A középkorú magyarok felének nem reális lehetőség a befektetési célú ingatlanvásárlás, miközben 12 százaléknak már van is ilyen ingatlana.
Érdekes állítással kereste meg a szerkesztőségünket egy olvasónk, szerinte nem lehetetlen 2014-ben Magyarországon lakáshitelt felvenni önerő nélkül. A kijelentés meglepően hangzik, emlékezhetünk arra, hogy a korábbi hitelek bedőlésének is ez volt az elsődleges oka. Az állam szigorú szabályozást vezetett be arra, hogy mekkora önerővel kell rendelkeznie a hitelfelvevőnek. A Pénzcentrum.hu utánajárt, hogy lehet ma Magyarországon önerő nélkül hitelt felvenni.
A jogszabályok szerint húsz százalék önerőre van szükség ahhoz, hogy lakáshitelt tudjunk felvenni ma Magyarországon, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy minél nagyobb önerőt vállalunk, annál kedvezőbb ajánlattal találkozhatunk. A jövedelmünk is számít a teljes hiteldíjmutató (THM) meghatározásánál, ha egy bizonyos összegnél magasabb összegnél (általában nettó 250 ezer forint) jobb a fizetésünk, akkor kedvezményeket élvezhetünk több banknál is.
Ugyan az önerőre vonatkozó szabályozást a hitelintézetek szigorúan veszik, mégis van néhány módja annak, hogy megkönnyítsük a hitelfelvételt, vagy akár ténylegesen önerő nélkül tudjuk a hitelünket felvenni. Az egyik ilyen lehetőség az, hogy személyi hitelt veszünk fel egy másik banknál. Ez azt jelenti, hogy az önerőhöz szükséges összeget részben, vagy egészben egy másik hitelintézet személyi kölcsönéből fedezzük.
- Előny: Önerő nélkül, vagy kisebb önerővel is felvehetünk hitelt.
- Hátrány: Nagyobb teher a személyi kölcsön magasabb THM-je miatt.
Másik kiskapu, hogy úgynevezett pótfedezetet vonunk be a szerződésbe, azaz fedezetként nem csak a megvásárolandó ingatlant, hanem egy másik ingatlant is beszámíttatunk a bankkal.
- Előny: Valóban önrész nélkül tudjuk felvenni a hitelt, és a törlesztés előrehaladtával a pótfedezetről lekerül a jelzálog.
- Hátrány: Ha rövid időn belül fizetésképtelenné válunk, akkor jó eséllyel mind a két ingatlan a banké lesz.
Nem az önerő pótlására szolgál az adóstárs bevonása, viszont a kiskeresetűeknek könnyíti meg a hitelfelvételt. Ebben az esetben a bankkal nem egy személy lép szerződésre, hanem kettő, így mind a ketten teljes mértékben felelősséget vállalnak az adósságra. Adóstárs csak közeli hozzátartozó lehet, altalában házastárs vagy testvér kerül bevonásra.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- Előny: Kevés igazolt jövedelemmel is felvehetünk lakáshitelt.
- Hátrány: Az adóstársnak is átfogó a felelőssége a hitelen.
Durva drágulás jöhet a hiteleknél: keményen ráfázhat minden magyar, ha ezt meglépik a végrehajtókkal
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







