14 °C Budapest

Rendőrök a budaörsi Tescóban! 700 milliós botrány

2010. július 20. 21:42

A munkaügyi ellenőrzés után már rendőrök is nyomoznak az ügyben, hogy a Tesco tényleg elcsalt-e 700 millió forintot a megfélemlített munkavállalóitól. Kedden előbb munkaügyi felügyelők, majd délután nyomozók jelentek meg a Budapest határában lévő hipermarketben - írja az Index.hu.

A Független Hírügynökség információi szerint a munkaügyi felügyelők több órás vizsgálata után, kedden délután fél négy körül a rendőrség is megérkezett a budaörsi áruházhoz. A közép-magyarországi felügyelőség egy bejelentés alapján kezdett vizsgálódni, mert a munkaidő, pihenőidő és szabadságkiadás szabályai körül merültek fel kifogások.

Korábban a Nemzet robbantotta a hírt, hogy a Tescónál a munkaidőt nyilvántartó, Piramis 1 programban állítólag kikapcsolták a rendkívüli munkavégzés esetén kifizetendő pótlék rögzítését, így azt nem kaphatták meg a dolgozók. Attól függően, hogy mennyi ideig működhetett a módszer, a lap szerint 350 és 700 millió forint között lehetett a ki nem fizetett összeg.

A cég szóvivője, Iglódi-Csató Judit (aki korábban az MNB szóvivője volt) elismerte: a kifogásolt számítógépes program nem tökéletes, a Piramis egyelőre nem tudja kezelni azt, amikor hét napon belül átszervezik a dolgozók munkarendjét. Hozzátette, ettől függetlenül a Tesco dolgozóinak erre az időszakra is meg kellett kapniuk a járandóságukat: az egyes áruházak helyi személyzeti vezetői ugyanis ilyenkor kézzel átvezetik a rendkívüli munkavégzést a bérszámfejtő rendszeren.

Érdekes ugyanakkor, hogy az érintett kereskedelmi szakszervezetekhez a vitatott időszakban egyetlen egy bejelentés sem érkezett ki nem fizetett tescós túlóradíjak miatt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A FüHü kérdésére, miszerint az ügy kapcsolatban van-e a Magyar Nemzetben nemrég megjelent információkkal, Gedeon András, az OMMF szóvivője azt mondta: a keddi vizsgálat bejelentésre indult, ugyanakkor, mivel az ellenőrzés a nyilvántartásokra is kiterjed, így összekapcsolódhat a sajtóban megjelent üggyel.

Közben délután fél négy körül a rendőrség is megjelent a budaörsi Tesco épületében, ahol házkutatást tartanak. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság illetékese azt nyilatkozta, hogy a Pest Megyei Főügyészség rendelt el nyomozást csalás megalapozott gyanúja miatt. A nyomozással a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot bízták meg. Kedden a bizonyítékok beszerzése érdekében "nyomozati cselekményeket" hajtanak végre. Részletekről a nyomozás érdekében többet nem közöltek.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem