10 °C Budapest
Heart beat line end of life

Súlyos döntést hozott az államfő Karsai Dániel ügyében: ezt mondta az eutanáziáról Sulyok Tamás

2024. június 3. 11:27

Köztársasági elnöki kegyelem: nincs - kezdi Facebook posztját Karsai Dániel. A köztársasági elnök szerintegy ilyen nyilatkozat arra bátoríthat embereket, hogy elkövessék az öngyilkosságban való közreműködés bűncselekményét. Június 13-án dönt a strasbourgi bíróság az alkotmányjogász azon beadványáról, mellyel végső soron azt szeretné elérni, hogy saját maga dönthessen az élete befejezéséről.

Karsai Dániel korábban azt kérte az elnök úrtól, hogy nyilvánosan nyilatkozzon arról, hogy kegyelemben részesíti az embertelen szenvedésnek kitett halálos betegek életvégi döntéseinek végrehajtásában segédkezőket. A köztársasági elnök szerint ez a lépés elvonná az Országgyűlés jogalkotói és a bíróságok ítélkező hatáskörét. A kegyelmi jogkör ilyen gyakorlása továbbá ellentétben lenne ezen hatáskör különleges, utólagos és egyedi jellegével. 

Mint írta az alkotmányjogász, a köztársasági elnök szerintegy ilyen nyilatkozat arra bátoríthat embereket, hogy elkövessék az öngyilkosságban való közreműködés bűncselekményét.

Karsai Dániel ehhez annyit fűzött hozzá, már azt is nagyra értékeli, hogy egy állami vezetőtől érdemi választ kapott, ugyanakkor az elnök úr álláspontjával nem ért egyet.

Mint arról beszámoltunk, június 13-án dönt a strasbourgi bíróság Karsai Dániel alkotmányjogász azon beadványáról, mellyel végső soron azt szeretné elérni, hogy saját maga dönthessen az élete befejezéséről.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Mint ismert, a jogász hónapokkal ezelőtt kezdte szrgalmazni az eutanáziáról szóló társadalmi vitát, miután súlyos betegsége miatt egyre romlik az állapota. Karsai Dániel ALS-ben szenved, ami lassú leépülést hoz az emberi szervezetben, végül pedig emiatt áll be a halál is.

Karsai Dániel ügyéről a Pénzcentrumon is többször írtunk már, ezeket a cikkeket itt olvashatod el:

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 5. péntek
Vilma
49. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?