14 °C Budapest

Mezítláb és luxusautókkal is járunk a zaciba

Pénzcentrum
2013. március 11. 17:35

Elfogytak a családok aranykészletei, már az ezüstöt, porcelánokat adják zaciba. A zálogház-üzemeltetők állítják: nem csupán azok viszik az értékeiket, akiknek ételre kell a pénz. Vannak, akik mezítláb, babakocsival, vannak, akik fényes autókkal is járnak hozzájuk.

El kell felejteni a "szegények zálogháza" kifejezést, hiszen ebben a gazdasági és társadalmi helyzetben nem csupán azok viszik zálogba az értékeiket, akiknek ételre kell a pénz - mondta el a Haon.hu-nak az egyik debreceni zálogház vezetője. Az elmúlt két évben évszázados családi örökségek sokaságát nyelték el a zálogházak. Most, hogy az arany elfogyott, a vagyonok eltűntek, vége a lakossági tartaléknak, az emberek egy ideje már a családi ezüstöt is eladnák, csak hogy a hiteleiket, számláikat fizetni tudják.

"Az arany ára is rendkívül ingadozó, egyik nap reggel még 6200 forint grammja, két órával később pedig épp csak 6000. Az ezüst ennél jóval olcsóbb, 150 forintot adunk grammjáért. Ráadásul, ha valaki a családi ezüst evőeszközt próbálja zálogba tenni, még kevesebbet kap érte, hiszen annak kevesebb az ezüst tartalma" - mondta el a hírportálnak a zálogház vezetője. Ma már nem olyan kiszámítható a piac, mint korábban. A záloghitel nyújtása és a felvásárlás között olyan kicsi a rés, hogy nem érdemes eladni a zálogból visszamaradt tárgyakat, merthogy a záloghitel és az értékesítés közötti rés sok esetben még a kamatot sem fedezi - mondta a zálogház vezetője, megjegyezve, hogy sokan vannak, akik porcelánt, festményt is kénytelenek eladni vagy zálogba tenni, ám nagyon kevesen vannak, akik éppen ilyen tárgyakba tudnak most befektetni.


A devizahitelek is sokakat késztettek arra, hogy megváljanak a családi vagyont jelentő ékszerektől. Komolyabb, akár milliós tételek is a zálogházba kerültek, például azért, hogy a végtörlesztést kinyögje a család.

Felértékelődhet az ezüst

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az ezüst és az arany árfolyamának aktuális hányadosa arról árulkodik, hogy a két nemesfém egymáshoz viszonyított értékelése eltér az évszázados hagyományoktól. Mindkét fém a válság során hasonlóan töltött be monetáris menedék szerepet, de az ezüstnek ezen túl az ipari felhasználása is jelentős. Az ezüst újra erőre kaphat, míg az értékesebb nagytestvér iránti kereslet éppen ennek eredményeként csökkenhet valamelyest. Valószínű tehát, hogy előbb vagy utóbb az ezüst az aranyhoz képest relatíve felértékelődhet - tájékoztat az aranypiac.hu elemzése.

A két nemesfém az inflációval szembeni védekezés és a pénzügyi rendszer visszásságai miatt örvendhetett egyaránt nagy figyelemnek a válság során, ennek ellenére megfigyelhetőek markáns különbségek is az árfolyamok alakulásában. Az aktuális állás szerint az ezüst ára az ezredfordulótól számítható nagy nemesfémpiaci hossz alatt nagyjából a hatszorosára drágult, és ezzel maga mögé utasítja az arany teljesítményét. Ami a szürkésfehér nemesfém árfolyamának egy plusz töltetet ad, az a kincsképző képesség mellett az ipari fémként való felhasználása.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2025. április 18. 13:17
Zsiday Viktorral próbáltunk meg rendet teremteni Trump fejében. De sikerült? Milyen platformokon tal...
ChikansPlanet  |  2025. április 18. 09:35
A megújuló energiaforrások közül a szélenergia mutatja az egyik legdinamikusabb fejlődést, miközben...
Kasza Elliott-tal  |  2025. április 17. 19:18
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
MEDIA1  |  2025. április 17. 18:37
A Viasat3-on futó Troll a konyhában új évadának indulása kapcsán vendégünk volt a Media1 podcast- és...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. április 18. péntek
Andrea, Ilma
16. hét
Április 18.
Nagypéntek
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33