15 °C Budapest

Hibátlan nyaralása lesz annak, aki ezt a 10 egyszerű tippet megfogadja

Pénzcentrum
2014. június 8. 08:00

Június, 30 fok, és hamarosan kezdődő nyári szünet. A legtöbben ilyenkor indulnak nyaralni, hogy távol a munkától és a tanulástól kicsit kikapcsolódjanak. A Pénzcentrum.hu összegyűjtött 10 tippet, hogy a vakáció valóban a szórakozásról és pihenésről szóljon, és ne érjenek kellemetlen meglepetések.

Végleg beköszöntött a nyár, jövő héten pedig elkezdődik a gyerekek nyári szünete is. A legtöbb család talán már túljutott a nyaralás tervezgetésén, a jegyek és a szállás lefoglalásán, és heteken belül sok magyar indul útnak. A legtöbben ilyenkor igyekeznek kipihenni az eddigi kemény munkát és tanulást. Éppen ezért fontos, hogy lehetőleg semmilyen váratlan bosszúság vagy kellemetlenség ne tudja beárnyékolni a pihenésünket. A Pénzcentrum.hu ezért összegyűjtött néhány tippet, amikkel gondoskodhatunk róla, hogy az a néhány nap vagy hét valóban a felhőtlen szórakozásról és kikapcsolódásról szóljon.

1. Fényképezzünk és scanneljünk be előre mindent

Érdemes a személyes okmányainkat, útlevelünket lefényképezni. A képeket pedig nem csak a telefonon őrizni, mert ha esetleg ellopják vagy elhagyjuk a táskánkat, könnyen előfordulhat, hogy minden egy helyen volt. Amennyiben azonban emailben is elküldtük magunknak a fényképeket, akkor bármikor hozzáférhetünk baj esetén.

2. Elveszett bőrönd

Ugyanígy tanácsos a bőröndről is fényképet készíteni utazás előtt. Habár Ferihegyen tavaly a 8,6 millió utas több mint 10 millió táskát adott fel, és a gazdátlan csomagok száma 1000 alatt volt, a mi bőröndünk is bármikor elkeveredhet. Hiába látják el vonalkódokkal a poggyászokat, amennyiben esetleg leszakadna vagy megrongálódna (hiszen elég nagy lendülettel teszik-veszik csomagjainkat), nagy segítség lehet egy kép a táskáról, ha út közben elkavarodott volna. Ugyanezért fontos, hogy fontosabb adatainkat felírjuk egy lapra, és belülről is "felcímkézzük" a bőröndöt.

KATTINTS! 8 kérdés, amit mindenki feltesz hónapokkal a nyaralás előtt

3. Helytakarékos pakolás

Érdemesebb lehet hajtogatás helyett felcsavarva a bőröndbe helyezni a ruháinkat. Így nemcsak több hely marad a bőröndben, de például a zoknikat és fehérneműket egyesével becsavarva a ruhadarabokba (és nem egy nagy zacskóba dobálva őket) szintén további részeket tudunk üresen hagyni más dolgainknak. A zakót pedig érdemes kifordítva elpakolni, így kevesebb gyűrődés lesz rajta. Ha pedig ing is van nálunk, akkor annak a nyakába érdemes beletenni a feltekert övet, hogy a gallér része ne gyűrődjön meg.

4. Biztonságban a telefonod...

Sokszor okoz problémát a tengerparton, hogy ki menjen be a vízbe, és ki vigyázzon addig az értékekre. Pedig a megoldásig nem is kell messzire menni: egy légmentesen zárható zacskóba tett telefont, pénzt könnyedén el lehet ásni pár centiméter mélyen a homokos parton, és a társaságból már mehet is mindenki a tengerbe fürödni. Ha pedig ráterítjük a törülközőnket a "rejtekhelyre", akkor könnyen meg is fogjuk később találni.

5. ...és a pénzed is

Nem újdonság, hogy a nézelődő, bámészkodó turistákra utazó helyi zsebesek általában a pénztárcánkra, és egyéb feltűnő értékeinkre (fényképezőgép, telefon) utaznak. Sokszor a forgalmas helyeken úgy emelik ki a tárcát a zsebünkből, táskánkból, hogy csak a legközelebbi fizetéskor vesszük észre a rablást. De vajon melyik tolvaj utazna az ajakbalzsamunkra? Valószínűleg egyik sem, pedig egy üres ajakíres tubusban tökéletesen elférnek a nagyobb címletű papírpénzek, és szinte kizárt, hogy célzottan kiemeljék a táskánkból.

6. Kártyás vásárlás külföldön

Tízből nyolc utazó viszi magával a bankkártyáját külföldre, és közülük négyen aktívan használják is a plasztikot vásárlásra vagy készpénzfelvételre. Ez 20 százalékos növekedést jelentett az elmúlt években, ami valószínűleg azzal is magyarázható, hogy egyre több helyen (akár a görög hegyi szőnyegárus sátrában is) tudunk kártyával fizetni, és nem kell sok valutát magunknál tartani. Ugyanakkor a mai napig sokan megfeledkeznek arról, hogy nyaralás előtt érdemes jelezni a bankunknak is a külföldi tartózkodás időpontját. A pénzintézetek által alkalmazott szigorú biztonsági előírások miatt bármilyen gyanús tranzakció esetén blokkolhatják a kártyánkat. Az pedig, hogy tegnap este még a Tescóban vásároltunk, másnap pedig már Tunéziában, elég ok lehet a korlátozásra. Külföldön pedig különösen kellemetlen lehet, ha nem tudjuk használni a kártyánkat, főleg, ha még haza is kell telefonálnunk az ügyfélszolgálatra, hogy oldják fel a korlátozást.

7. Túlárazott, turistákra utazó étterem?

Dubrovnik, Horvátország

A vakáció alkalmával talán még azok is megisznak egy-két pohár sört, akik egyébként nem fogyasztanak alkoholt. A forró nyári napokon azonban nemcsak szomjoltásra használhatjuk ezt a kedvelt italt, hanem arra is, hogy megállapítsuk, mennyire van túlárazva a kiszemelt étterem vagy bár. Egyrészt érdeklődhetünk a hotelben vagy helyiektől, hogy mennyibe kerül egy korsó sör átlagosan, vagy pedig a világ legnagyobb árösszehasonlító oldalán, a numbeo.com-on beírva a célállomást is egészen pontos képet kaphatunk (többek között) arról, hogy mennyibe kerül az éttermekben a helyi vagy az import sör. Budapesten az adatok szerint például 400 forint fél liter csapolt hazai sör, a 0,33-as importált pedig 450 forintba - láthatjuk tehát, hogy tényleg elég megbízható a honlap a kezdetleges tájékozódáshoz.

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

KATTINTS! Először mi sem hittük el, hogy mi a sörgyártók legújabb ötlete

8. Ne fizess térképekért

Habár heteken belül olcsóbban tudunk majd az EU-n belül telefonálni, sőt, a külföldről lebonyolított adatforgalom ára csökken a legnagyobb mértékben, érdemes lehet előre lementeni térképeket a telefonunkra. Így nem kell majd internetkapcsolat ahhoz, hogy megtudjuk, merre kell keresnünk a legjobb éttermeket, vagy árusokat. Ráadásul ma már úgyis lementhetünk térképeket a Google Maps alkalmazásából, hogy (a képernyőfotókkal ellentétben) bármikor rá tudunk nagyítani a részletekre. Ehhez csak az "OK Maps" kifejezést kell bepötyögni a Google Maps alkalmazásban, és az éppen megtekintett térképrészletet le is mentettük a telefonunkra.

9. Egyszerűbb zenehallgatás

Amikor rohanásban vagy a biztonsági kapuhoz, és gyorsan kihúzod a telefonodból a fülhallgatód zsinórját, majd hanyagul a zsebedbe vagy a táskádba gyűröd, utólag mindig hosszas percekbe telik kibogozni. Egy olcsó, szinte minden irodában vagy otthonban fellelhető irattartó (binder) kapocsra feltekerve viszont nemcsak a frusztráló bogozástól kíméled meg magad, de akár a táskádra vagy hátizsákodra is odacsíptetheted.

KATTINTS! Olcsó nyaralást keresel? Itt egy filléres tipp

10. Biztonsági ellenőrzés

Nagyon idegesítő tud lenni, amikor a biztonsági ellenőrzésen előttünk azért tartják fel a sort, mert az illető nemcsak az ékszereket, órát és az övet hagyta magán, de a kulcsokat és telefont is a zsebében. Érdemes a becsekkolás meggyorsítása miatt is előre felkészülnünk: ha lehet, ne vegyünk fel övet, fűzős cipőt, és már a kiérkezésünk előtt pakoljunk be minden személyes tárgyat a kézipoggyászunkba. Magunknak és az utastársainknak is sok időt és kellemetlenséget tudunk így megspórolni.

 

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2021. június 14. hétfő
Vazul
24. hét
Június 14.
Húsmentes világnap
Ajánlatunk
  • Vedd fel a harcot! (x)

    Több levegő, kevesebb parlagfű! Kezdődik a parlagfű szezonja. A parlagfű irtása mindannyiunk közös érdeke.

KONFERENCIA
Tovább
HR Revolution 2021
Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2021. június 13. 16:08