A Valentin-nap apropójából kiosztott Ryanair-ingyenjegyekre jogosító utalvány után sokan hiába várják a repülést lehetővé tevő visszaigazolást. A légitársaság szerint 97 százalékos a feldolgozottság, ma estére mindenki választ kap - írja az Index.
A Malév csődje után Ferihegyet több tucat európai nagyvárossal összekötő Ryanair múlt vasárnap, a Valentin-nap alkalmából, mintegy 1800 ingyenjegyre jogosító utalványt osztott szét február 14-én a Westendben. A rövid határidőn belül felhasználható utalvánnyal a Brüsszelbe, Baden-Badenbe, Lübeckbe, Göteborgba vagy Memmingenbe (Nyugat-Münchenbe) lehet repülni.
Csakhogy az emailben vagy faxon visszaküldött voucherra számos olvasónknak semmilyen visszaigazolása nem érkezett napok óta, pedig a repülésük napja vészesen közeleg. Már a bizonytalanság is kényelmetlen, de utasok jó részének jelentős kárt okozhat, ha adott időpontban jóval drágábban vagy egyáltalán nem tud eljutni a kívánt városba.
A promóció feltételei önmagában nem voltak túl bizalomgerjesztők, ugyanis voucher-en szereplő feltételek olyanokat tartalmaztak, mint hogy a Ryanair nem köteles a megadott dátumra helyet biztosítani illetve az ajánlatot az ír fapados "saját belátása szerint bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja".
Egyik olvasónk az elsők közt küldte vissza a voucher-t, de ez sem volt elég a boldoguláshoz: "Először azt a választ kaptam, hogy a foglalások beérkezési sorrendben történnek. Erre elmondtam neki, hogy én egy órával az osztogatás kezdete után már elküldtem nekik. Ekkor jött egy pár másodperces néma csend a vonal másik végéről, majd türelmet kért [az ügyintéző]. Miután visszatért azzal a válasszal, hogy hát sajnos ők kinyomtatták a vouchereket, de azok összekavarodtak és nem beérkezési sorrendben csináljak a foglalásokat."
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ő a szerencsésebbek közé tartozott, hiszen sokan hiába hívták többször az ügyfélszolgálatot, nem tudtak kapcsolatba lépni a Ryanairrel, pláne nem magyarul. Külön kellemetlen volt, hogy a voucheren megadott utazási feltételeknél elírták a légitársaság honlapját.
A Ryanair lapunk kérdésére azt felelte, hogy a promóció vártnál nagyobb sikere miatt lassabb a foglalási folyamat. Elmondásuk szerint a beérkező igények 97 százalékát már feldolgozták és vissza is igazolták a foglalást, a maradékot pedig még ma estig elintézik. Ha valaki mégsem fér fel a kívánt járatra, azzal meg fognak egyezni az átfoglalásról. Külön kérik emellett, hogy az érintettek ellenőrizzék a levelezőrendszerük spamfiókját, mert előfordulhat ilyen típusú hiba is.
Tovább csúszhat a Gellért és a Rác fürdő újranyitása: ez az új céldátum, ha végre megkapják a hitelt
A gyógyfürdők 60 millió eurós hitelkérelmét ugyan elutasította a kabinet, de a felújítások előkészítése ennek ellenére folytatódik.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








