7 °C Budapest

Undorító videó: ilyen kaját adnak a gyerekeknek a menzákon?

2015. október 14. 18:02

Az élelmiszer-biztonsági hatóság emberei négyezer ebédadagra való romlott alapanyagot foglaltak le és semmisítettek meg egy ceglédi vállalkozásnál.

Többek között nagyjából 80 kiló romlott húst talált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), amikor egy Pest megyei közétkeztető cég több konyháján tartott ellenőrzést. Összesen 240 kiló lejárt élelmiszert foglaltak le, amit meg is semmisítettek. A bírság várhatóan több százezer forint lesz - derül ki a Nébih közleményéből.

Az épület helyiségeinek állapotával szintén nem volt minden rendben. A konyhában a falakról egyes részeken hiányzott a csempe, az ajtók és tároló szekrények sérültek voltak, ami miatt takarítani se lehetett rendesen. A húselőkészítőben a mosogatóba a szennyvíz elvezetője csepegett. A raktárban közvetlenül a padlón tárolták az élelmiszereket. A cég másik két konyháján viszont minden rendben volt.

A Nébih közleményéből az is kiderült, hogy a cég gyermekétkeztetést is végez:

Természetesen egyértelműen nem zárható ki, hogy az ellenőrzést megelőzően nem kerülhetett lejárt fogyaszthatósági idejű alapanyagból a közétkeztetésbe. Emberi megbetegedésről nincs információnk

- írták.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) a napokban adta közre a lejárt szavatosságú hússal trükköző cég nevét. A VIMOSZ szerint az ellenőrök a TS Gastro ceglédi telephelyének konyháján bukkantak a 250 kilónyi romlott ételre. Négyezer adagra való alapanyagot semmisítettek meg. A Nébih adatbázisa szerint a Jászberényi úti Bem konyháról vitték el a romlott élelmiszert.

A VIMOSZ közleménye szerint a közétkeztető forgalom 60 százalékát a szervezet tagjai bonyolítják, a lebukott TS Gastro azonban nem tartozik közéjük. A VIMOSZ, mivel elkötelezettek az átlátható és biztonságos közétkeztetés fenntartásában, illetőleg ezek fejlesztésére irányuló lépések iránt, elhatárolódnak az efféle tisztességtelen hozzáállástól.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 10. 20:29