14 °C Budapest
Lights: retro incandescent-looking LED bulbs and lampholders

Újabb részletek derültek ki a Tungsram-leépítésről: ebből a gyárból küldik el a legtöbb dolgozót

2022. április 28. 14:16

Nagykanizsán 700, Újpesten pedig 400 dolgozójától válik meg a Tungsram. A leépítések Kisvárdán és Hajdúböszörményben indulnak, a járási hivataloknak már be is jelentették az elbocsátásokat.

Kisvárdán és Hajdúböszörményben kezdi a Tungsram az elbocsájtásokat – közölte a Telex kérdésére Sallai Gábor, a Tungsram Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke. Mint mondta, ezeken a településeken már a járási hivatalnak bejelentették az elbocsátásokat.

A szakszervezet információi szerint a Tungsram 1600 fős leépítése Nagykanizsán 700 főt, Újpesten 400 főt, Kisvárdán 276 főt, Hajdúböszörményben 170 főt, Zalaegerszegen pedig 60 főt érint.

A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) közölte, hogy a korábbi gyakorlatnak megfelelően mindent megtesz azért, hogy mielőbb befektetőket vigyen a Tungsram létszámcsökkentése miatt érintett településekre – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM).

A HIPA-nak kialakult gyakorlata van a hasonló esetek kezelésében, korábban ilyen helyzetet a Befektetési Ügynökség sikeresen kezelt például Ózdon, Komáromban illetve Nemesvámoson is. „Ezúttal is azért dolgozunk, hogy az érintett munkavállalók mielőbb új munkahelyet találjanak, és a helyzetük megnyugtató módon rendeződjön”

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem