Vintage light bulbs decor on ceilling

Folytatódik a legendás magyar cég kálváriája: csak pár száz dolgozó menekülhet a kirúgás elől

2023. január 11. 09:58

Óriási a bizonytalanság a Tungsram egykori dolgozói között, semmit nem tudni az „utódcégekről” – írja a Népszava.

Nagyjából 150-170-en reménykedhetnek abban, hogy megmarad az állásuk, hétfőn legalábbis ennyi dolgozóval tárgyalt a vezetőség – mondta el a lapnak Kupó Csaba, a Nagykanizsai Fényforrásgyár Demokratikus Szakszervezetének elnöke. A kereteket egyelőre nem tudni, de a ungsram az egyes gyáregységeiben kisebb cégeket hoz létre, ezek vennék át az „anyagyár” szerepét, persze megosztva.

A tervezett átvételekről ugyanakkor egyelőre semmi konkrétat nem tudni. De a jelek szerint Nagykanizsán megmaradhat a műanyag-, a ledösszeszerelő- és a fémmegmunkáló üzem – folytatta a szakszervezet elnöke, aki hozzátette, emellett ipari parkként hasznosítanák a gyár területét, vagyis több, kisebb cég költözne ide. Ám ezek egyelőre csak tervek, konkrétum még nem hangzott el.

Sallai Gábor, a Tungsram Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke is azt erősítette meg a lapnak, hogy továbbra is nagy a bizonytalanság az emberek között. Ráadásul azon túl, hogy kisebb cégeket hoztak-hoznak létre, semmit sem hallani.

Szakmai megbecsülés, elismertség kutatás 2023

A Pénzcentrum új felmérése ismét arra keresi a választ, hogy milyen az egyes szakmák megítélése Magyarországon: elismertek-e, a társadalmilag hasznos szakmának tekinthetők-e, illetve túl- vagy alulfizetettnek tartott hivatások-e. Két éve, 2021-ben már elvégeztük ugyanezt a kutatást - melynek eredményei itt olvashatók -, így össze tudjuk majd vetni a korábbi adatokkal az új válaszokat. Ez alapján az is kiderül majd, mely szakmák megítélése változott sokat az elmúlt években. Köszönjük, hogy kérdéseinkre adott válaszaiddal segíted a munkánkat!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 28. hétfő
Vencel
40. hét
EZT OLVASTAD MÁR?