Palmer évek óta amellett érvel, hogy a világ klímakutatási központjainak egyesíteniük kellene emberi és számítástechnikai erőforrásaikat egy ultra nagy felbontású globális modell megépítéséhez.
Az elmúlt hetek szárazsága után a tegnapi nap rekordmennyiségű csapadék esett a hidegfrontnak hála. Olyannyira, hogy Tiszakarádra egyenesen özönvíz zúdult – számolt be az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Szombat hajnalban erőteljes hidegfront érkezett az ország felé, aminek eredményeképpen heves zivatarok alakultak ki szerte Magyarországon. A legtöbb csapadék a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszakarádon mérték, ahol 123,2 milliméternyi csapadék zúdult le néhány óra leforgása alatt. Ez pedig új rekordnak számít: eddig Fertőrákos tartotta a rekordot, ahol 105,8 milliméter csapadék esett 2014-ben.
Ahogyan arról már korábban is beszámoltunk a mai nap se a kinti programoké: az előrejelzések szerint a Dunakanyar és Budapest tágabb környezetében, valamint az Alföldön lesz időszakos, többnyire gyenge eső. Eközben pedig az északkeleti megyékben pedig záporok, zivatarok lesznek jellemzőek egész nap.
Kész, ennyi volt: elhagyta Magyarországot a népszerű műsorvezető - ebbe az ázsiai országba költözött
A kiköltözés gondolata februárban még szinte elérhetetlennek tűnt számára.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







