A pálya teljesen készen áll minden versenyző fogadására, néhány pilóta már a helyszínen is van.
A Belügyminisztérium nem tárgyal zsaroló hackerekkel - közölte a tárca kedden az MTI-vel. A Belügyminisztérium azt követően adta ki közleményét, hogy "rosszindulatú, célzott támadás" érte a kétszintű érettségi vizsgák informatikai rendszerének egyik mögöttes adatbázisát.
Az előzetes vizsgálatok szerint a hackerek az adatbázisból több százezer adatot másoltak le. A tájékoztatás szerint a támadásról a "Paprika Csapat" e-mailben értesítette az Oktatási Hivatalt. Elektronikus levelükben tárgyalást kezdeményeztek a "probléma megoldása" érdekében.
Az Oktatási Hivatal feljelentést tett és értesítette az illetékes hatóságokat. "A Belügyminisztérium a zsarolás minden formáját elutasítja, nem bocsátkozik tárgyalásokba" - fogalmazott a tárca.
Kevesen tudnak erről az iskolakezdési támogatásról: nem csak az állami 100 ezer járhat a családoknak
Az önkormányzati beiskolázási támogatás összege és feltételei településenként eltérnek, érdemes időben tájékozódni.







