Komoly vízisport-fejlesztés indul a déli parton: Balatonmáriafürdő új, nemzetközi szintű vitorlásközpontot építene, amely a helyiek és a turisták mellett a profi sportolóknak is új bázist...
Luke Williams, a korábbi Swansea-vezetőedző a bristoli repülőtéren dolgozik, miután még februárban felmentették állásából - írja cikkében a Mirror.
A 44 éves szakembert egy sárga láthatósági mellényben fotózták le, a kép pedig gyorsan elterjedt az interneten. Williams a hírek szerint két hete kezdett dolgozni a bristoli repülőtéren, ahol mozgáskorlátozott és fogyatékkal élő utasoknak segít a terminál területén.
Williams korábban a Swindon és a Notts County csapatainál dolgozott, utóbbival különösen sikeres volt: feljuttatta a klubot az angol ötödik osztályból, a National League-ből, majd stabilizálta helyzetüket a League Two-ban. Támadó játékstílusa elismerést váltott ki, távozásakor csapata volt a legtöbb gólt szerző együttes az angol Football League-ben.
A Swansea-nél töltött időszaka azonban mindössze egy évig tartott. Idén februárban, miután csapata kilenc mérkőzésből hetet elveszített, a vezetőség a menesztése mellett döntött.
A Championship-csapattól kapott végkielégítés ellenére Williams nem akart tétlenül maradni. A szakember korábban sem riadt vissza a kemény munkától - edzői karrierje kezdetén kamionokat rakodott a BHS-nél és éjszakai klubokhoz, illetve repülőterekhez szállított utasokat kisbuszokkal.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
KATT! Friss hírek, élő sporteredmények a Pénzcentrum Sportonline oldalán!
Williams korábban a Guardiannek adott interjújában elmondta: "Néha 20 órát dolgoztam egyfolytában, aztán 3-4 óra alvás után vissza a munkába. Szerintem az életben a motiváció minden." Hozzátette, hogy fiatal felnőttként rájött, képes szinte bármit elviselni, ha az biztosítja számára a megélhetést.
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








