2018. január 17. szerda Antal, Antónia

700 ezres álomfizetés ütheti a markod: végzettség sem kell hozzá

Miközben Magyarországon óriási problémát jelent a víz-, gáz- és villanyszerelők hiánya, addig külföldön is nagyon keresettek a magyar szakmunkások. Mindössze egy erős alap német nyelvtudásra, B típusú jogosítványra és némi külföldi munkatapasztalatra van szükség, cserébe viszont a havi 700 ezres fizetés sem álom. 

A munkaerőhiányt már szinte az ország minden lakosa saját bőrén is tapasztalja. Van, aki azért, mert esetleg hetekig kell fagyoskodnia, ha elromlik a kazán, ugyanis biztos nem talál olyan szakembert, aki belátható időn belül meg tudná javítani a készüléket. Mások pedig épp azzal küzdenek, hogy nem győzik a munkát, és gyakorlatilag nem marad idejük a családra.

Ha valaki lakásfelújítást tervez idén, már most aggódhat, ugyanis jó eséllyel a víz- és gázszerelők közül egyre többen vannak, akik már januárban betáblázták magukat egész évre. Vállalati szinten is igen aggasztó a helyzet: komplett beruházások csúszhatnak, vagy maradhatnak el, mert egyszerűen nincs ember, aki elvégezze a feladatokat.

Az egyik legnagyobb online állásportálon január 12-én 79 víz-gáz-fűtésszerelő állást találni, de ezek között is több van, amelyben külföldre keresnek munkaerőt. Miközben a magyarországi álláshirdetéseknél szinte sehol sincs feltüntetve a bér, addig a külföldi ajánlatoknál szinte kivétel nélkül megtaláljuk a havi bér összegét.

Nem álom a 600 ezres fizetés

Magyarországon egy 18 éve működő cég keres munkatársat, elvárás a szakirányú végzettség, a pontosság, megbízhatóság, az utazási hajlandóság. Versenyképes fizetést ígérnek, a kereseti lehetőség a hirdetés szerint 300 ezer forint. Az állásajánlat alatt kettővel egy újabb hirdetést találhatunk: Ausztriába keresnek szakembereket, feltétel a német nyelvtudás, az autó és a jogosítvány, a havi fizetési keret pedig 650 ezer forint.

Németországban még ennél is többet lehet keresni, találtunk olyan álláshirdetést, amelyben bruttó 2250 eurót, vagyis 694 ezer forintnak megfelelő összegű havibért kínálnak, plusz ehhez jön hozzá az óránkénti nettó 6 eurós kiküldetési hozzájárulás, sőt, 2000 eurós, úgynevezett "hűség bónuszt" is ígérnek. Az állás elnyeréséhez befejezett víz-, gáz-, fűtésszerelői végzettségre, vagy releváns szakmai tapasztalatra van szükség, és elengedhetetlen a német nyelvtudás, különösen a szaknyelvre. Azt írják, ennek meglétét telefonos interjú alkalmával ellenőrzik is.

Egy másik cég nettó 2000-2500 eurós fizetést ígér napi 8 órás munkavégzésre, havi 21 napra Németországban. Megjegyzik, túlórára is van lehetőség: van ugyanis 25 százalékos túlóra, 50 százalékos hétvégi pótlék és 100 százalékos bérpótlék, ha valakinek ünnepnapokon kellene dolgoznia. A német bejelentett szerződéses munkaviszony, nyugdíj- és betegbiztosítás mellett még 500 eurós belépési prémiumot is kap az új munkavállaló.

Másutt nettó 1500 eurós kezdő fizetéssel csábítják a munkaerőt, ráadásul a szállás miatt sem kell aggódnia a leendő munkavállalónak: a cég ugyanis egy panzióban biztosít számára lakhatást. A német nyelvtudás itt is elengedhetetlen, ahogy a szakmai végzettség és legalább két év hasonló területen szerzett tapasztalat.

Német nyelvtudás nélkül nem érdemes útnak indulni

December elején írtunk arról, hogy a magyar villanyszerelők is nagyon keresettek külföldön. Akkor az egyik német munkaerő kölcsönző cég munkatársa arról beszélt a Pénzcentrumnak, hogy minimum társalgási szintű nyelvtudásra van szükség ahhoz, hogy valaki kint el tudjon helyezkedni. A B típusú jogosítvány is feltétel sok helyen, és a saját autó is, ez ugyanis elengedhetetlen a munkába járáshoz - jegyezte meg. Némi rugalmasság is kell, ugyanis a német vállalatok projekt alapon keresnek embert, ez pedig azt jelenti, van, hogy valaki például 3, van, hogy 10 hónapig, de lehet, hogy 2 évig dolgozik egy vállaltnál, és a következő munka miatt lehet, hogy költöznie is kell.

A releváns szakmai tapasztalat szintén elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki külföldön kapjon munkát, a szakirányú végzettség azonban nem mindig feltétel. A cég, amivel mi beszéltünk, azt mondta, ha valakinek több éves szakmai tapasztalata van, valóban ért ahhoz, amit csinál, és jól beszél németül, a végzettség hiánya nagy valószínűséggel sok helyen nem fog gondot okozni, el fog majd tudni helyezkedni az illető.

Magyarországon még mindig problémás a szakképzés

Azzal, hogy miért van ekkora szakemberhiány, már többször foglalkoztunk. Gablini Gábor, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke, MGYOSZ Oktatási Munkacsoportjának elnöke, a Gablini Csoport vezérigazgatója még az ősszel úgy fogalmazott, fontos lenne a szakképzés átalakítása, mert most van olyan gázszerelő képzés, ahol a fiatalok 30 éves kazánokon tanulnak, és gyakran úgy kerülnek ki az iskolából, hogy még nem is láttak új kazánt. Véleménye szerint a szakoktatók helyzetét is meg kellene oldani, mert annyira nincs utánpótlás, hogy nyugdíjból hívnak vissza oktatókat, de az ő tudásuk gyakran elavult. Ezen a ponton látja a munkaadók bevonásának fontosságát, hogy szakembereket biztosítsanak az oktatás számára.

Wimmer István, a MGYOSZ főtitkára a megfelelő szakoktatók hiánya mellett kiemelte azt is, hogy gondot jelent az is, hogy gyakran nincs meg a szükséges infrastruktúra sem az iskolákban, azok a gépek, berendezések és informatikai háttér, amellyel megfelelő tudást lehetne átadni.

JÓL JÖNNE 500 EZER FORINT?

Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb gyorskölcsönt. De, hogy ne a sötétben tapogatózz, mi is elvégeztünk neked egy példaszámítást: kalkulátorunkban 500 ezer forintos hitelösszeget, és 36 hónapos futamidőt adtunk meg. A THM-ek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót a CIB Bank nyújtja (THM 11,73%), de nem sokkal marad el ettől a Cetelem (THM 14,49%) ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni az Erste Bank, és a  Cofidis gyorskölcsönét is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

Hozzászólások száma: 1 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

Ezek az országok a világ legnagyobb sörfogyasztói

Ha sörivásról van szó, akkor a csehek verhetetlenek. Egy új tanulmány azt vizsgálta, hogy az egyes országokban mennyi sört fogyasztottak az emberek fejenként 2017 folyamán. Tavaly egy átlagos cseh 137,38...
 

Fogadjunk, hogy eddig te sem így használtad az alufóliát

A konyha a mindennapi életünk része, sokan mégis esve-kelve mozognak benne. Úgyhogy senkinek sem árthat egy kis felokosítás. Az alufólia például csodákra képes, de azért a bikinis sütemények is megérnek...
NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

01.18-01.24
Országos

Spar

01.18-01.24
Országos

Auchan

01.18-01.24
Országos

Interspar

01.11-01.17
Budapest

Spar

01.11-01.17
Országos

Aldi

01.11-01.17
Országos

Auchan

01.11-01.17
Országos

Tesco

01.11-01.17
Országos