14 °C Budapest

Négyszer annyi pénz, szolgálati lakás: ezért húznak el a magyarok külföldre

2018. január 10. 05:38

Bruttó 2700 euró. Vagyis több, mint nyolcszázezer forint. Ennyit lehet keresni Németországban óvodapedagógusként az interneten fellelhető álláshirdetések szerint. Persze ehhez szerencse is kell, aki valamelyik állami intézményben, közalkalmazottként helyezkedik el, az nem biztos, hogy ennyi fizetést kap, de a magyarországi bérek három-négyszeresével számolhat.

Jobban lehet keresni, mint otthon, de azért közalkalmazottként itt sem a legjobbak a fizetések, mégis a magyarországi bérek három-négyszeresével lehet számolni - mondta a Pénzcentrumnak a 27 éves Szél-Sashalmi Mónika, aki férjével 2014 tavaszán költözött ki egy Münchentől néhány kilométerre fekvő településre. Korábban egy magánóvodában dolgozott Budapesten, azonban a korábbi állásinterjún elhangzottak és a valóság nem fedte egymást. Úgy döntött, kilép. Szerencséje volt, mert épp akkor mondott fel egy konduktorként dolgozó ismerőse Németországban, aki szólt Mónikának az üresedésről, ezért megpályázta az állást. A mozgássérült fiatalok állami iskolájában működő napköziben két próbanapot kellett eltöltenie, több jelentkező közül végül őt választották és másfél hónappal később munkába is állhatott. 

"Az azóta már a Semmelweis Egyetem alá tartozó Pető Intézetben végeztem konduktorként, most egy alapítványnál dolgozom" - mondja.  Arra a kérdésre, mennyire volt nehéz beilleszkednie, nevetve feleli, egy pörgős, jól összeszokott csapatba újként érkezni soha nem könnyű, de neki ezzel is szerencséje volt, mert a munkatársak nagy része magyar. 

Ha volt valamilyen kérdésem, vagy nehézségem támadt, egyszerűen magyarul rákérdeztem a dologra, így könnyebb volt, mintha németül zajlott volna mindez

 - mondta, hozzátéve, a határozatlan idejű szerződés feltétele volt a középfokú nyelvvizsga, de a vezetőség külön engedélyével dolgozni kezdhetett, viszont fél éven belül meg kellett csinálnia a B2-es nyelvvizsgát.

Gyakorlatilag mindenben támogatott a munkahelyem, egy kis, szolgálati lakást is biztosítottak számunkra, így az albérletkereséssel sem kellett bajlódni. Ennek költsége havonta úgy 200 ezer forintnak megfelelő összeg, ami helyi viszonyok között elég kedvezőnek számít. Fizették a nyelvórákat is, és a kezdéstől számított hat hónapon belül meg is lett a B2-es vizsgám

  - jegyezte meg. Viszont Bajorországban eleinte még a nyelvvizsga birtokában sem volt könnyű eligazodni.

A német nyelvtudás elengedhetetlen, ha valaki ki szeretne jönni dolgozni, de érdemes észben tartani, hogy amit otthon vagy a nyelviskolában tanulunk, az bizony önmagában nem elég. Gyakorolni kell, folyamatosan. 

- mondta. A házaspár egyébként a költözés utáni időkben kapott segítséget, Mónika csoportvezetője elkísérte őket, amikor hivatalos ügyeket kellett intézniük. Azt mondta, ha valaki csak angol nyelven beszél, az ne számítson semmi jóra: hiába kezd el valaki angolul beszélni a különböző hivatalokban, üzletekben, értik ugyan, amit mond, de nem fognak angolul csevegni, németül válaszolnak az embernek.

Arra a kérdésre, a szülők hogyan fogadták őt, azt válaszolta, mindenki türelmes és kedves volt vele.

Nem az számított, hogy magyar vagyok, hanem hogy hogyan bánok a gyerekeikkel. De soha nem éreztem, hogy bármiféle hátrány érne a származásom miatt a kinti életünk során

 - mondta.

Ott sincs kolbászból a kerítés

"Budapesten szinte az egész havi fizetésem elment az albérletre, gyakorlatilag a férjem fizetéséből éltünk, és esténként gyerekekre vigyáztam, így tettem szert némi plusz bevételre" - mondta, Úgy fogalmaz, Magyarországon hat hónap alatt tudott félretenni 100 ezer forintot.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Itt az élet kiszámíthatóbb, egy váratlan költség nem ver minket földhöz, pedig a férjem és én is a német átlagkeresetnél jóval kevesebbet keresünk.

Amikor kimentek, eredetileg úgy tervezték, hogy 5-6 év alatt megtakarítanak annyi pénzt, amennyi elég egy budapesti kertes ház felének kifizetéséhez, és a másik felét majd hitelből finanszírozzák. "Most, hogy már majdnem négy éve itt vagyunk, látjuk, hogy azért ez nem fog menni" - mondta. Hiába jobbak ugyanis a bérek, az élet azért drágább. A szolgáltatásokért, a közlekedésért például többet kell fizetni, és szeretnének elköltözni a kis szolgálati lakásból is, de az albérletárak az egekben vannak, csak úgy, mint Magyarországon. A házaspár 11 hónapja keresi álmai otthonát, de egyelőre nem találják az igazit. Viszont megtehettek olyan dolgokat, amiket Magyarországon valószínűleg nem tudtak volna: az esküvőjüket maguk finanszírozták és évente két-három alkalommal el tudnak menni külföldre nyaralni vagy egy hosszú hétvégére.

Egyelőre nincs napirenden a hazaköltözés, mind a ketten tovább szeretnénk tanulni

- mondta. Németországban ugyanis 2014-ben eltörölték a tandíjat, fizetni kell azonban tanulmányi hozzájárulást, de az töredéke a korábbi tandíjnak. Az egyetemi képzés mellett jó alternatíva lehet néhány, a magyarországi OKJ tanfolyamnak megfelelő továbbképzés elvégzése is.

Ha valaki dolgozni akar, az talál munkát

Arról már a Pénzcentrum is sokszor írt, hogy külföldön is hatalmas a munkaerőhiány, ezért akár érettségi nélkül is könnyen el lehet helyezkedni például Németországban is. Nyelvtudással és felsőfokú végzettséggel pedig még könnyebb munkát találni. Szél-Sashalmi Mónika szerint például konduktorként vagy óvodapedagógusként nem sokáig marad kint állás nélkül valaki. Az interneten böngészve mi is találtunk több állásajánlatot, tavaly ősszel például havi bruttó 2700 euróért (vagyis valamivel több, mint bruttó 800 ezer forintnak megfelelő összegért) kerestek óvodapedagógust Münchenbe határozatlan idejű szerződéssel. Tavaly tavasszal viszont szintén egy müncheni magánóvodába 480 ezer forintnak megfelelő összegért kerestek szakembert.

Ennyiért itthon is lehet dolgozni?

Tavaly robbant a hír, hogy egy borsod megyei faluban, Tornanádaskán 350-520 ezer forint közötti bruttó fizetésért akár pályakezdőt is felvennének dolgozni a helyi óvodába. Ez a fizetés viszont azért Magyarországon messze nem általános, hiszen az érvényes pedagógus bértábla szerint egy főiskolát végzett, pályakezdő óvodapedagógus bére a 2017-es bértábla szerint bruttó 177 118 forint.

A közigazgatási állásokat összesítő kormányzati portálon egyébként január 9-én 193 óvodapedagógust kereső hirdetést találtunk, gyakorlatilag az ország minden részében keresnek szakembereket, Győr-Moson-Sopron megyétől kezdve Pest megyén át Csongrád megyéig. Érdekes egyébként, hogy hiába nem túl vonzó a kezdő fizetés, a 2017-es egyetemi-főiskolai felvételi jelentkezési statisztikái szerint több mint háromezren jelentkeztek óvodapedagógus szakra, ezzel pedig ez a harmadik legnépszerűbb szak.

Aki egyébként konduktorként szeretne elhelyezkedni, annak nehezebb dolga van, mindössze 12 álláshirdetést találtunk a portálon. Fizetés sehol sincs feltüntetve, az azonban igen, hogy a legtöbb esetben az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII.30.) kormány rendelet rendelkezései az irányadók. Egy neve elhallgatását kérő konduktortól úgy tudjuk, egy gyakornok nagyjából nettó 117 000 forintot, a Pedagógus I. fokozatba tartozó konduktor körülbelül nettó 130 000 forintot kap havonta, amennyiben BA végzettsége van, aki pedig MA végzettséggel rendelkezik, az nettó 140 ezer forint körül keres Magyarországon havonta.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem