Fontos hírt kaptak a dolgozó szülők: nagyot változhat az iskolakezdési támogatás a magyar munkahelyeken?
Az új állami iskolakezdési támogatás miatt a cégeknek is érdemes lehet újragondolniuk eddigi juttatásaikat.
Az új állami iskolakezdési támogatás miatt a cégeknek is érdemes lehet újragondolniuk eddigi juttatásaikat.
A Sándor-palota közzétette Sulyok Tamás volt köztársasági elnök záró vagyonnyilatkozatát
Bár a korábbi NFL-irányító, Michael Vick még 2015-ben befejezte aktív pályafutását, most kiderült, hogy a mai napig komoly bevétele származik az NFL-től.
Több támogatástípus is segíthet azoknak a családoknak, akiknek az iskolakezdés nagy anyagi terhet jelent. Mutatjuk, mik a beiskolázási támogatás 2026-os lehetőségei.
Hamarosan megnyit a Popeyes újabb magyarországi étterme, a dolgozókat bruttó félmillió forint körüli fizetéssel keresik.
Amiről szavazni kell: Egyetértenek-e azzal, hogy megszűntessék az ex kormányfőknek és más közjogi méltóságoknak életfogytiglan járó juttatást?
Tovább emelkedtek a bérek: a bruttó átlagkereset már meghaladta a 772 ezer forintot, a reálbérek is nőttek.
A hazai cégvezetők körében a kivárás és a fokozott óvatosság jellemzi a következő időszak munkaerőpiaci tervezését.
Ennyit lehet keresni az Audinál: friss adatok a létszámról, a bérekről és a juttatásokról.
Az új törvény alapján egy országgyűlési képviselő havi bruttó alaptiszteletdíja 1,269 millió forintra esne vissza.
Visszaállt a SZÉP-kártyák eredeti szabályozása, így a fel nem használt juttatások elköltési határideje ismét május 31.
A cafeteria a dolgozók szemében nem bérpótlék, hanem a megbecsülés egyik legerősebb jele – derül ki egy 2025-ös cafeteria kutatásából.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája üdvözli, hogy a teljes oktatási életút egy tárca alá kerül.
Május 9-től állás nélkül maradhat Orbán Viktor, de több mint 38 millió forintnyi végkielégítésre számíthat a parlamenti munkája után.
A hosszútávú ösztönzőprogramok Magyarországon továbbra sem elterjedtek széles körben.
A béreket gazdag juttatási csomag egészíti ki, köztük egy nagy értékű, ingyenes magánegészségügyi csomag.
Mikor és mennyi pénzt jelent a szociális segély utalása? Minden lényeges részlet a 2026-os állami, szociális támogatások típusairól, mértékéről és igényléséről.
Csak nehezebbé vált a dolgozók helyzete 2025-ben, a munkáltatók alkalmazkodókészsége lassan kimerül, a mozgásterük egyre szűkül a Hays Salary Guide 2026-os kiadványa szerint.
A jelenlegi gazdasági környezetben a vállalatok egyszerre szembesülnek költségnyomással, keresletingadozással és szabályozási változásokkal.
A 2026-os országgyűlési választások idején a munkáltatóknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a választási feladatokat ellátó munkavállalóik munkavégzés alóli mentesülésére.