A 3 százalékos Otthon Start hitel átrendezi a lakáspiacot: rövid távon az első lakást keresők aktivitása nő, miközben a befektetői kereslet csökken.
Itt a pontos CSOK Plusz matek: akár 60 milliós ingatlant is vehetnek önerő nélkül a jogosultak
Havi 71-235 ezres törlesztője lehet az új CSOK-nak, illetve a Babaváró hitellel együtt akár 60 milliós lakásunk is lehet önerő nélkül - számolta ki a Bankmonitor. Ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy a jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutató kiszámításánál a bankok szigorúbbak lehetnek.
Az 5 ezer fő feletti településeken új támogatott hitel lesz elérhető 2024-től, ennek kamata a jelenlegi CSOK-hitelhez hasonlóan maximum 3% lehet. Ez lényegesen kedvezőbb a piaci hitelkamatoknál, hiszen a bankok fix kamattal jelenleg 7-8 százalékos kamattal hiteleznek.
A támogatott, kedvezményes hitel összege a vállalt gyerekek számától függően: egy gyereknél 15, két gyereknél 30, illetve 3 gyereknél 50 millió forint lehet, a futamidő pedig 10-25 év lehet. Vagyis 3 vállalt gyerekkel 50 millió forint igényelhető majd - további részletek ebben a cikkben.
A Bankmonitor számításai szerint amennyiben a család az első lakását vásárolja meg, akkor a hitel 10% önerővel lesz igényelhető, szemben a másokra érvényes 20%-os minimális önerővel.
Amennyiben tehát egy három gyereket vállaló pár 50 millió forint támogatott hitelt igényel az első lakásuk megvásárlására, emellé pedig megigényli a 10 millió forint Babaváró hitelt is, akkor 60 millió forint értékhatárig önerő nélkül vásárolhatnak lakást.
A 60 millió forint vételárú ingatlan esetében ugyanis 6 millió forint az elvárt önerő összege, a lakáshitellel együtt igényelt Babaváró hitelnek pedig a 75 százalékát önerőként veszik figyelembe, ami 7,5 millió forintot jelent.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Mekkora jövedelem kell 15, 30, illetve 30 millió forint támogatott hitelhez?
- 25 éves futamidőre
- 15 millió Ft támogatott hitelnek 71 500 Ft,
- 30 millió Ft-nak 143 ezer Ft, míg
- 50 millió Ft-nak 237 500 Ft lesz a havi törlesztője.
Aamihez 50 százalékos JTM-mel – jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutató – számolva legalább 475 ezer Ft nettó igazolt jövedelem szükségeltetik.
Ez azonban akár nagyobb is lehet, ugyanis a bankok a legtöbb esetben a nettó jövedelmet előbb csökkentik valamekkora megélhetési költséggel, és ezt követően kalkulálnak csak JTM-et.
Ha a pár Babaváró hitelt is venne fel 20 éves futamidőre, akkor ennek 46 ezer Ft lesz a havi törlesztője, így összegégében 283 500 Ft-ot kell havonta kigazdálkodniuk csak hitelszolgálatra. Ehhez legalább 567 ezer Ft nettó jövedelemmel kell rendelkezniük.
Eldőlni látszik, ez lesz Esterházy Péter egykori otthonával: korábban eladták volna a legendás házat
Az Emőd utcai ingatlant Óbuda önkormányzata vásárolta meg, miután Esterházy fia eladásra hirdette azt.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








