8 °C Budapest

Kötelező lehet a kártyaelfogadás a boltokban

Pénzcentrum
2013. június 4. 14:33

Kötelezővé válhat Magyarországon a kártyalfogadás a boltokban és egy olyan olcsó bankszámlacsomag is elérhető lehet a bankokban, amihez kapcsolódó szolgáltatsokért még jóváírást sem kell teljesíteni az ügyfeleknek - mondta az MNB pénzügyi infrastruktúrák igazgatója.

Készpénzhasználat visszaszorítása

Az MNB fő céljai közé tartozik az elektronikus pénzforgalmi infrastruktúra elérhetőségének biztosítása minél szélesebb társadalmi réteg számára, valamint a készpénzhasználat visszaszorítása. "A gazdaságunk továbbra is erősen a készpénz köré szerveződik, javítani kell a pénzügyi infrastruktúrához való hozzáférést" - mondta el Bartha Lajos, az MNB pénzügyi infrastruktúrák igazgatója, aki részletes prezentációt tartott a jegybankban a "Jelentés a fizetési rendszerről" című tanulmányról. További cél a transzparencia növelése az elektronikus és készpénzes fizetések költségeinél.

Néhány hete megjelent annak az EU-direktívának a tervezete, amely az alapszámla konstrukciókról rendelkezik. Ennek nyomán ingyenes, vagy nagyon alacsony díjakkal, külön feltételek szabása (például minimális jövedelem) nélkül lehet majd kötelező a számlanyitás biztosítása a bankoknak.

Több országban, például Dániában, Spanyolországban, Szlovákiában született már korlátozó szabályozás arra, hogy visszaszorítsák a készpénzhasználatot. Ez a gyarorlatban azt jelenti, hogy bizonyos összeghatár felett csak elektronikus úton lehetne fizetni, az elfogadás is kötelező lenne ezen összeghatár felett. Bartha Lajos elmondta, hogy ilyen típusú szabályozás bevezetése Magyarországon is elképzelhető. Az elektronikus számlafizetés fellendítése is cél, vagyis a sárga csekkes fizetési arány csökkentése. A csoportos beszedés hibáit is ki kellene küszöbölni, több szolgáltató van a piacon, de az lenne a cél, hogy egységesítsék az alternatív módszereket, átjárhatóvá tegyék őket (például MasterCard Mobile és iCsekk).

POS-telepítési program - Fejér megye lett a szerencsés kiválasztott

Az MNB kezdeményezésére a piaci szereplők finanszírozásában kísérleti program indul Fejér megyében. A MasterCard, ahogyan arról korábban is írtunk, 1 millió euróval támogatja a programot.

A kereskedők és szolgáltatók a megyében kedvezményesen juthatnak hozzá POS-terminálokhoz, a program a tervek szerint júliustól novemberig tart majd. A jegybank figyeli az eredményeket, hogy hogyan alakul az elfogadóhelyek száma, ebből vonhatnak le majd következtetéseket azzal kapcsolatban, hogy mennyire lenne sikeres egy teljes Magyarországra bővített program. Utóbbi finanszírozása állami és uniós forrásból történhetne a jegybank szerint, 6-8 milliárd forintra lenne szükség ehhez. A kártyás fizetések terjedése a gazdaság fehérítésével is pozitívan korrelál, ezért plusz adóbevételt is jelenthet, így indokolt lehet állami-költségvetési szempontból egy ehhez hasonló átfogó program elindítása.

220 ezer kereskedelmi egység van Magyarországon, de csak harmadában fogadnak el kártyát. Az átutalások forgalma kissé csökkent, a csoportos beszedésé stagnált, a készpénzfizetés kis mértékben csökkent.

2014 január 1-jétől jöhet az interchange szabályozás

A kártyatársaságok önkéntesen nem csökkentik az interchange díjakat, emiatt készült egy hosszú egyeztetés után egy tervezet, amelyben azt javasolja az MNB, hogy a nemzetközi díjakhoz igazítsák a hazai bankközi jutalékokat. Az MNB szerint a piac ezt a díjcsökkenést továbbadja majd a kereskedőknek. Ellenérvként a piaci szereplők arra hívták fel a figyelmet, hogy drasztikusan nő majd a kibocsátás költsége. Ezt modellezve a jegybank arra jutott, hogy egy az egyben áthárítva 20 százalékos kártyadíj növekedés elképzelhető, de nem reális, hogy emiatt sokan visszaadnák a kártyáikat. Azt javasolják, hogy 2014 elejétől lépjen életbe ez a szabályozás.

Tranzakciós illeték

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A tranzakciós illeték bevezetésének hatásairól még nem állnak rendelkezésre pénzforgalmi adatok, inkább hosszabb távon lehet ezt felmérni. Ami pozitívumként értékelhető, hogy a szolgáltatók a digitális csatornák felé terelik a forgalmat, a kártyás fizetést nem terhelték meg, inkább az készpénzhez kapcsolódó forgalmat. A bankok és vállalatok 90-100 százalék közötti mértékben hárították át a tranzakciós illetéket az ügyfelekre. Szó van arról, hogy a tranzakciós illeték szerkezetét módosítja a kormány. Az MNB javaslata szerint bizonyos elektronikus csatornákat mentesíteni kellene az illetékfizetés terhe alól, a készpénzes fizetéseknél viszont növelhetnének a illetéken.

A devizaforgalom tranzakciós illeték miatt való külföldre tereléséről még nem áll rendelkezésre adat, erről később tájékoztatja majd a jegybank a nyilvánosságot.

A sárga csekkes forgalom továbbra is magas

A sárga csekknél nem látszik, hogy "készpénzmentesedett" volna a forgalom - mondta el Bartha Lajos. Ennek kapcsán az MNB kifogásolta azt a jogszabályt, ami megtiltja a szolgáltatóknak, hogy a sárga csekkel fizetőknek pluszdíjat számítsanak fel, azonban ezzel éppen az elektronikusan fizetőket diszkriminálják.

Helyi pénzek kezelése

A forgatható utalványok szabályozása a parlament előtt van, a módosító javaslatokat is megszavazták, az uniós szabályozók vizsgálják a tervezetet. Az utalványokat biztonságos formában kell kihelyezni a szabályok elfogadását követően. A kibocsátás minimum tőkéhez kötött lesz, vissza kell váltani névértéken, az ügyfeleknek pedig transzparenciát kell biztosítani. A kibocsátás előzetes bejelentéshez lesz kötve az MNB-nél. A jegybank azt vizsgálja majd, hogy például van-e megfelelő fedezet a kibocsátani kívánt utalványok mögött. Az MNB nem akarta megszüntetni a helyi pénzeket, de a kockázatokat csökkenteni akarták.

Napközbeni elszámolás

Akár 30 perces átutalási idő is elérhető, ha jól időzít egy ügyfél a legfeljebb 4 órás átutalásra való átállás óta. A szolgáltatások árazásába nem épült be lényegesen az átállás költsége, történt emelés, de nem drasztikus. A hitelintézetek megfelelően felkészültek az átállásra. A forgalom nagy része a napközbeni platformra terelődött át, 41% maradt az éjszakai rendszerben, főleg a Magyar Államkincstár forgalma miatt.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm