23 °C Budapest

Bankszövetség: nem teremt új helyzetet az Ab határozata

MTI
2014. március 17. 20:12

Az Alkotmánybíróság hétfői határozata nem teremtett új helyzetet a devizahiteles szerződéseket érintően - közölte a Magyar Bankszövetség hétfőn.

Kiemelik: a határozat egyértelművé tette, hogy az Alkotmánybíróságnak nem hatásköre az egyedi szerződések vizsgálata.

"A szerződésekkel és a bírósági gyakorlattal kapcsolatban a Kúria által kiadott múlt év decemberi vélemény továbbra is a mérvadó, amely általánosságban megerősítette a devizahitel szerződések érvényességét" - áll a bankszövetség közleményében.

Az Alkotmánybíróság (Ab) hétfőn a devizahitelekkel kapcsolatos alaptörvény-értelmezésében megállapította: törvénnyel módosíthatók a korábban megkötött szerződések, ám ebben az esetben is figyelembe kell venni minden fél méltányos érdekeit, a megváltozott körülmények között is érdekegyensúlyra kell törekedni.

A nyilvánosan kihirdetett határozat indoklása szerint a jogbiztonság követelménye akkor érvényesül, ha az állam jogszabállyal a szerződések tartalmát ugyanolyan feltételek fennállása esetén változtathatja meg, mint amit a rendes bírósági út követel meg, azaz ha a felek tartós jogviszonyában a szerződéskötést követően olyan körülmény áll be, amely folytán a szerződés valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az Ab eljárását kezdeményező kormány indítványának másik felvetésére reagálva az Ab kimondta: rendes bírósági ítéletnek azokat a konkrét jellemzőit, amelyek közvetlenül a fogyasztók jogainak védelmével kapcsolatos alaptörvény-ellenességet okoznák, alkotmányértelmezési hatáskörben nem lehet megállapítani. A gazdasági erőfölénnyel visszaélés elleni fellépésre és a fogyasztók jogainak védelmére irányuló alaptörvényi rendelkezésből közvetlenül következhet ugyan jogszabály alkotmányellenessége, de ennek megítélése függ a szabályozási környezettől.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 25. 18:10
Az RTL szerint nem igaz, hogy megszűnik a Heti Hetes: a műsor csupán átmeneti szünetre megy, majd mé...
Összkép  |  2026. szeptember 25. 18:03
Amerika és Irán háborújának van egy titkos mellékfrontja a digitális térben, ami a pénzről szól. Nem...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 25. 12:13
Gyakori igény, hogy valaki a meglévő ingatlanját szeretné lecserélni egy újabb, nagyobbra, amely az...
Holdblog  |  2026. szeptember 25. 09:56
Költsenek többet, tegyenek félre kevesebbet, vállaljanak több gyermeket - a kínai gazdaság gondjaira...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
39. hét
Szeptember 27.
A siketek világnapja
Szeptember 27.
Tengerészeti világnap
Szeptember 27.
A fehér kendő napja
Szeptember 27.
A szív világnapja
Szeptember 27.
A Szentírás vasárnapja
Szeptember 27.
Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27.
A Google születésnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?