13 °C Budapest

Lecsap a kormány a megtakarításokra: oda a kamat negyede!

Pénzcentrum
2013. június 18. 05:00

Ha beteszed a pénzed a bankba, akkor a kapott kamat negyede elmegy adóra. Nézd meg, mit fizetsz augusztustól.

Félretett pénzünk kamatának több mint negyedét viszi az állam. Kamatadót már régóta fizetünk, de most augusztustól jön a 6 százalékos EHO is, ráadásul a tranzakciós illeték is nő, amit ki kell fizetnünk, ha elakarjuk költeni  pénzünket.

Ezentúl 6 százalékos egészségügyi hozzájárulást kell fizetni a kamatjövedelem után is. Ha egy évre százezret teszünk félre, akkor egyébként se kapunk nagy összeget (4 500 forint), de ebből 990 forintot fizethetünk is be az államkasszába, 270 forint az új adó. Ha még el is akarjuk költeni a megtakarításunkat, akkor a megnövekedett tranzakciós illeték miatt minimum még 311 forintot fizethetünk.

A kamatadót megúszhatjuk, ha Tartós Befektetési Számlán tartjuk a pénzünket. 3 év után 10, 5 év után 0 százalék kamatadót kell fizetnünk így. A jelenlegi törvénytervezetből viszont az is kiderül, hogy az EHO-t ilyenkor is meg kell fizetnünk és természetesen a tranzakciós illetéket sem ússzuk meg.

Emelték a tranzakciós illetéket is

Nagyon drága lett a készpénzfelvétel, hiszen a tranzakciós illeték a a pénzfelvétkor 6 ezrelék lesz. Az elmúlt hónapok tapasztalataiból kiindulva et a költséget a legtöbb bank valamilyen formában áthárítja majd az ügyfelekre, így például már 10 ezer forint felvétele is 60 forint adóteherrel jár. Ha ezt csekkben fizetjük be, akkor még további 137 forintot fizet a szolgáltató, amik közvetett formában úgyis mi fogyasztók fizetünk meg valamilyen módon.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Eddig sem volt mindegy, hogy mivel fizetünk, de a készpénzfelvétel drágulásával még inkább érdemes elővenni a bankkártyánkat. Gondoljunk bele, hogy hányszor fizethetjük meg ugyanaz után az összeg után az adót, ha nem figyelünk oda. A teljes bruttó fizetésünk után fizet 3 ezreléket a munkáltatónk (ennyibe kerülnek az utalások). Ha megkaptuk a nettó bérünket, akkor még egyszer fizethetünk 3 vagy 6 ezreléket attól függően, hogy elektronikus úton vagy készpénzben költjük el. De még a sárga csekkbe építve is fizethetünk, ha így rendezzük a havi számláinkat. A legrosszabb esetben tehát akár a pénzünk 1,2 százaléka is tranzakciós illeték lehet, mire sikerül azt elkölteni.

A teljes fizetésünkhöz képest még sem látványos adóteherről van szó. A tranzakciós illeték nagy része is a bérhez köthető adó, különösen azoknak, akik kénytelenek felélni teljes jövedelmüket. Nettó 148 ezer forintos átlag kereset esetén például így néz ki a tranzakciós illeték a többi adóhoz képest, amit még ki kell fizetni.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 19. 10:52
HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene...
MEDIA1  |  2024. április 19. 10:20
Hont szerint a hvg.hu túltolja a Magyar Péterrel kapcsolatos tartalmak mennyiségét. Konkrét példával...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
KonyhaKontrolling  |  2024. április 19. 07:44
A mostani, 18-20%-ot fizető PMÁP sorozatok kiemelkedően jó hozammal kecsegtetnek, de természetesen e...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem