A Magyar Turizmus Zrt. és a Budapest Airport stratégiai együttműködésének keretében visszatér Magyarországra a Ryanair - jelentette be Michael O'Leary az ír diszkont légitársaság vezérigazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
A Ryanair öt desztinációból (Bristol, Dublin, Birmingham, London, Bologna) indít járatokat Budapestre 2012-ben.
A Ryanair 2010. október 31-én vonult ki Budapestről, miután a repülőtér menedzsmentje elutasította, hogy jelentősen csökkentse a repülőtéri költségeket. Korábban Bristol, Dublin, East Midlands és Glasgow Prestwick felé indított működtetett járatokat a Ryanair.
2012-ben öt desztinációba (Dublin, Birmingham, London, Bologna) indít járatokat az ír légitársaság, amire már mától lehet jegyeket foglalni. Az elmúlt másfél évben folytatott tárgyalásokat a Ryanair a Budapest Aiporttal, aminek eredménye a Ryanair visszatérése. A Magyar Turizmus Zrt. szerint az ismét beinduló járatok 200 ezer vendégéjszakát jelenthetnek majd a magyarországi kereskedelmi szálláshelyek számára, ami az összforgalom 2-3%-a.
Az új járatok 2012 márciusában indulnak Budapestről és a várakozások szerint 200 ezer utast biztosíthatnak évente és 200 munkahelyet teremtenek a budapesti repülőtéren. Az öt járatból London (Stansted) felé hetente négyszer, a többi városba heti kétszer üzemeltet majd járatokat a Ryanair. 2008-ban és 2009-ben, a két utolsó teljes évben, amit Budapesten töltött a Ryanair, évente 400 ezer utast szállított a légitársaság. 2011-ben 8,9 millió utas fordult meg a budapesti légikikötőben, stagnáló utasforgalom mellett ez a 200 ezer utas 2,2%-os piaci részesedést jelentene a Ryanairnek Budapesten
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








