Ennyi volt, kivonul a Spar az egyik magyar városból: nem éri meg nyitva tartani a boltot
Bezárja üzletét a Spar Kisujjszálláson. A boltlánc szerint hosszú távon sem működtethető nyereségesen az egység, ezért augusztus 24-én nyit ki utoljára.
Bezárja üzletét a Spar Kisujjszálláson. A boltlánc szerint hosszú távon sem működtethető nyereségesen az egység, ezért augusztus 24-én nyit ki utoljára.
Nagy reményekkel nyílt újra a korábban bezárt oladi kisposta, ám a lendület csak öt hónapig tartott: július végén bezár az épületben működő posta és a mellette nyitott szatócsbolt is.
A nyári szezon kiemelt ellenőrzései során a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) fokozott figyelemmel vizsgálja a fagylaltozók és a strandokon működő büfék működését.
Július 25-én bezárja kapuit a főváros egyik kedvelt pizzériája, mint írták, lejárt és meg nem újítható bérleti szerződés áldozataként nem tudnak tovább nyitva tartani.
Drámai visszaesést mutatnak a KSH legfrissebb adatai: 2024 végére több mint 5200 fővel csökkent a hazai kiskereskedelmi üzletek száma az egy évvel korábbihoz képest.
Kilenc és fél év működés után végleg lehúzta a rolót Zalaegerszeg egyik legismertebb alternatív kultúrkocsmája, a Club PopUp Underground.
Adásvételi megállapodást kötött a Gellért Szálló és Fürdő egyes területeiről a BDPST Group leánycége és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.
A kínai CATL pénzügyi beszámolójában hivatalosan megerősítette, hogy felfüggesztette a debreceni akkumulátorgyár második ütemének építését.
Munkaerőhiány miatt kényszerült bezárni a közkedvelt Juliska Kézműves Pékség a szombathelyi Árkádiánál, a hír sokakat váratlanul ért.
A hőség miatt kedden a legmelegebb órákra bezárják az Akropoliszt, Athén legtöbb turistát vonzó látványosságát - jelentette be a görög kulturális minisztérium.
Közel húsz év után búcsút int a Playersroom – szeptember 1-jén végleg bezár az utolsó üzlet, és a webshop is.
A világ leglátogatottabb múzeumaként a Louvre tavaly 8,7 millió látogatót fogadott.
A Szent István téri kisétterem menüzőhelyként is üzemelt: volt itt leves, főzelék, tészta, egytálétel, frissensült, töltött hús, saláta és süti – akár helyben etted, akár vittél belőle haza, mindig volt miből választani.
Végérvényesen eldőlt, hiába minden próbálkozásuk, az üzletet nem tudják fenntartani, megmenteni, pedig nagyon szerették volna, számos vásárlóhoz hasonlóan.
Egy újabb fejezet zárult le Győr belvárosának történetében: több mint három és fél évtized után végleg lehúzta a rolót az egykor népszerű üzlet, a Bizsu Box.
Bezárta kapuit az ÁkomBákom, Szeged ikonikus könyvesboltja, amely nemcsak olvasnivalóval, hanem közösséggel és igényes kulturális programokkal is gazdagította a várost.
Tizenkét év után bezárja kapuit a DiVino Gozsdu, a budapesti belvárosi éjszakai élet egyik meghatározó borbárja.
A McDonald's bezárja az összes CosMc's italüzletét, de a koncepció egyes elemeit beépíti éttermeibe
Kísérteties fotósorozat mutatja be, hogyan tör utat magának a természet egy elhagyatott vidéki ipari komplexumba.
Bezárták a nagykanizsai Csónakázó-tó ikonikus kilátóját – technikai hibák miatt senki sem mehet fel a 48 méteres toronyba, amely több mint fél évszázada a város fő látványossága.