A kedvezményes kamatozás az első öt évre vonatkozik, ezt követően a piaci kamatszint lép életbe.
Január végéig 115 130 darab gyűjtőszámlát nyitottak a deviza jelzáloghitellel rendelkezők - közölte pénteken a PSZÁF. Ez a szám a jogosultak 25%-át jelenti. A szerződésüket már aláírók száma meghaladta a 133 ezret, ami 29%-os arányt jelent. Az árfolyamgát konstrukcióban résztvevő gyűjtőszámlahitelesek január végéig összesen 6 milliárd forint kamat megfizetése alól mentesültek. A parlament március 29-éig meghosszabbította az igénylés határidejét, így még senki sem csúszott le a devizahiteleseknek több százezer forintos megtakarítást ígérő lehetőségről.
2013. január 31-ig 115 130 darab gyűjtőszámlát nyitottak meg a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások deviza alapú jelzáloghiteles ügyfeleik igénylése alapján - közölte a PSZÁF.
Januárban
13 203 db új szerződést kötöttek és ezzel a megkötött árfolyamgát
szerződések kumulált darabszáma (az előző árfolyamgát konstrukcióval
együtt) már meghaladta a 133 ezret. Mint az alábbi ábrán is látható,
januárban több szerződést kötöttek, mint például novemberben, de
kevesebbet, mint decemberben. A bankok által korábban várt év végi
felfutás decemberben és januárban a szerződés-aláírsok alapján még nem
volt érzékelhető, a Portfolio.hu-nak nyilatkozó bankok azonban többen is
az érdeklődés decemberi felfutásáról számoltak be (az igénylések számát
azonban nem tartalmazza a PSZÁF statisztikája.) Becsléseink szerint
december végéig közel 140 ezer igénylést kaptak a bankok. Ezek egy része
vélhetően csak februárban került aláírásra, amiről csak egy hónap múlva
lesz adatunk.
Mivel a lehetséges igénybe vevők teljes köre a PSZÁF adatai szerint 456 ezer fő, az érintettek mintegy 29%-a lépett már be az árfolyamgát konstrukcióba szerződése aláírásával. Alábbi ábránk a már megnyitott gyűjtőszámlák száma alapján mutatja a részvételi arányt, ami 25%.
A rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsönök teljes állománya január végén 1034 milliárd forint volt, amely a lehetséges teljes hitelállomány több mint 33,8%-a.
A gyűjtőszámlahitelesek eddig közel 6 milliárd forint kamat megfizetése alól mentesültek. A korábbinál jóval népszerűbb árfolyamgát II. konstrukció tavaly áprilisi elindulása óta ez a szám 5,9 milliárd forint.
Az
adósok 4,3 milliárd forintnyi gyűjtőszámla-tartozás halmoztak fel
január végéig (ki nem fizetett, és a bank/állam által el nem engedett
törlesztőrészletek BUBOR-ral kamatoztatva).
A
rögzített devizahitelek átlagos nagysága januárban tovább csökkent.
Jellemzően az átlagnál jóval magasabb tartozással rendelkezők kötötték
meg még az első hónapokban az árfolyamgát-szerződésüket. Az átlag eddig
9,0 millió forint, ami azt jelzi, hogy jellemzően inkább a nagyobb
tartozással rendelkezők léptek be a konstrukcióba, hiszen ez magasabb
szám, mint az általunk 7 millió forintra becsült átlag.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A mostani adatok alapján bőven 50% alatti részvételi aránnyal számolhat a bankszektor az árfolyamgát konstrukcióban, az igénylések végső határideje jelen helyzet szerint március 29-e. A bankszektor 2017 közepéig bekövetkező kamatbevétel-kiesése a Portfolio.hu becslései szerint 50%-os részvétel mellett közel 62 milliárd forint körül lenne 240 forintos átlagos jövőbeni frankárfolyam mellett. Az öt év alatt várható állami tehervállalás szintén ekkora lehet, amennyiben az árfolyamok nem lépik túl a jogszabályban meghatározott "legmagasabb árfolyamot".
Az árfolyamgáttal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat alábbi összefoglalónk tartalmazza és a kalkulátorunk segítségével te is kiszámolhatod, hogy mit jelent az árfolyamrögzítés a Te hiteled esetén.
>>Árfolyamrögzítés Kalkulátor<<
- a deviza jelzáloghitel az árfolyamrögzítés végéig (legkésőbb 2017 júniusáig) rögzített árfolyamon törleszthető
- a rögzített árfolyam nagysága: CHF: 180, EUR: 250, JPY: 2,5 forint
-
a rögzített árfolyam fölött a kamattörlesztést a bank és az állam
fele-fele arányban teljesen elengedi, a tőketörlesztés pedig egy
gyűjtőszámlán halmozódik
- a gyűjtőszámlán fokozatosan felhalmozódó
összeg mint a bank által felszámított hitel a bankközi kamatlábnak
megfelelően (Bubor) kamatozódik
- az ún. legmagasabb árfolyam
fölött (CHF: 270, EUR: 340, JPY: 3,3 forint) nem nő tovább a
gyűjtőszámla-tartozás, ezt az állam állja
- az árfolyamrögzítést
követően a devizahitel és a forint alapú gyűjtőszámla-hitel
párhuzamosan, a piaci feltételeknek megfelelően törlesztendő tovább.
Az árfolyamrögzítésben való részvétel feltételei
- az adósnak lakáscélú vagy szabad felhasználású devizaalapú (frank, euró, jen) jelzáloghitele van, amelyet forintban törleszt
- a kölcsön folyósításkor alkalmazott árfolyamon számított forintösszege nem haladta meg a 20 millió forintot
- a kölcsön fedezete Magyarország területén lévő lakóingatlanon alapított zálogjog
-
az adós fizetési késedelme nem haladta meg a 90 napot, nem áll
fizetéskönnyítő program hatálya alatt (kivéve futamidő-hosszabbítás), és
az ingatlan nem áll végrehajtás alatt
- pénzügyi lízingszerződés esetében a szerződést a felek 2011. december 15-e előtt kötötték.

Tömegek adatait lopták el erről az appról: aki így utalt pénzt, annak a TB-száma is veszélyben lehet
A bank levélben értesítette az érintett ügyfeleket, és két év ingyenes személyazonosság-lopás elleni védelmi szolgáltatást ajánlott fel.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Kiváló minőség a tányérodon – KMÉ-védjegyes termékek a Mecsek Baromfi Kft.-től (x)
A Mecsek Baromfi Kft. friss csirkehúsai elnyerték a KMÉ-védjegyet, amely biztosítja a vásárlók számára a valóban kiemelkedő minőséget.
-
A magyar befektetők fele nagy lehetőséget szalaszt el (x)
Egyre nagyobb az érdeklődés a TBSZ iránt, a befektetők többsége viszont még mindig nem használja ki ennek az adóhatékony befektetési módnak az előnyeit.
-
Hoppá! Tudtad melyik bank lett a legjobb lakossági állampapír forgalmazó? (x)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idén is a Gránit Banknak ítélte „Az év Lakossági állampapír forgalmazója” díj ezüst fokozatát.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


