2 °C Budapest
Man putting on surgeon gloves before working in his workshop

Ezekkel a magyarokkal lehetne brutálisan csökkenteni a munkaerőhiányt: kevés még rájuk a kereslet

MTI
2022. február 18. 11:29

A hazai vállalkozások 33 százaléka foglalkoztat legalább egy megváltozott munkaképességű munkavállalót - derül ki az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) elemzéséből, amely a megváltozott munkaképességűek nyílt munkaerőpiaci foglalkoztatási helyzetét vizsgálta Magyarországon.

Az intézet MTI-hez elküldött csütörtöki tájékoztatása szerint az elemzésben szereplő adatok a GVI tavaly októberi, féléves konjunktúrafelvételéből származnak, amelynek során 1017 hazai, legalább 10 főt foglalkoztató vállalkozás válaszolt a kérdésekre. A nagyobb, 50-249 fős cégek 62 százaléka, a több mint 250 fős nagyvállalatok 80 százaléka foglalkoztat megváltozott munkaképességű dolgozót, a gazdasági ágazatokat tekintve pedig elsősorban a feldolgozóipari cégek, amelyek 49 százalékánál található megváltozott munkaképességű alkalmazott.

A megváltozott munkaképességű munkavállalók aránya ugyanakkor a 26-49 fős cégeknél a legmagasabb, 2,7 százalék, míg a 250 dolgozó feletti nagyvállalatoknál a legalacsonyabb, 0,7 százalék. A GVI felhívta a figyelmet, hogy egy nagy cégnél nagyobb eséllyel lesz legalább egy megváltozott munkaképességű dolgozó, de a kisebb vállalkozásoknál magasabb az összesített foglalkoztatotti létszámhoz viszonyított arányuk.

Az elemzésben emlékeztetnek arra, hogy a munkaadók a foglalkozási rehabilitáció elősegítése érdekében rehabilitációs hozzájárulás fizetésére kötelesek, ha az általuk foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma meghaladja a 25-öt, és a megváltozott munkaképességűek létszáma nem éri el ennek az 5 százalékát. Példaként említették, hogy egy 26 fős cégnél ez a kötelező foglalkoztatási szint 1,3, míg egy 250 fős cégnél már 13 dolgozó, azaz a kisebb vállalkozások könnyebben elérhetik azt a foglalkoztatotti arányt, aminél már mentesülnek a rehabilitációs hozzájárulás alól.

A gazdasági ágazatokat tekintve a kereskedelemben és a feldolgozóiparban a legmagasabb, az egyéb szolgáltatások területén pedig a legalacsonyabb a megváltozott munkaképességű munkavállalók összesített foglalkoztatotti létszámhoz viszonyított aránya. Azok a cégek, amelyek alkalmaznak legalább egy megváltozott munkaképességű munkavállalót, leginkább a társadalmi felelősségvállalást és a rehabilitációs hozzájárulás megfizetése alóli mentességet nevezték fontos motivációs tényezőnek, a válaszadók 67, illetve 54 százaléka mondta ezt. A nagyvállalatoknál inkább a társadalmi felelősségvállalás, míg a 26-49 fős vállalkozásoknál a hozzájárulás alóli mentesség a leghangsúlyosabb tényező.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A jelenleg még egyetlen megváltozott munkaképességű munkavállalót sem foglalkoztató válaszadó cégek 44 százaléka vélekedik úgy, hogy a jövőben élne a rehabilitációs foglalkoztatás lehetőségével. Az összes válaszadó több mint fele szerint a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatása után járó adókedvezmény emelése, valamint a mentorálásra és a megfelelő munkakörülményekre nyújtott bér- és költségtámogatás segítené elő leginkább azt, hogy a jelenleginél nagyobb mértékben vegyen részt a rehabilitációs foglalkoztatásban. A GVI jelezte: a foglalkoztatottaknak csak 0,8 százaléka megváltozott munkaképességű, ez jelentősen alacsonyabb arány, mint amekkora a megváltozott munkaképességűek számából következne.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 9. 20:58