15 °C Budapest

Súlyos dolog derült ki a hagyományos magyar halászléről: ezt jobb, ha tudod

2020. december 20. 07:02

A karácsonyi időszak hagyományos magyar ételei nem mondhatók éppen könnyű fogásoknak: a csípős halászlé, töltött káposzta, rántott húsok, pörköltek, és a sok sütemény idén sem hagyja pihenni a gyomrokat. Különösen nehéz ebben az időszakban (is) egészséges életmódot folytatni, kiegyensúlyozottan táplálkozni, elkerülni a túlzásokat. A fogyókúrázók, vagy ételérzékenységgel, -allergiával küzdők számára pedig még nagyobb kihívás. A Pénzcentrum ezért most a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségét (MDOSZ) kérdezte arról, hogyan lehet egészséges karácsonyi menüt összeállítani, mely ételeket érdemes kerülni, mire érdemes fokozottan figyelni. A kérdéseinkre a szövetség elnöke, Szűcs Zsuzsanna adott választ.

Pénzcentrum: Karácsonykor jelentősen nő a halfogyasztás, amely egyrészről pozitívum, viszont nem mindegy, milyen formában fogyasztjuk a halat. Egészséges ételnek mondható a magyar halászlé?

Szűcs Zsuzsanna:Hazánkban a karácsonyi fogások között igen népszerű halászlé. Alapvetően egészséges ételnek számít, hiszen amellett hogy a halnak számos egészségre gyakorolt jótékony hatása van (az izomépítéshez és az immunrendszer zavartalan működéséhez szükséges jó minőségű fehérjét tartalmaz, értékes zsírtartalma pedig szív- és érrendszeri betegségek kockázatának csökkentéséhez, és a szervezet gyulladásos folyamatainak mérsékléséhez járul hozzá) megfelelő konyhatechnikával elkészítve valóban zsír- és energiaszegény ételt varázsolhatunk az ünnepi asztalra. Ehhez csupán pár dologra kell odafigyelni.

Érdemes soványabb halat választani, amennyiben van, akkor a látható zsíros részeit még főzés előtt eltávolítani, a hozzáadott zsiradék mennyisége is minimálisra csökkenteni, hiszen a vöröshagymával, paprikával, paradicsommal összefőzött halfejből és -farokból készült alaplé adja a leves a valódi aromáját.

Az, hogy tésztával, vagy anélkül esszük-e a halászlevet, az egyéni ízlés kérdése, de aki az alakjára jobban figyel, vagy például cukorbeteg, az a főtt tésztából csak mértékkel fogyasszon.

PC: A karácsonyi menü jellemző ételei még a rántott hal, a töltött káposzta, a majonézes francia saláta, a sült kacsa vagy más szárnyas párolt lilakáposztával, és gyakoriak a sertéshúsból készült fogások is. Mennyiben egészségesek ezek a hagyományos karácsonyi főfogások? Létezik ezek helyett egészséges alternatíva?

Szűcs Zsuzsanna: A hal mellett valóban gyakorta kerülnek az asztalra karácsonykor szárnyas vagy éppen sertéshússal készült fogások, melyek hagyományos elkészítési módja nem minden esetben "alakbarát". Érdemes számba venni pár apró trükköt, melyek segítségével nemcsak finom, hanem egészségesebb is lesz az elkészült étel.

Az ünnepi töltött káposzta töltelékjében váltsunk a fehér helyett barna rizsre, ezzel megnövelhetjük a rostbevitelt. Tálaljuk zsírszegény tejföllel, vagy esetleg krémesebb joghurttal. Sovány húst tegyünk a töltelékbe, amely lehet sertés vagy épp pulykahús is, és hagyjuk le a tetejéről a kakastaréjt (sült szalonna)!

A rántott halat zabpehelylisztbe és teljes kiőrlésű panírmorzsába forgassuk. Bő olaj helyett sütőpapírral bélelt tepsiben süssük meg, olajjal enyhén megspriccelve. A majonézes saláták helyett előételként, vagy köretnek kínáljunk friss salátát, ha szeretjük kevés zsírszegény dresszinggel nyakon öntve.

Ha több zöldséggel jól megrakjuk a tányérunkat, feltehetően kevesebbet fogunk enni a főételből és főként a desszertből, nem beszélve arról, hogy jó úton járunk, hogy az OKOSTÁNYÉR® ajánlásának megfelelő zöldség-gyümölcs mennyiséget ilyenkor, az ünnepek ideje alatt is megegyük.

PC: Mi a legnagyobb hiba, amelyet az otthoni sütés-főzés során karácsonykor jellemzően elkövetünk az egészséges táplálkozás szempontjából?

Szűcs Zsuzsanna: Az ünnepek nem az önmegtartóztatásról szólnak, mégis érdemes pár praktikus tanácsot megszívlelni, hogy a mértéktelenség elkerülésével a jövő évet is jó formában kezdhessük. Egy kis odafigyeléssel nagyon sokat tehetünk azért, hogy az ünnepek alatt ne szaladjanak fel ránk plusz kilók és az asztalra kerülő finomságokat se kelljen teljesen megvonni magunktól. Fontos, hogy ne rúgjuk fel az OKOSTÁNYÉR® ajánlásai szerinti helyes táplálkozási szabályokat, például a napi többszöri kisebb étkezéseket, és

figyeljünk oda a megfelelő folyadékbevitelre is, ami hangsúlyosan nem az alkoholos italokból származik.

Érdemes egy picit változtatni a recepteken is, hogy kevesebb kalóriát vagy több rostot tartalmazó, egészségesebben elkészített ételek kerüljenek az asztalra. Ebben segíthet, ha a hagyományos elkészítési módok helyett némi változtatással élünk, amitől kímélőbb lesz a menü. Figyeljünk oda, hogy ne egy-két alkalommal együk degeszre magunkat, a mértékletességre, az óvatos nassolásra és arra, hogy

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

nem az ünnepi asztal az egyetlen hely, ahol együtt lehetünk szeretteinkkel. Egy kiadós téli séta vagy egyéb mozgással járó szabadtéri program ugyanolyan kellemes időtöltés lehet.

PC: A diétázók - például laktóz- vagy gluténérzékenyek és cukorbetegek - számára kész rémálom lehet a karácsony, hiszen ilyenkor sokkal nehezebb betartani az előírásokat. Számukra milyen stratégiát javasolnának?

Szűcs Zsuzsanna: Bizonyos betegségek, pl. táplálékallergia esetén, amilyen a cöliákia, tejfehérjeallergia, kizárólag diétával tartható fenn a tünetmentes egészségi állapot, ezért az ilyen jellegű elváltozásokban az ünnepek ideje alatt is az adott étrend maximális betartása szükséges. Szerencsére egyre szélesebb termékkínálattal találkozunk a boltok polcain, így egyre könnyebb az ünnepek alatt is kiegyensúlyozott, változatos menüt összeállítani a diétázóknak/diétázók számára.

Amennyiben vendégségbe várják a diétázót - bár az idei évben sajnos ennek a pandémiás helyzet miatt az esélye igen csekély -, érdemes a vendéglátónak előre jelezni, hogy étrendje betartásához mit ehet, mit nem, vannak-e olyan nyersanyagok, élelmiszerek melyek beilleszthetők, helyettesíthetők a karácsonyi étrend egyes alapanyagaival.

Ha úgy gondolja, segítse vendéglátóját olyan receptötletekkel, melyek nemcsak számára, hanem mások számára is finom fogások, így nem kell külön főznie, sütnie a házigazdának. Ne féljen kérdezni akár baráti társaságban, akár étteremben, hogy mi van az elkészült fogásban.

PC: Mire érdemes ügyelni a gyerekek étkezésével kapcsolatban az ünnepek alatt? Milyen ünnepekhez kapcsolódó egészséges táplálkozási mintákat érdemes átadni nekik, és milyen rossz minták átadásától érdemes tartózkodni?

Szűcs Zsuzsanna: A gyermek számára nagyon fontos az szülői hozzáállás. Például a hal gyakorlatilag a családi minta hatására épül be az ízlésvilágba és az étrendbe. Ha valaki gyerekként megbarátkozik ezzel az étellel, és nem csak ünnepnapokon találkozik halas fogásokkal, akkor nagy valószínűséggel az ő későbbi étkezésében is szerepel majd ez az értékes élelmiszerforrás. Emellett az ünnepek alatt érdemes figyelni a követendő magatartásra, például arra, hogy ne szűkítsük le a napi étkezéseink számát egy nagyra, a több kisebb helyett.

Ha egész nap semmit nem eszünk, mert majd úgyis jön az ünnepi lakoma, egészen biztosan jóval több kalóriát veszünk magunkhoz, mintha előtte nem hagytunk volna ki étkezéseket. Különösen fontos a reggeli, az az ünnepek alatt se maradjon el!

A házi sütemények készítésénél, amelybe a gyermeket ha lehet érdemes bevonni, csökkentsük a cukortartalmat friss édes, vagy aszalt gyümölcsökkel. A tejszínnel, vajjal készült krémes fajtákból kevesebbet fogyasszunk, készítsünk, mert azoknak a zsírtartalma magas, így kalóriadúsak is. Az 1,5%-os tejjel, túróval készült, gyümölcsös-diós édességek viszont kedvezőbb összetételűek, főleg ha a bennük lévő lisztet - a sütemény jellegétől függően - teljesen vagy részben teljes kiőrlésűre vagy zablisztre cseréljük. Vendégségben is nyugodtan kérhetünk/vehetünk egy vékonyabb szeletet az édességből, hiszen

az ünnepi fogások között éppúgy nincsenek tiltott ételek, mint az egészséges táplálkozásban, csak a megfelelő arányokat és mennyiségeket kell betartani.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem