Jelentős, 2034-ig tartó úthálózat-fejlesztést és korszerűsítést hajt végre a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Csak úgy röpültek a dollárok a Polgár családnál, akik floridai otthonukat újítanák fel. Tünde nem győzte visszafogni férjét, hiszen csak úgy, mint hazánkban, a tengerentúlon is elszabadultak az anyagárak.
Polgár Árpádék egyik amerikai házuk felújításába kezdtek. A floridai ingatlanra teljes felújítás vár, a fürdőszobától kezdve a padlón át, 150 négyzetméterre keresnek burkolatot.
Márvány, bambusz, onix kő- csak pár azokból a luxus anyagokból, amelyet a házaspár választ otthonukhoz. Bár gondolnánk, hogy a nem valódi fából készült burkoló lapok olcsóbbak, itt is meglepetés várhat minket, ugyanis szinte ugyanolyan drága a laminált padlólap, mint az igazi fa. Ráadásul az anyaghiány miatt a házaspárnak nem csak az árat kell figyelnie, hanem azt is, hogy elérhető-e a kiválasztott burkolólap abban a mennyiségben, amennyiben szükség van rá.
A padlót ki is választották, összesen 4857 dollárba kerül a burkolat, ami átszámolva több, mint másfél millió forintos kiadást jelent.
Ehhez pedig még jön a munkadíj is, hiszen szakember szükséges ahhoz, hogy a padlót szakszerűen le tudják tenni. Míg átlagosan 6-8 dollár négyzetlábanként (ami 0,92 négyzetméternek felel meg) a munkadíj. A házaspár egy olyan csapatot kért fel a munkára, akikkel már dolgoztak együtt, ők pedig már 4 dollárért (nagyjából 1200 forint) elvállalták a feladatot, hiszen a már meglévő burkolatra kerül majd fel a padló, nagy területen, ami kicsit csökkent a költségeken.
Nem csak Amerikában durvák az árak
Korábban lapunknak Keith Riddle, a VELUX értékesítési és marketing elnöke kifejtette, hogy az építőipari alapanyagárak drasztikusan emelkednek, Magyarországon is, ezt az emelkedést pedig a világjárvány idézte elő. Csak a fa ára egyes helyeken mintegy 300 százalékos növekedésen is átment a világban, ez a jelenség mindenhol észrevehető.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ha belegondolunk abba, hogy a modern gazdaságok egyik alappillére a szolgálgatói szektor, akkor könnyű belátni, hogy a járvány ezt rövid-hosszabb időre teljesen leállította a különböző erős lezárásokkal. Sokan éppen ezért az itt el nem költött pénzüket elkezdték például az épületeikbe fordítani, felújítani. A probléma viszont az volt, hogy a kínálati oldal nem volt képes kielégíteni a keresletet, ezért az árak elkezdtek drasztikusan emelkedni.
- mondta lapunknak Keith Riddle, aki kiemelte, hogy az árak alakulása attól is függ, hogy milyenek egyes országok építkezési tradíciói. Az USA-ban például sokkal több fát használnak, mint Európában, éppen ezért az építkezési költségek, a fa drágulása miatt, ott sokkal nagyobbak voltak, mint nálunk, Európában. A kétszámjegyű áremelkedést erre az évre jósolták. Korábban írtunk róla, hogy bár a keresletben komoly hullámzások voltak az elmúlt hónapokban, összességében jövőre is áremelkedés várható az építőipari alapanyagok piacán. Az előállítási költségeket jelentős mértékben növeli az energia és a fuvarozás drágulása, ráadásul az alap- és nyersanyagpiaci árak az első fél évben tapasztalt magas szinten stabilizálódtak, így a gyártók több terméküknél (épületgépészeti berendezések, szálas hőszigetelő anyagok) 10-20 százalékos áremelésre kényszerülnek 2022-ben.
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







