Többnapos pihenés és regenerálódás vár a Broad Peak csúcsára készülő expedíció tagjaira, köztük Klein Dávidra az alaptáborban.
A világ 250 legjobb egyeteme között a Semmelweis a THE listáján. Magyar felsőoktatási intézmény első alkalommal szerepelt a neves ranglista TOP 250-es mezőnyében.
Magyar egyetem most először szerepel a Times Higher Education (THE) világrangsorának legjobb, 250-es mezőnyében. A Semmelweis a tavalyi eredményén 41 helyet javított, és a ma nyilvánosságra hozott világrangsorban már az első 250 között tartják nyilván – olvasható az egészségügyi felsőoktatási intézmény honlapján.
A Semmelweis Egyetem a THE listáján a tavalyi 250-300. közötti tartomány helyett most a 200-250. pozíció között szerepel, amely egyúttal a legelőkelőbb hely a magyar egyetemek rangsorában. A világrangsor készítői az oktatási környezet, kutatás, idézettség, ipari bevételek és nemzetközi orientáció alapján mérik az intézményeket.
Az Európai Unió tagállamai között a Semmelweis a 64. helyen áll, jellemzően német, francia és belga egyetemek előzik meg a listán.
"Immár a nyugat-európai egyetemek komoly versenytársának számítunk, célunk, hogy bekerüljünk a világ száz legjobb felsőoktatási intézménye és Európa top 5 gyógyító szakegyeteme közé" – fogalmazott Dr. Merkely Béla, az intézmény rektora, aki úgy látja, hogy Semmelweis a COVID-járványban való kiemelt szerepvállalásának köszönheti kimagasló eredményét a felsőoktatási rangsorokban.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Semmelweis Egyetem az elmúlt négy évben folyamatosan javított pozícióján a THE világranglistáján: 2019-ben még a 491. helyre sorolták, majd 2020-ban a 457., 2021-ben pedig a 426. helyre lépett elő. 2022-ben már a 277. volt, innen lépett előre most a 236. helyre. A jelenlegi összesített rangsor élén az Oxford, a Harvard, valamint harmadik helyen, holtversenyben a Stanford és a Cambridge Egyetemek szerepelnek.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







