Ritka kivételt tett Frei Tamás, és megmutatta különleges, csaknem 300 éves firenzei otthonát az RTL stábjának.
Az elmúlt évek válságai nem múltak el nyomtalanul, az elszabadult infláció rengeteg magyar megtakarításait falta fel, így most sokan védtelenek a váratlan kiadásokkal szemben. Aki nehéz anyagi helyzetben van, vagy bizonytalanok a pénzügyei, annak érdemes tudnia, hogy az időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzdő személyek részére az illetékes önkormányzat rendkívüli települési támogatást köteles nyújtani. Ha valaki megfelel a feltételeknek, akkor a hivatalnak fizetnie kell. A tavalyi év során közel 860 ezren kaptak segítséget, átlagosan cirka 30 ezer forintot, ennél azonban többen lennének jogosultak.
A KSH legfrissebb adatai szerint júniusban 4,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, az élelmiszerek ára pedig 6,2%-kal emelkedett egy év alatt. Ez nem kevés, főként ha a fizetés vagy nyugdíj összege nem követi le az árak ütemes emelkedését. Az utóbbi évek krízishelyzetei sok magyar anyagi helyzetét tették bizonytalanná, meg is nőtt a támogatáshoz folyamodók rátája. Mutatjuk, hogy milyen esetben, kiknek és milyen összeggel segíthet az önkormányzat, mik ennek a feltételei, hogyan lehet kérvényezni.
2020-ban még több mint egymillióan részesültek pénzbeli vagy természetbeni támogatásban, ezután csökkenésnek indult a támogatottak száma. Csakhogy 2024-ben újra növekedés látszik a KSH által közölt számokból, 858 ezer fő kapott támogatást, 35 ezer fővel többen, mint 2023-ban. Egy főre átlagosan 2,6 támogatási eset jutott, vagyis az igénybe vevők jellemzően többször is folyamodtak segítségért a hivatalhoz. A támogatások átlagos mértéke egy főre 29 451 forint volt tavaly, egy-egy esetre pedig 11 256 forint jutott.
Látható, hogy a pénzbeli támogatások aránya jelentősen magasabb. Az állam összesen 25,3 milliárd forintot költött 2024-ben ilyen támogatásokra 2024-ben, 8,4 százalékkal többet, mint tavalyelőtt. Reálértéken viszont alig nőtt a támogatás összege egy főre számolva (0,3%-kal). A legfontosabb adat mégis az, hogy ismét növekedni kezdett az igénybe vevők száma, már a 860 ezret súrolja. Elméletileg azonban sokkal többen is jogosultak lehetnének, csak nem tudnak róla, vagy restek igényelni, ami járna.
Az Eurostat adatsora szerint amíg 2022-ben a magyar lakosságnak mindössze 12,1 százalékát fenyegette az elszegényedés és társadalmi kirekesztődés, 2023-ban már 13,1 százalékát és 2024-ben pedig a 14,7 százalékát. Ez az arány nagyjából 1,4 millió főt jelent, miközben támogatásban összesen 860 ezren sem részesültek. Pedig bizonyos anyagi helyzetben lévők részére az önkormányzat köteles támogatást nyújtani annak, aki megfelel a törvényi feltételeknek.
Mi az a települési támogatás?
A 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról 45. §-a szerint a képviselő-testület az e törvény rendelkezései alapján nyújtott pénzbeli és természetbeni ellátások kiegészítéseként, önkormányzati rendeletben meghatározott feltételek alapján - pénzbeli vagy természetbeni formában - települési támogatást nyújt. Települési támogatás keretében nyújtható támogatás különösen
- a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez,
- a 18. életévét betöltött tartósan beteg hozzátartozójának az ápolását, gondozását végző személy részére,
- a gyógyszerkiadások viseléséhez,
- a lakhatási kiadásokhoz kapcsolódó hátralékot felhalmozó személyek részére.
Kinek jár rendkívüli település támogatás?
Az említett paragrafus (3) bekezdése szerint a képviselő-testület a létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, valamint az időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzdő személyek részére rendkívüli települési támogatást köteles nyújtani. A (4) bekezdés szerint pedig
rendkívüli települési támogatásban elsősorban azokat a személyeket indokolt részesíteni, akik önmaguk, illetve családjuk létfenntartásáról más módon nem tudnak gondoskodni vagy alkalmanként jelentkező többletkiadások vagy a gyermek hátrányos helyzete miatt anyagi segítségre szorulnak.
Alkalmanként jelentkező többletkiadás a törvény szövege szerint különösen betegséghez, halálesethez, elemi kár elhárításához, a válsághelyzetben lévő várandós anya gyermekének megtartásához, iskoláztatáshoz, a gyermek fogadásának előkészítéséhez, a nevelésbe vett gyermek családjával való kapcsolattartásához, a gyermek családba való visszakerülésének elősegítéséhez kapcsolódó kiadások lehetnek.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az (5) bekezdés szerint a rendkívüli települési támogatás kérelemre és hivatalból - különösen nevelési-oktatási intézmény, gyámhatóság vagy más családvédelemmel foglalkozó intézmény, illetve természetes személy vagy a gyermekek érdekeinek védelmét ellátó társadalmi szervezet kezdeményezésére - is megállapítható.
Mi alapján és hogyan lehet igényelni?
Mivel arról minden településen külön rendelet rendelkezik, milyen feltételek alapján nyújtja az önkormányzat a támogatást, ezért arról a települések honlapján, hivatalokban érdemes érdeklődni. A támogatás iránti kérelmet a települési önkormányzathoz kell benyújtani. Így a legjobb, ha az, aki igényelné, a helyi önkormányzatnál érdeklődik a pontos feltételekről és az igénylés módjáról, mert az településenként eltérhet.
Települési támogatásra bárki jogosult lehet, akinek szociális helyzete indokolttá teszi azt. Viszont érdemes tudni, hogy egyes szociális támogatásokra való jogosultság automatikusan jogosulttá teheti a kérelmezőt települési támogatásra is.
Minden támogatott egyben védendő fogyasztó is lehet
Szociális helyzettől, illetve egészségügyi állapottól függően védendő fogyasztóvá válhat Magyarországon az áram-, a gáz- és a víziközmű-szolgáltató ügyfeleiből. A védendő fogyasztókat különleges bánásmód illeti meg. Fontos, hogy aki vagy akinek a háztartásában élő személy a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez nyújtott települési támogatásban részesül, az kérelemre automatikusan védendő fogyasztó státuszt kaphat.
Védendő fogyasztók jogosultak lehetnek fizetési haladék, részletfizetés kérésére, igényelhetik előre fizetős mérő felszerelését, vagy akár kikapcsolás alóli mentességet is kaphatnak. Fontos azonban kiemelni, hogy fizetési nehézség esetén bármely fogyasztó kérhet fizetési haladékot vagy részletfizetési lehetőséget, nem csak a védendő fogyasztó státuszban lévők. A szolgáltató ugyanakkor minden fogyasztónak nem köteles ezt biztosítani, mérlegelheti döntését például annak függvényében, hogy milyen előzményei voltak a fogyasztó fizetési készségének és lehetőségeinek.
Eldőlni látszik, ez lesz Esterházy Péter egykori otthonával: korábban eladták volna a legendás házat
Az Emőd utcai ingatlant Óbuda önkormányzata vásárolta meg, miután Esterházy fia eladásra hirdette azt.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








