Az OTP Bank fiókja a magyar zászlóval a Deák Ferenc utcában és a Vörösmarty téren, Budapest belvárosában, az V. kerületben, 2021 áprilisában – Az OTP Bank Csoport Közép- és Kelet-Európa egyik legnagyobb független pénzügyi szolgálta

Jól jönne havi több mint félmillió a számládra? Ennyit kereshet most, aki ennél a nagy magyar cégnél helyezkedik el

2026. szeptember 24. 05:32

A magyar munkaerőpiac legnagyobb vállalatai gazdasági teljesítményük mellett foglalkoztatási szerepük miatt is kiemelt figyelmet érdemelnek. Márciusban indult cikksorozatunkban azt járjuk körbe, hogy a legnagyobb magyarországi munkáltatóknál milyen lehetőségek várják a dolgozókat, a fizetésektől és juttatásoktól kezdve egészen a karrier- és fejlődési lehetőségekig. A Magyar Posta, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft., az Audi Hungaria Zrt. és a Robert Bosch Elektronika Gyártó Kft. után ezúttal az OTP Csoport működését és munkaerőpiaci helyzetét vizsgáltuk meg. Megnéztük, mennyit költ a bank a munkatársaira, hogy hogyan változott a létszám és a fluktuáció az elmúlt években, valamint azt is, hogy milyen keresetekkel, juttatásokkal és fejlődési lehetőségekkel várják leendő dolgozóikat.

Az OTP Bank Nyrt. Magyarország legnagyobb kereskedelmi bankja, az OTP Csoport pedig Kelet-Közép-Európa meghatározó bankcsoportja: 11 országban több mint 1400 bankfiókot működtetnek és mintegy 17,5 millió ügyfelet szolgálnak ki.

Az OTP Csoport több mint 75 éves múltra tekint vissza, a régióban működő központjára, valamint stabil működésére építve fejleszti banki szolgáltatásait. A pénzintézet kiemelt figyelmet fordít a digitális fejlesztésekre valamint a fintech vállalkozásokkal való együttműködésre, hogy alkalmazkodjon az ügyféligények változásához. Emellett a fenntarthatóságot is működésének részének tekinti, többek között a pénzügyi kultúra fejlesztésével, kulturális és környezetvédelmi kezdeményezésekkel, a sport támogatásával és az esélyegyenlőség elősegítésével.

Az OTP Csoport 2026-ban először került be a Forbes Global 2000 rangsorának első 400 vállalata közé, a 398. helyen végzett. A lista az árbevételt, a profitot, az eszközállományt és a piaci kapitalizációt egyenlő súllyal veszi figyelembe. Az OTP mind a négy kategóriában az első ezer között szerepelt, és az elmúlt négy évben folyamatosan javított a helyezésén. Jelenleg a vállalatnak több mint 40 ezer munkavállalója van, a magyarországi alkalmazottak száma 10 ezer fölötti.

Növekvő létszám, csökkenő fluktuáció

Az OTP Csoport létszáma az elmúlt öt évben összességében emelkedett, bár nem egyenletesen. 2021-ben 37 866-an dolgoztak a vállalatnak, egy évvel később ez a szám 35 976-ra csökkent, ami közel 1900 fős visszaesést jelentett. Ezt követően fordulat következett, és 2023-ban már 41 547 főt foglalkoztatott az OTP Csoport, vagyis egy év alatt több mint 5500 fővel nőtt a munkavállalók száma. 2024-ben 40 317 főre mérséklődött a létszám, majd 2025-ben ismét kisebb növekedés következett, ez év végén 40 845 munkavállalót foglalkoztatott a vállalat. 2024-ről 2025-re az OTP Csoport alkalmazottainak száma minden foglalkoztatási jogviszony kategóriában kismértékű növekedést mutatott, kivéve a részmunkaidőben és a rendelkezésre állási kötelezettséggel foglalkoztatottak számát. A 2021 és 2025 közötti időszakot nézve tehát körülbelül 3000 fővel, vagyis mintegy 8 százalékkal bővült az OTP Csoport létszáma.

A Pénzcentrum kérdésére a pénzintézet elmondta, hogy az OTP Banknál a legnagyobb létszámot hagyományosan a fiókhálózati és az informatikai területek adják, ugyanakkor a munkaerőigény folyamatosan változik az üzleti és technológiai igények alakulásával.

A fluktuáció a vállalatnál enyhén csökkent a legutóbbi évben: 2024-ben a fluktuációs ráta 20,03% volt, 2025-ben pedig 18,89%, vagyis egy év alatt 1%-os csökkenést mutat ez a szám, amely a bank szerint a megtartást célzó gyakorlatok javulásával, valamint a csoportszintű munkavállalói elkötelezettség növekedésével magyarázható. A távozott alkalmazottak szám 2024-ben 8 918 volt, 2025-ben pedig 8 312, és a legnagyobb százalékban (2024-ben 39,91%, 2025-ben 35,85%) a 30 év alattiak mondtak fel a bankban. A jelenség összhangban áll azokkal a kutatási eredményekkel is, amelyek szerint a Z generáció tagjai jellemzően rövidebb időt, átlagosan mintegy 3-4 évet töltenek egy-egy munkáltatónál, és körükben a leggyakoribb a munkahelyváltás is.

Egyre többet költ munkavállalóira az OTP

A személyi jellegű ráfordítások alakulása alapján az OTP Csoportnál az elmúlt öt évben jelentősen nőtt a munkavállalókra fordított összeg. A csoport konszolidált adatai szerint 2021-ben körülbelül 340,7 milliárd forintot fordítottak bérköltségre, kapcsolódó adókra és egyéb személyi jellegű ráfordításokra, 2025-ben azonban ez az összeg már majdnem 630,3 milliárd forint volt. Ez öt év alatt mintegy 289,6 milliárd forintos, vagyis csaknem 85 százalékos emelkedést jelent. Az összeg ráadásul folyamatos nőtt: 2022-ben 402,6, 2023-ban 478,7, 2024-ben 550,2 milliárd forintot tett ki a személyi jellegű ráfordítás.

Hasonló tendencia figyelhető meg a magyarországi OTP Core esetében is (Az OTP Core a magyarországi alaptevékenységet és az ahhoz kapcsolódó hazai cégeket jelölő szegmens). A személyi jellegű ráfordítások 2021-ben 143,2 milliárd forintot tettek ki, 2025-re pedig 244,6 milliárdra emelkedtek. Ez 101,4 milliárd forintos, vagyis mintegy 71 százalékos növekedés öt év alatt. Éves szinten itt is minden évben emelkedett a ráfordítás: 2022-ben 157,5, 2023-ban 205,2, 2024-ben 212,2 milliárd forintot fordított erre a célra a vállalat.

A OTP Core ráfordításai 2023-ban ugrottak meg különösen, a 2022-es 157,5 milliárd forintról 205,2 milliárdra nőttek, ami több mint 30 százalékos éves emelkedés. Ezt követően a növekedés mérséklődött, 2024-ben mindössze 3,4 százalékos volt, majd 2025-ben ismét felgyorsult, és 15,3 százalékot ért el.

A fentebbi adatokból tehát az látszik, hogy az OTP Csoport az elmúlt öt évben jelentősen többet költött munkavállalóira, miközben a csoport létszáma nagyjából csak 8 százalékkal emelkedett. A két mutató összevetése ezért arra utal, hogy a személyi jellegű ráfordítások növekedésének jelentős része a magasabb munkavállalói költségekből, vagyis elsősorban a bérek emelkedéséből adódhat. Az OTP 2025-ös eredménybeszámolója szintén a bérinflációt emeli ki a személyi költségek növekedésének egyik fő tényezőjeként.

Ennyit lehet ma keresni az OTP Banknál

Az OTP Banknál elérhető keresetek jelentősen eltérhetnek egymástól, hiszen a bérezést többek között a betöltött munkakör, a szakmai tapasztalat, a felelősségi szint és a teljesítmény is befolyásolja. A bank bérezési statisztikái alapján a magyarországi munkavállalók körében jelenleg körülbelül 560 ezer forint felett alakul az átlagkereset a Jooble adatai szerint.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az informatikai és digitalizációs munkakörökben – a magasabb szakmai és technológiai elvárások, valamint a speciális tudás miatt – az átlagosnál jóval magasabb keresetek is elérhetők. Az OTP jelenlegi álláskínálatában az IT mellett többek között pénzügyi, kockázatkezelési, üzletfejlesztési, projektmenedzsment-, ügyfélkapcsolati és back office pozíciók is megtalálhatók.

Ezt kínálja dolgozóinak a bank

Az OTP munkatársai számára többféle juttatást is biztosít. Ezek között szerepel többek közt a magán-egészségbiztosítás, az egészség- és önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás, a SZÉP-kártya, valamint sportolási lehetőségek és különböző partneri kedvezmények. A dolgozók kedvezményes feltételekkel vehetnek igénybe egyes OTP-s banki és hiteltermékeket, továbbá különböző külső szolgáltatóknál és partnereknél is elérhetők számukra kedvezmények.

Az OTP Bank HR-stratégiáját folyamatosan a belső üzleti igények és a munkaerőpiaci trendek figyelembevételével alakítja. A bank abból indul ki, hogy a pénzügyi szektor gyors átalakulása közepette a versenyképesség egyik legfontosabb feltétele a folyamatos tanulás és fejlődés, ezért munkatársai számára széles körű szakmai, nyelvi, digitális és kompetenciafejlesztő képzéseket biztosít.

A családosok is számos kedvezményben részesülnek, ugyanis az OTP iskolakezdési támogatást, bölcsődei és óvodai költségtérítést, babaszületési támogatást, valamint gyermekprogramokat és nyári táborokat kínál.

Az OTP Bank kiemelt célja, hogy olyan munkakörnyezetet teremtsen, ahol a kollégák hosszú távon is megtalálják a fejlődési lehetőségeket, és akár több, egymástól eltérő karrierutat is bejárhatnak a szervezeten belül. Emellett a bank nagy hangsúlyt helyez a munkavállalói élmény fejlesztésére, a modern és rugalmas munkakörnyezet kialakítására, valamint azokra a programokra és szolgáltatásokra, amelyek támogatják a kollégák jóllétét és elkötelezettségét

– közölte az OTP. Hozzátették azt is, hogy céljuk, hogy stabil, kiszámítható, ugyanakkor folyamatosan megújulásra képes munkahelyként legyenek jelen a munkaerőpiacon, amely a pályakezdők és a tapasztalt szakemberek számára egyaránt vonzó perspektívát kínál, miközben rugalmasan alkalmazkodik a gazdasági, technológiai és társadalmi változásokhoz.

A mesterséges intelligencia jelentette kihívásokra rátérve az OTP a Pénzcentrumnak elmondta, hogy a bank szemlélete szerint a mesterséges intelligenciára nem önálló technológiaként, hanem egy új, alapvető készségként érdemes tekinteni. Mint megjegyezték, ahogyan korábban az internet vagy a mobiltechnológia vált a mindennapi munkavégzés részévé, úgy az AI is fokozatosan beépül a szervezet működésébe, és idővel szinte minden munkakört érinteni fog. A bank szerint a kérdés nem az, hogy valaki használ-e mesterséges intelligenciát, hanem az, hogy mennyire képes azt hatékonyan alkalmazni az üzleti döntésekben, az ügyfélkiszolgálásban vagy a saját munkafolyamataiban.

„Az AI és a digitalizáció nem kiváltja, hanem átalakítja a munkát, ezért a hangsúly a munkatársak készségeinek és alkalmazkodóképességének fejlesztésén van. A versenyelőnyt így hosszú távon nem maga a technológia birtoklása, hanem annak tudatos és eredményes használata jelenti” – hangsúlyozták.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
39. hét
Szeptember 27.
A siketek világnapja
Szeptember 27.
Tengerészeti világnap
Szeptember 27.
A fehér kendő napja
Szeptember 27.
A szív világnapja
Szeptember 27.
A Szentírás vasárnapja
Szeptember 27.
Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27.
A Google születésnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 26. 19:18