Némely támogatás igényléséhez elég az SNI-státuszt igazolni, más támogatásokhoz viszont már orvosi igazolás is szükséges lehet.

Jócskán lecsökkent a CSOK-folyósítások száma az idei első félévben: a csúcsidőszakhoz képest kevesebb mint felére esett vissza a támogatást felvevők mennyisége. Mint kiderült, az igénylők több mint 66 százaléka használt lakást vásárolt. 2023 I. félévében a CSOK összegének szinte teljes egészét bankok folyósították, jelzáloghitel-intézeteken keresztül csak elenyésző arányban jutott el az igénylőkhöz a támogatás. A frissen bejelentett CSOK Plusz érdemben felrázhatja ezt a tendenciát.
Kis híján 10 ezer alá csökkent a folyósított CSOK-támogatások száma az idei első félévében a KSH legfrissebb összesítése szerint. Ez csak a 2016-os indulás első féléves adatánál magasabb, akkor 7664 kiutalást regisztráltak. A támogatás csúcsidőszakában, 2021. második félévében több mint kétszer ennyi, 22 124 darab támogatás került kiutalásra az érintetteknek.
2023 első félévében, ahogy eddig is, a legtöbben használt lakás vásárlására vették igénybe a támogatást, most a kiutalt CSOK-ok több mint 66 százaléka ment erre a célra - ennél csak a legelső, 2016-os arány volt magasabb, majdnem 82%-os. A többi cél megoszlása kb. egyenletes volt: 10,4 százalék új lakást épített a pénzből, 10,3 pedig új lakást vásárolt. A maradék 12,7 százalék bővített, felújított a támogatásból.
2023 I. félévében a CSOK összegének szinte teljes egészét bankok folyósították, jelzáloghitel-intézeteken keresztül csak elenyésző arányban jutott el az igénylőkhöz a támogatás.
A KSH szerint a támogatás egy folyósításra jutó átlagos összege 2023 I. félévében:
- új lakás építése esetén 2,7 millió,
- új lakás vásárlásakor 3,9 millió,
- használt lakás vásárlásakor 1,8 millió forint volt.
Összességében, ahogy az ábrán is látvanyosan kitűnik, 2023 I. félévében
a folyósított támogatások száma 46, összege 47%-kal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest.
A statisztikai hivatal összegzése szerint 2016. januártól 2023. júniusig tartó időszakban A 2016. januártól 2023. júniusig tartó időszakban a hitelintézetek által folyósított családi otthonteremtési támogatások száma 240 ezer, összege 581 milliárd forint volt.
Egy folyósításra átlagosan 2,4 millió forint jutott. Ugyanebben az időszakban új lakás építésére és vásárlására együtt 75 ezer csoktámogatást folyósítottak, ami az esetek 31%-át jelentette. Ugyanakkor a kiutalt támogatások teljes összegének 49%-át fordították új lakások megszerzésére.
Jön a CSOK Plusz, de vele a roham is?
A szerda esti kormányinfót jelentették be, hogy januártól indul a CSOK Plusz, ami felpörgetheti az utóbbi időben erősen hanyatló családtámogatást. Ennek részletei a következők: ez egy kamattámogatott hitel, amelynek összege a gyerekek számától függ, 1, 2, és 3 vállalt gyermek esetén maximum 15, 30, és 50 millió forint. A hitelkamat fixen 3 százalékos.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A második gyerek születésétől kezdve 10 milliót engednek el a tartozásból gyermekenként. A futamidő választható, 10 és 25 év közötti, az önerő mértéke pedig első lakás vásárlásánál 10, ha az igénylőnek volt már ingatlana, akkor 20 százalékos. Az új CSOK Pluszt csak a házasságban élők vehetik fel, a pár nőtagja nem lehet idősebb 41 évesnél, de örökbefogadásnál is igénybe vehető a támogatás.
Az részletszabályok ismerete nélküli, első számítások szerint amennyiben tehát egy három gyereket vállaló pár 50 millió forint támogatott hitelt igényel az első lakásuk megvásárlására, emellé pedig megigényli a 10 millió forint Babaváró hitelt is,
akkor 60 millió forint értékhatárig önerő nélkül vásárolhatnak lakást.
A törlesztőrészletek pedig a következőképpen nézhetnek ki 25 év futamidővel:
- 15 millió Ft támogatott hitelnek 71 500 Ft,
- 30 millió Ft-nak 143 ezer Ft,
- 50 millió Ft-nak 237 500 Ft lehet majd a havi törlesztője.
Ugyanakkor a legnagyobb összeghez a jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutató szabályai szerint legalább 475 ezer Ft nettó igazolt jövedelem szükségeltetik majd, vagy akár még ennél is nagyobb. Ugyanis a bankok a legtöbb esetben a nettó jövedelmet előbb csökkentik valamekkora megélhetési költséggel, és ezt követően kalkulálnak csak JTM-et.
Amennyiben a pár Babaváró hitelt is venne fel 20 éves futamidőre, akkor ennek 46 ezer Ft lesz a havi törlesztője, így összegégében 283 500 Ft-ot kell havonta kigazdálkodniuk csak hitelszolgálatra. Ehhez legalább 567 ezer Ft nettó jövedelemmel kell rendelkezniük.

Nagy a bizonytalanság az Otthon Start program kapcsán: vajon ki és mennyiért vehet majd vele lakást?
A végleges részletszabályok egyelőre nem ismertek, de a döntés mindenképpen élénkítheti az újlakás-piacot.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egyre többen használják a hulladékudvarokat: így jut vissza a körforgásba a régi bútor, elektronikai eszköz
Most akár pénzjutalmat is nyerhet, aki a megjelölt napon adja le felesleges holmiját.
-
Ingyenes és könnyen elérhető: egyre többen használják a hulladékudvarokat
Aranykuka kampányt indított a MOHU.
-
Budapest Borfesztivál: minden kortyban élmény, minden cseppben elegancia (x)
A Budapest Borfesztivál szeptember 11. és 14. között 4 napra elfoglalja méltó helyét a borkultúra, a gasztronómia és az elegancia fellegvárában.


