A Tesco új, célzott hirdetési rendszert vezet be
Rég mutatott rá valami annyira erősen, milyen jó ha az ember több lábon áll, mint az új koronavírus-járvány. Mert az egy, ám igen súlyos dolog, hogy alig néhány hónap leforgása alatt 190 ezer magyar veszítette el az állást, de az pedig egy másik, hogy még ennél is jóval többen vannak azok, akik most a teljes bizonytalanság közepette próbálják tervezni a jövőjüket. Egy ilyen válságos időszakban tehát nem lehet lazsálni, még szerencse, hogy ma már a nem éppen klasszikusnak mondható "munka"tevékenységekkel is szép summákat lehet keresni, a rendes állásunk mellett, pusztán hobbiból. Ilyen tevékenységek közül gyűjtöttünk most 13-at, az adok-veszek fusitól, a fotózáson át, a barkácsolásig és babysitterkedésig.
Talán hosszú évek óta nem volt ennyire fontos az, hogy az emberek ott fogják meg a pénzt, ahol tudják, mint most. A koronavírus-járvány, illetve az azt követő gazdasági visszaesés miatt ugyanis rengetegen veszítették el az állásukat, csak Magyarországon március-május között mintegy 190 ezren. És még ennél is jóval többen vannak azok, akiknek a munkáját, mostani életkörülményeit körül lengi egyfajta mély bizonytalanság: "az én munkám vajon meddig marad még meg?"
A kérdés jogos, éppen ezért nem árt, ha az ember nem üldögél csupán a babérjain vagy várja éppen a szájába érkező sült galambot, hanem némileg noszogatja magát, hátha így némi plusz pénzre is szert tehát. Arról korábban már a Pénzcentrumon írtunk, hogy karanténos, home office időben milyen hosszú távú projektekbe vághat bele az ember, ami végső soron akár az egész életét is megváltoztatja.
Most viszont olyan fusimelókat-, tevékenységeket gyűjtöttünk, amivel a modern, digitális világban bárki, akár játszi könnyedséggel is szerezhet plusz pénzt, nem is keveset. Sőt, ha valaki igazán jó ezek közül valamiben, megfelelő idő után akár meg is élhet belőle. Csapjunk is a lecsóba!
Adok-veszek
Vannak, akik kifejezetten szeretnek vásárolni, shoppingolni szabadidejükben, mégsem tekintik ezt hobbinak, főként nem jövedelmező kedvtelésnek. Pedig ha okosan vásárolunk és figyeljük a jó vételeket, nyereséges is lehet a shoppingolás. De hogyan is kereshetünk egészen pontosan pénzt a pénz költésével?
A lényeg, hogy eleve azzal a céllal vásároljunk, hogy később továbbadjuk, és ne essünk abba a hibába, hogy megtartjuk a zsákmányt. Ha ebben képesek vagyunk magunkat korlátozni, akkor szinte bármilyen vásárlás járhat haszonnal. Akár személyesen járjuk a bolhapiacokat, akár az online piactereket kedveljük, akadhatunk jó vételekre. Ezekről sokszor az eladók sem tudják, hogy áron alul teszik fel az adott terméket.
Ha ruhákban utazunk, gyakran találhatunk kicseket, leárazott darabokat a turikban, amik szinte újak, és továbbértékesítve kereshetünk rajtuk. Ha otthon vagyunk a biciklialkatrészek, vagy hangtechnikai berendezések áraiban, ezen a terepen is adhatunk-vehetünk haszonnal. Korábbi cikkünkben megvizsgáltuk, hogy lehet jövedelmező a gyűjtőszenvedély: LEGO készletekbe fektetve a pénzünket szintén nagyot szakíthatunk.
Kreatívkodni jó!
Vlog, Blog
Ha van benned affinitás ahhoz, hogy megoszd a gondolataidat másokkal, ezzel még pénzt is kereshetsz. Bármi is áll az érdeklődésed középpontjában, azzal biztosan nem vagy egyedül! Kezdj el blogolni vagy vlogolni a kedvenc témádról és ha okosan csinálod, hamarosan sok olvasót is szerezhetsz. Ezután pedig hirdetők vagy szponzorok útján pénzhez is juthatsz.
Ráadásul, ha nem csak írásban gondolkozol, hanem videós tartalmakban is, még a YouTube csatornáddal is kereshetsz pénzt megfelelő nézettség mellett. Kivételes esetekben blogolásból is meg lehet élni, azonban ahhoz sok kitartás, népszerű téma, és olyan attitűd kell, amire felépítheted az influencer karriered. Illetve van ebben szerencsefaktor is, viszont csak hobbiként is tud vele keresni, aki akar.
A blogod akár a saját terméked reklámfelülete is lehet: használd a bejegyzéseidet tartalom marketingként, vonzz be olvasókat velük. Az olvasóid lehetnek a potenciális vásárlóid, bármit is csinálj: tarts online tréningeket, varrj babaruhákat, állíts össze edzésterveket, vagy készíts szappanokat, ajánlj könyveket, mindegy. Ha magáról a hobbidról indítod el a blogod, vagy vlogod, megnyílik az út előtted, hogy ne csak hirdetőket, szponzorokat szerezz, hanem árusítsd saját, akár kézzel készített, akár szellemi termékeidet.
Még jobb, ha az ember meg tudja osztani a szenvedélyét valaki mással, így alkotva egy közösséget. De a hasonló érdeklődési körű emberek nem csak olvasóid lehetnek, hanem társaid is a vállalkozásodban. Csak növelheti a blogod olvasottságát, vagy vlogod nézettségét, ha nem csak egyedül csinálod. Ha pedig nem lenne komfortos számodra megjelenni a képernyőn, de az írás sem a te tereped, indíts beszélgetős podcast-műsort. Ebbe is bevonhatod azokat, akik osztják az érdeklődésed a témád iránt, és ugyanúgy kereshetsz vele pénzt is.
Alkotás, illusztráció
Egyre keresettebb szakma a design, azon belül is a webdesign nagyon előre tör. Azonban ha még csak hobbiként kóstoltál bele ebbe, és a rajzaid, grafikáid rendszerint a fiókban végzik, ideje, hogy ez megváltozzon. Nem kell hivatásos designerré válnod ahhoz, hogy pénzt keress az alkotásaiddal. A különböző illusztrációk éppen olyan keresettek az interneten, mint a stockfotók, ha viszont művészibb vonalon mozogsz, érdemes körülnézni a pólókat, táskákat, posztereket, bögréket, és más design termékeket árusító oldalakon. Itt találkozhatsz saját munkáidhoz hasonló alkotásokkal, amelyet az adott oldal árusít, és jogdíjat fizet az alkotóknak az eladott darabok után. Nem lenne fantasztikus, ha szembejönne valaki az utcán, pólóján a grafikáddal, ami eddig a fiókban feküdt?
Ha nem vagy a sokszorosítás híve, akkor a magukat a képzőművészeti alkotásokat árusító oldalakkal is próbálkozhatsz. Ebben az esetben magasabb árat állapíthatunk meg műveinkért, de az eladás részével többet is kell foglalkoznunk: mindig az adott darabot értékesíteni és eljuttatni a vevőnek. Ez akkor megoldás, ha a festés, vagy szobrászkodás a hobbid, és nem frusztrál kilépni a piacra a műveiddel. Természetesen nincs azzal baj, ha valaki önmagának, kizárólag hobbiból alkot, és nem a pénzkeresés a célja. Mindenesetre érdemes tudatosítani, hogy minden, amit alkotunk, értéket képvisel, és nem csak eszmeit, hanem pénzbelit is.
C R A F T
Évtizedes trenddé kezd válni a kézművesség - és ez alatt nem kizárólag a kézműves sörök, szappanok, bonbonok, illatgyertyák diadalmenetére gondolunk. Minden termék kézművesnek számít, ha nem kizárólag gépesített technológiával, gyártósoron készül. Általában jellemző a kézműves termékekre az is, hogy természetességre, adelékanyag-mentességre törekszenek a gyártás során. Ha rendelkezel egy kreatív hobbival, szeretsz varrni, kötni, gyöngyöt fűzni, agyagozni, barkácsolni, akkor nem csak a saját, hanem mások örömére is űzheted ezeket a kedvteléseket.
Csak egy kis kézügyesség kell, és akármilyen DIY kreálmányunkra találhatunk vevőt. Nem kell rögtön divattervezőnek lennünk, és ruhakölteményeinkkel betörnünk a piacra: egy egyedi kutyapulcsival is kezdhetjük a hobbi-pénzkeresést. Sőt akár bontott téglák újragondolásával is betörhetünk a piacra, csak a fantáziánk szab gátat annak, hogy mi legyen az alapanyag, a technika és a kész termék.
Fotózás, videózás
Rengetegen foglalkoznak fotózással hobbiból, és csak szívességből vállalnak kisebb megbízásokat. Pedig ha úgy néznének a hobbijukra, mint pénzkereseti lehetőségre, többet is kihoznának a kedvtelésükből. Sokan azért nem foglalkoznak hivatásszerűen a hobbijukkal, mert nem akarnak vállalkozást építeni rá, ügyfeleket felhajtani, reklámozni, vagy csak nem szeretik a portréfotó műfaját, ami a legkeresettebb fotós szolgáltatás.
Viszont legyen bármilyen téma, amit szabadidőnkben szívesen fényképezünk: az épületektől, a bogarakon át, a kávéfoltos szalvétákig, bármelyikkel kereshetünk pénzt az interneten. Hosszú évek óta elterjedt a stockfotó szolgáltatás, amelyről minimális díj ellenében bárki letölthet fényképeket, amelyeket szabadon felhasználhat. Ezeknek a fényképeknek az árát a szolgáltató oldal határozza meg, átlagban 1-10 dollárig terjed. Azonban egy fotót nem csak egyszer értékesíthetünk, minden letöltés után fizet nekünk az oldal.
Ha okosan választunk témát, nagyon keresettek is lehetnek a képeink, azonban nem kell, hogy ez kényszerré váljon: maradhatunk a kedvenc témáinknál, amiket nem csak egy mappában porosodnak ezután a merevlemezen, hanem pár ezer forint bevételünk is lehet belőle. Természetesen, ha komolyan csináljuk, akkor rendes összegeket is leakaszthatunk vele: a határ a csillagos ég. Ismerünk olyan esetet is, amikor a fotózás hobbiként indult és hivatás lett belőle.
A hobbivideósok előtt szintén nyitott a lehetőség, hogy a kedvelt témáikat, amelyeket egyébként is szeretnek videózni, értékesítsék. Nem kell elmenni ahhoz esküvői videósnak, hogy ezzel pénzt keressünk: előadásokhoz, reklámfilmekhez, promó videókhoz, de akár játékfilmekhez is használnak footage videókat az egyszerűség vagy a pénz- és időszűke miatt. Nem is gondolnánk, hogy kiknek lehet szüksége egy pár másodperces vágóképre a Duna folyásáról, egy ablaküvegen megvillanó holdfelvételről, vagy egy kupakkal játszó kiscicáról. A videós anyagokhoz szintén létezik stock szolgáltatás, amivel pénzre válthatjuk a szenvedélyünket.
Egy ideje rohamosan terjed a drónvideók iránti kereslet is, és a drónok sincsenek már olyan elérhetetlen áron, mint amikor még újdonság volt. Sokat vesznek kedvtelésből házidrónt, akik szeretik az ilyen kütyüket. A drónokat bár sokféle célra lehet használni, az egyik leggyakoribb a fotózás és videózás. Ha van otthon egy elfekvő drónunk, és csak néha röptetjük meg kedvtelésből, gondoljunk arra, hogy a drónnal készített videók és fényképek is nagyon keresetté váltak az utóbbi időben. Miért ne lehetne hasznunkra a szórakozás?
Jó pap holtig tanul
Tanítás
Mindenki ért valamihez, amihez mások kevésbé. A tanítás tipikusan az a terület, amibe hobbiból is bárki belevághat, nem kell hozzá tanári képesítés sem. Még csak nyelvzseninek sem kell lennünk hozzá, és nem baj, ha nincs a kisujjunkban a kalkulus. Nem kell, hogy te legyél a legjobb, mert mindig lesz olyan, akinek tőled is van mit tanulnia. Ha szeretted régen a matekot, az irodalmat, vagy a bioszt, de ma már nem foglalkozol vele úgy, újra előveheted a tankönyveket, ha elkezdesz korrepetálni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 583 438 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 137 058 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; a Raiffeisen Banknál 7,00%, az Erste Banknál szintúgy 7,00%, az OTP Banknál pedig 8,16%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Egy általános iskolás gyereknek, vagy akár egy középiskolásnak is jól jön a fejlesztés, te pedig nosztalgiázhatsz, miközben ezzel pénzt is keresel. Persze nem kell túlvállalnod magad, lehet egyszerre csak egy tanítványod is. Eljátszani mégis érdemes a gondolattal, hogy egy régi, talán már el is felejtett érdeklődésünket ilyen formában leporoljuk.
Tanítani egyébként nem csak régi iskolai tárgyakat lehet, hanem bármilyen területen szerzett tudást. Ez lehet a szakmánkhoz kapcsolódó tudás, vagy ha csak az eddig tárgyalt hobbikat vesszük, akár varrás, videózás, fotózás, zene stb. Maga a tudás megosztása is jó időtöltés, és sokakban van is erre hajlam, amit azért nem élnek ki, mert más szakmát választottak. Miért is ne lehetne viszont az ember hobbiból tanár?
Nem csak pénzt kereshetsz, ha a tudásodat megosztod másokkal, hanem cserélhetsz is: ismeretet ismeretre, és így végeredményben pénzt spórolhatsz. Nézz szét a baráti társaságodban, kinek van olyan tudás a birtokában, amire neked szükséged van, és cseréljetek: te újratelepíted a gépét, míg ő megvarrja a függönyeidet. Jó közösségépítő lehetőség is lehet, ha megismeritek, ki mihez ért, kitől miben lehet segítséget kérni. Ennek viszont nem kell szívességnek lennie, kössetek egyezséget, te miben segíthetsz cserébe! Így mindenki jól jár.
Szerelés
A készségeinket, tudásunkat nem csak elméletben adhatjuk át másoknak, hanem a gyakorlatban is kamatoztathatjuk. Sokan szeretnek barkácsolni, bütykölni, mégsem gondolják, hogy mások fizetnének is érte. Ugyanígy azok, akiknek mondjuk a hobbija a biciklizés, egy idő után kiműveli magát annyira a témában, hogy egyszerű szerelési vagy szerelési feladatokat már maga is meg tud csinálni.
Általában akkor vesszük észre, hogy ez a szakértelem is értéket képvisel, amikor az ismerőseink elkezdik hozzánk hordani a javításra szoruló biciklijüket, számítógépeiket, hangfalaikat, stb. Azonban ezt nem kell ingyen csinálnunk, csak annyit kell tennünk, hogy beárazzuk a szolgáltatást, amit nyújtunk, és kibővítjük az ügyfélkörünket az ismerőseink ismerőseire is. Így a hobbink máris jövedelmező kedvteléssé válik.
Tutorálás
A tudás átadásának, tanításnak egyik módja, amikor elmagyarázzuk másoknak, bizonyos dolgokat hogyan kell megcsinálni. Tegyük fel, hogy szeretünk ördöglakatokat építeni legóból, és szépen felhalmoztuk már azt a tudást, hogyan kell ezt csinálni. Miért ne vehetnénk fel videóra, és tölthetnénk fel az internetre? Biztosan lesz más is, aki kipróbálná. Az is lehet, hogy a következő tutorial videónkért, amiben elektromos kisvasútat építünk legóból, már fizetne is. Ha pedig ennél jóval általánosabb dologban utazunk, még könyebb dolgunk van.
De ugyanez vonatkozhat bármire a fent említett hobbik közül, legyen az a bicikliszerelés, varrás, fotózás, gitározás, stb. Azokkal a kérdésekkel, problémákkal, amelyekkel mi szembesültünk, amikor kezdők voltunk a hobbinkban, más is fog még szembesülni. Ne esünk abba a hibába, hogy azt hisszük, nincs olyan tudás a birtokunkban, amire másnak nincs szüksége! Ez ugyanúgy igaz lehet bármire, a tökéletes piskóta titkától egészen a saját kezűleg épített passzívházig.
A tutorial videók készítése nem csak pénzt hozhat, hanem meg is erősíthet a hobbidban. Ha már megmutattad másoknak, mivel foglalkozol, és sorra kapod a pozitív visszajelzéseket, még nagyobb kedvvel fogod folytatni. Akár horgászol, akár jógázol, vagy gyufából építesz épületmaketteket a szabadidődben, készíthetsz videót a tapasztalataidról, és ha már kialakul egy pár emberből álló közösség , akinek tetszik, lendületet meríthetsz a rád irányuló figyelemből. Innen már csak egy lépés összekötni a kellemest a haszonnal.
Csak amit a legjobban szeretsz
Sütés, főzés
Ha szívesen főzőcskézel otthon, kísérletezel új receptekkel, esetleg megvannak a magad specialitásai, miért ne emelnéd a hobbidat egy új szintre? Bármilyen házilag készített étel-ital válhat termékké, legyen bármilyen egyszerű. Sok kisvállalkozás épült már erre a hobbira: házi chilikrémed, lecsód, lekvárjaid, kőrözötted is értéket képviselnek, csak meg kell találnod rá a piacot. Ez szintén lehet az ismeretségi köröd, de akár az online piactér is. Ugyanígy, ha finom szörpöket főzöl, esetleg házi pálinkát, vagy csodájára járnak a smoothie receptjeidnek, kiléphetsz vele a piacra.
Tedd próbára magad! Vidéken és nagyvárosokban is egyre szaporodnak a gasztrofesztiválok, ahol a standok roskadoznak a házilag készített ételektől. Készülj fel, váltsd meg a helyed, kalkuláld ki az árat, amellyel megtérülnek a költségeid és a munkád! Nagy élmény, ha nem csak az ismerőseid elismerését vívod ki főzőtudományoddal, hanem pénzzé is tudod tenni.
Kertészkedés
A sütés-főzéshez nagyon hasonló téma a kertészkedés, akár össze is kötheted a két szenvedélyt, ha mindkettőnek hódolsz. Ha szeretsz a virágoskertben bíbelődni, az ismerőseid csodájára járnak a fűszerkertednek, vagy véletlen tízszer annyi cukkinid termett, mint amit el tudnál fogyasztani: gondolj bele, hogyan válik ez hasznodra.
A növényekre minden formában van kereslet: vetőmagként, virághagyma formában, csíraként, palántaként, virágzó állapotban, termésként, és feldolgozott formában is. Az csak rajtad áll, mit szeretnél termeszteni. Egyre több mikrovállalkozás épül például csíratermesztésre: hiszen nagyon jó és változatos kiegészítői a különböző csírák a salátáknak, egészségesek, és termesztésük pofonegyszerű.
Aki saját fogyasztásra termeszt csírát, kevés plusz energiát belefektetve eladási mennyiséget is képes lenne megtermelni. Van hogy a retekcsíra jobb áron értékesíthető, mint maga a retek, és a csírabiznisz beindításához még konyhakertre sincs feltétlenül szükség.
Felvigyázás
Imádod a gyerekeket és ők is téged? Jól elboldogulsz a kicsikkel? Esetleg sokszor vigyázol ismerősök, rokonok csemetéire? Mindezt megteheted pénzért is. Ez már inkább másodállásként fogható fel, mint hobbiként, de ha szereted csinálni, és szívesen áldozod rá az idődet, az mégiscsak egyfajta kedvtelés. Erre is meg vannak a különböző internetes felületek, hogy megbízókat találj magadnak. Nem feltétlenül csak rokonokhoz mehetsz át babázni, csinálhatod ezt a szabadidődben is, ha szereted, és még meg is fizetik.
Odavagy a szőrös állatokért? Szeretnél kutyát vagy cicát, de te nem tudsz tartani a lakásban? Éld ki az állatok iránt tápláld szeretetedet mások kedvencein. Kutyasétáltatókat online is közvetítenek, de ha te inkább macskabarát vagy, vállalhatsz felvigyázást. Ebben az esetben is igaz, ami korábban igaz volt: az első ügyfeleidet megtalálhatod az ismerősök körében, akik tovább ajánlanak téged. Csak rajtad múlik, megléped-e, hogy pénzt is kérj érte, ami teljesen jogos elvárás: ez is ugyanolyan szolgáltatás, mint a bébiszitter. Egyébként nem lenne fantasztikus, ha macskasimogatásért fizetnének?
Játék mindenek felett
Sokak számára az jelent kikapcsolódást, ha néhány órára a valóságból elmenekülhetnek a virtuális világokba. Van azonban egy külön réteg, aki számára ez már nem pusztán szórakozás, hanem szinte életforma: a gamerek. Onnantól, hogy a játék nem puszta unaloműző, hanem ez áll az érdeklődésünk fókuszában, már hobbinak tekinthető. Ez is olyan időtöltés, amivel már az említett módokon, tutorial vagy végigjátszás, esetleg live videókkal, vlogolással, podcast készítéssel kereshetünk pénzt. Viszont a gamerként már azon is kereshetünk, ha csak játsszunk.
Egyrészt elmehetünk tesztelőnek is, sok külföldi oldalon keresnek szabadúszókat erre, és szabadidőnkben játszva kereshetünk. Másrészt ha jók vagyunk a játékban, felfejleszthetjük magas szintre a karaktereinket, hogy aztán később eladjuk őket. Vannak játékok, amelyekben évekig is eltart, hogy egy karaktert "kimaxoljunk", így bőven akad vevő rá, aki ehhez lusta, vagy nem ér rá.
Azonban ezzel jobb vigyázni! A játékok belső szabályzata általában tiltja a karakter-kereskedelmet! Ha viszont ügyesek vagyunk, hozzájuthatunk a játékon belül olyan tárgyakhoz is, amelyekért más játékosok hajlandóak fizetni. Még csak nem is kell feltétlenül ritkának lenniük: apróságokkal is kereskedhetünk a gamer közösségen belül, és ezt nem szokta tiltani a játékszabályzat. A lényeg pedig, hogy közben mégis azt csináljuk, amit szeretünk.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.