kicsit aránytalan a forma a fenék javára - fura, de működik ez a formavilág, a Mazda 3-as mellett senki sem tud semlegesen elmenni, és ez a lényeg. Az elejéről pedig a képek nem adják vissza, hogy mennyire jól néz ki: nagyom impozánsak a vad és agresszív vonalak, ahogyan pedig a fényszórók is belesimulnak ebbe a dizájnba, az pedig a kortárs autódizájn egyik csúcsa.

Lecserélnéd a régi verdát? Válassz autóhitelt kalkulátorunkban!

Ugyanakkor a formának megvannak a maga hátrányai: például tolatókamera nélkül nem is igazán érdemes Mazda 3-ast vásárolni, mivel csúnya szóval élve annyira csapottra sikerült a segge, olymértékben meredek a hátsó ablak dőlésszöge, ami már igencsak korlátozza a kilátást. Ez menet közben még annyira nem zavaró, ámde például parkolásnál jól jön az egyébként remekül használható, 360 fokos parkolókamera-rendszer. Ami az alapverzióban nincs benne, csak a Plus felszereltségi szinttől jár egy szimpla tolatókamera. A 360 fokos rendszer pedig a Safety-csomagban elérhető, ami 270 ezer forintba kerül, de ebben már van keresztirányú forgalomfigyelő is, ami szintén hasznos tud lenni, ha nem látnánk ki rendesen.

Márpedig bajos lehet még egy éles kereszteződésben is a kilátás a brutál C-oszlop miatt, és az alacsony oldalablakok sem segítenek a helyzeten.

Made in Japan

Ahogyan a Mazda 3 sajtóanyaga is hirdeti, a belsejét "embercentrikusra" tervezték meg. Mondjuk, nem tudom, hogy máshogy lehet még autóbelsőt tervezni, de látványra és anyaghasználatra is minőséget sugároz a beltér. Embercentrikusnak valóban embercentrikus lett, már ha csak a sofőrt vesszük emberszámba: neki megvan mindene, és az egész műszerfalon végighúzódó ívek középpontja is a vezetőnél van - ezzel szemben a jobb egyen ülőnek már valamivel puritánabb dolga van, de azért ő sem panaszkodhat.

Meg kell még említeni a remek középkonzolt, amely a teljes kardánboxot lefedi: kapunk egy giganagy tárólóboxot, aminek a teteje könyöklőként is funkcionál, illetve rekeszeket is, ahová például az éppen töltő mobiltelefont is be lehet tenni. És a Mazda ad nekünk valami mást is,

tonnányi fekete zongoralakkot... Mondjuk becsületükre legyen szólva, hogy van benne némi minta, de így sem lehet a bocsánatos bűnök közé sorolni.

Sikerült javarészt pont olyan kapcsolókhoz, kilincsekhez tenni ezeket az istentelen lakkbetéteket, amiket az ember rengetegszer buzerál egy-egy kisebb úton is. Így extrém rövid idő alatt tud rengeteg ujjlenyomat keletkezni a felületen.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A műszerfal egyik központi eleme nyilvánvalóan a majdnem 9 colos matt kijelző, ami nem érintős, mint erre rájöttünk néhány ideges nyomkodás után. A rendszert a Mazda saját iDrive-jával lehet irányítani: tehát tekergetni és nyomkodni kell a nagy gombot a középkonzolon, hogy kiválasszuk az egyes funkciókat. Ez elsőre kicsit furcsa az avatatlanoknak, de elég rövid idő alatt meg lehet szokni. Sőt, szerintem valamivel biztonságosabb is nyugalmi ülőhelyzetben vezérelni például a rádiót, vagy a navigációt, mint előrehajolni egy érintőkijelzőhöz.

Oké, mondjuk egy új címet eléggé bajos beütni a naviba, menet közben nem is vállalkoztunk rá - de menet közben a "rendes,érintős" GPS-t se bizgerálja a sofőr, ugye. Viszont maga a térképszoftver kifejezetten jól használható, és praktikus is, hogy jóelőre kiírja, út közben mikor jön a következő benzinkút, vagy étterem.

Hátul kicsit nyomaztó

A fekete kárpitozás nagyon szépre sikeredett, ám hátul annyira szűkek az ablakok, és olyan mennyiségű fekete felület van, ami elég nyomasztóvá teszi a hátsó szekciót. Konkrétan remekül lehet szemléltetni benne a lélek ideákhoz való felemelkedését, ahogyan azt Platón tette a barlanghasonlatban. És, mivel az ablakok elég magasan kezdődnek, a gyerekek - ha például nem gyerekülésben ülnek - alig látnak ki rajta, így maximum a maguk körüli sötétségben tudnak elmerülni, és megpróbálhatják kibékíteni a parmenidészi változatlan, állandó létezést a hérakleitoszi változással - ha Platónnak sikerült az Állam című dialógusban, akkor a porontyoknak is menni fog.

Lényeg a lényeg, kicsit nyomasztóra sikerült a hátsó traktus, talán egy tetőablak feldobta volna, vagy valami más színű betét.

A 358 literes csomagtartó egyébként megfelel nagyjából a kategóriaátlagnak: egy maximum egy gyermekes családnak elég bevásárolni

Autópályán álom az élet

A hatsebességes, rövidutas kéziváltóval nagyon könnyű, és kényelmes bánni, az vezetést segítő elektronika pedig úgy, és akkor működik, ahogyan egy modern autótól el is várjuk. Autópályázni is ideális, hiszen csak belököd hatosba, sávtartó, adaptív tempomat be, és had szóljon! Ugyan nem teljesen önvezető, és mindig a kormányon kell tartanod a kezed, de rengeteg felelősséget le tud venni a sofőr válláról. És remek a projektoros HUD is, amely kivetíti az adatokat (sebesség, GPS utasítások, sebességkorlátozás és a holttérfigyelő jelzései) a szélvédőre, tehát még az óracsoportra sem kell lenézni vezetés közben.

És a pályán a Skyactiv motor egyáltalán nem éhes: 130-nál is 2000 alatt forog, és 7 liter környékén állt meg a fogyasztás.

Mennyi az annyi?

A hármas Mazda a márka hazai weblapja szerint 7 millió 44 ezerről indul, de ebben nincs tolatókamera - a Plus felszereltségért még fél milliót kell rápakolni. A Plushoz már járnak a 18-as kerekek is, míg az alap verzió 16 colossal érkezik. A fullos felszereltségi csomag 8,5 millióról indul,  az automataváltóért még pluszban majdnem 700 ezret kell fizetni - a legteteje az 10,8 millió forint körül van, de ez már összkerékhajtású és automataváltós.

Kötelező biztosítás tekintetében a legolcsóbb ajánlat (27 éves, vidéki férfinak 6 éves jogosítvánnyal) 85 616 forint egy évre, ha egyösszegben, átutalással fizetsz.

Nincs mese, pontozunk

A szerkesztőségben ismét körbement egy értékelőlap, amelyen az autót megjárt kollégák különböző szempontok alapján pontozták a Mazda 3-at - ugyanez a lap jár körbe a többi autótesztünknél is. A Mazda 3 eredménye:

  • Hely mérete, kényelem: 3,5/5
  • Praktikusság: 4/5
  • Anyaghasználat, esztétika: 4/5
  • Vezetési élmény, futásteljesítmény: 4/5
  • Kényelmi extrák: 4/5

Végső PC-pontszám: 3,9

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm