A magyar állam egymilliárd euró összegben vett fel hitelt kínai bankoktól idén tavasszal, amelyet április 19-én teljes összegben le is hívott.
A héten a legolcsóbb számlacsomagot és lakáshitelt is megkerestük, érdemes végigolvasni ezeket az elemzéseket, hiszen nagy durranások mindenhol vannak. Aggódhatunk a rezsicsökkentés miatt? A kéményseprők legalábbis lerágják a 10 körmüket. Heti hírösszefoglalónk.
Tízmilliókat csalt el a banki ügyintéző: nyugdíjasok számláját csapolta meg
Másfél éven keresztül csapolta meg idős ügyfelei bankszámláját egy kaposvári banki ügyintéző. H. Tímea a férjét akarta visszaszerezni, a pénzből többek között megcsináltatta a mellét, és luxusautót vett.
Ez a lomisok új trükkje: áldatlan állapotok Budapesten + képek
Hiába született meg az új hulladékgazdálkodási törvény, a lomisok továbbra is agresszíven nyomulnak a főváros közterületein.
Kezdhetnek félni a jövő nyugdíjasai?
Egy felmérés szerint a nyugdíjas évekre való felkészültség alacsony szintje egyre égetőbb problémát jelent világszerte mind a döntéshozók, mind a munkáltatók, mind pedig a lakosság számára. A kilátásokat illetően a megkérdezettek változatlanul pesszimistának mutatkoznak. Többségben vannak azok is, akik azzal számolnak, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is dolgozniuk kell annak érdekében, hogy elérjék a kívánt jövedelmi szintet.
Sokan már álmodni se tudnak jobb ajánlatról: eljött a költözés ideje?
Ha csak olcsó hitelre vártunk a lakásvásárláshoz, felesleges tovább halogatni a döntést, hiszen az olcsó hitelnek nevezett kamattámogatott konstrukciók kamatai elérték a 6 százalékot, ami abszolút minimumot jelent még jó ideig a lakáshitelezésben. Mindezt akár használt lakásra is igényelhetjük, szinte az egyetlen kritérium csak az, hogy az ne legyen értékesebb 20 milliónál, új lakás esetén ez az értékhatár 30 millió. A Pénzcentrum.hu összeállításából megtudhatod, hogy hol juthatsz hozzá a legjobb feltételekkel a lakáshiteledhez.
Így bővül a lakhatási támogatás
A jövőben nem csak a munkaviszonyban állók és a közalkalmazottak, hanem a kormányzati szolgálati jogviszonyban, közszolgálati jogviszonyban, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyban dolgozók is igényelhetik a lakhatási támogatást. A jogosultaknak kéthavi támogatás is megelőlegezhető lesz, ami például az albérletek kauciójának kifizetését segítheti majd - hangzott el Czomba Sándor államtitkár mai napon tartott sajtótájékoztatóján.
Vészhelyzetet hozhat a rezsivágás: erre senki sem gondolt?
Jelentős vészhelyzet alakulhat ki Magyarországon a kéményseprők rezsióradíjának megvágása miatt. Az első problémák már idén ősszel jelentkezhetnek.
Életveszély! Így lopják a gázt Magyarországon 2013-ban
Elképesztő, és egyben elképesztően veszélyes esetet tárt fel a hatóság egy borsodi településen. Egy középkorú férfi vízvezeték csövekkel lopta a gázt a fővezetékből. A helyszíni vizsgálatok szerint kész csoda, hogy nem történt katasztrófa. Bár az eset önmagában is elképesztő, azonban nem példátlan Magyarországon.
Jöhet a folyamatos árfolyamgát a devizahitelesek megmentésére
A Fidesz azt javasolja, legyen folytonos az árfolyamgátba való belépés lehetősége, vagyis bárki bármikor választhassa az árfolyamrögzítést - közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Robbantott az OTP: bankon belül is érdemes már számlát váltani
Legújabb számlacsomag körképünk meglepetése az OTP Simple számlacsomagja, melynek új kondícióival a többi bank nehezen tud versenyezni. A tranzakciós díj bevezetése után közel fél évvel átlagos számlahasználat esetén évente közel 10 ezer forintba kerül a számlavezetés a legolcsóbb bankban. Nézz körül te is, hogy jó helyen bankolsz-e?
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=ncCVfztAySO.03dr2X5LVrdNPzNk9wc.TNJDHNqPjiD.O7/stparam=lecmfugkld/fastid=isqxwjpiqshqdijhwtasxfajlqmo/nc=0)
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)