25 °C Budapest
Budapest, 2023. november 12.A Sándor-palota és a Karmelita kolostor épületei a Budai Várnegyedben. A Sándor-palotában a Köztársasági Elnöki Hivatal, a Karmelita kolostorban Miniszterelnökség mûködik.MTVA/Bizományosi: Róka László ***************************Kedves Felhasználó!Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Nyitott volt az életvégi döntések ügyében az államfő: Novák Katalinnal találkozott Karsai Dániel

2024. január 16. 08:44

Találkozott Novák Katalin köztársasági elnökkel Karsai Dániel: a gyógyíthatatlan beteg alkotmányjogász az életvégi döntések ügyében kért segítséget az államfőtől, aki szerinte nyitott volt a javaslataira. Hogy konkrétan mit kért, nem árulta el, mert Novák stábja a következő beszélgetés előtt át szeretné gondolni az elhangzottakat - Karsai nagyjából két hét múlva lesz ismét hivatalos a Sándor-palotába.

Fogadta a Sándor-palotában Novák Katalin államfő Karsai Dánielt. A gyógyíthatatlan betegséggel küzdő alkotmányjogász a Facebookon azt írta, konkrét kéréssel érkezett a köztársasági elnökhöz, aki nyitott volt a javaslataira, de időt kért. Nagyjából egy órát beszélgettek.

Abszolút nyitott hozzáállással találkoztunk. Novák Katalin csak annyit kért, hogy a stábjával alaposabban átgondolhassák a javaslatomat. A beszélgetést olyan két hét múlva folytatjuk

- írta az aktív életvégi döntések legalizálásáért küzdő alkotmányjogász, aki konkrétan nem árulta el, milyen kéréssel fordult az államfőhöz, mert Novák Katalin stábja ezt kérte, hogy "szakmai szempontból tudják átgondolni" a javaslatot.

Annyit azért elmondok, nem abban kértem Novák Katalin segítségét, hogy esetleges életvégi döntésem meghozatala után segítsen a megfelelő infúzió beadásában. Komolyra visszafordítva a szót, minthogy valódi segítőkészséget tapasztaltam, ezt a kérést én viszonzásképpen teljesítem

- írta Karsai Dániel hozzátéve, "az év tényleg jól és bíztatóan indult".

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A 46 éves alkotmányjogászt tavaly diagnosztizálták ALS-sel, a betegség következtében elsorvadnak az izmokat mozgató idegsejtek, emiatt végül maguk az izmok is, így a kór végül teljes bénuláshoz vezet, kialakulásának körülményei nem ismertek, így gyógymód sincs rá. A betegség végső fázisában már a légzési funkciók is leállnak, így a halál fulladás miatt következik be. Karsai azért fordult még tavaly év végén a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához, hogy érvényesíthesse azon jogát, hogy méltóképp fejezhesse be az életét - hiszen a vetegség idővel egyre jobban megfosztja az önállóságától a beteget, ami megalázó.

Magyarországon nincs lehetőségük a hasonló helyzetben lévő, gyógyíthatatlan kórban szenvedő betegeknek arra, hogy életvégi döntést hozzanak. A bírósági tárgyalást követően a kormány közölte: "Magyarországon az eutanázia nem engedélyezett és nem is kívánjuk legalizálni. Határozott az álláspontunk, és elfogadhatatlannak tartunk minden olyan döntést, törekvést, ami emberi élet kioltását lehetővé teszi más számára." A strasbourgi döntés az év első felében várható az ügyben.

Címlapkép: Róka László, MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 24. vasárnap
Eszter, Eliza
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?