Matolcsy is támogatja a moratórium meghosszabbítását

Pénzcentrum
2013. február 20. 17:25

Nemzetgazdasági Minisztérium támogatja a pénzügyi jogok biztosának a kilakoltatási moratórium meghosszabbítására vonatkozó javaslatát. A háromoldalú egyeztetés még szervezés alatt áll.

Doubravszky György, a pénzügyi jogok biztosa múlt csütörtökön jelentette be, hogy azt javasolja: 45 nappal hosszabbítsák meg a március 1-jén hatályát vesztő - a lakáshiteleseket, illetve a közműtartozást felhalmozókat érintő - kilakoltatási moratóriumot, és ez a határidő a tárgyalások menetétől függően további 45 nappal meghosszabbítható legyen. Emellett háromoldalú szakmai munkacsoport sürgős összehívását kezdeményezte a devizahitelesek gondjainak megoldása érdekében a kormány, a bankszövetség és a civil érdekképviseleti szervezetek részvételével.

A biztos kedden, az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta: már hétfőn szeretné elkezdeni a tárgyalásokat a devizahitelesek gondjainak megoldásáról. Úgy vélte, hogy javaslata nem igényel külső forrást, és akár egy hét alatt megoldás születhet. Hozzátette: bízik abban, hogy őszre "már az egész eljárás lezajlik". Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ennek előfeltétele a kilakoltatási, árverezési moratórium meghosszabbítása, amit a parlamentnek kell megszavaznia. "Bízom benne, hogy itt teljes lesz az egyetértés, tehát minden képviselő az áldását adja erre" - mondta.

A Magyar Bankszövetség azonban kedden jelezte: tekintettel a már bevezetett és működő adóssegítő konstrukciókra, valamint a hagyományosan méltányolt időjárási adottságokra, hibás eszköznek tartja a kilakoltatási moratórium tavaszi/nyári fenntartásának lebegtetését. A sajtóban bejelentett egyoldalú kezdeményezés véleményük szerint ellentmond a kormánnyal kötött korábbi megállapodásnak, a gazdasági kiszámíthatóságot csökkenti, ezért azt nem támogatják.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 23. 21:29
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) álláspontja szerint nem sérti a szerzői jog...
Bankmonitor  |  2026. július 23. 16:10
András és felesége, Anita három éve vásárolt lakást Debrecen egyik zöldövezeti részén. A 32 millió f...
Holdblog  |  2026. július 23. 10:42
Nem feltétlenül ott élnek a legtovább egészségben, ahol az emberek egyébként a legtovább élnek. A ré...
iO Charts  |  2026. július 22. 11:01
Miről szól a Partvonalról rovat? A korábbi Partvonalról rész után, amiben az OpenAI-t tárgyaltuk ki,...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 24. péntek
Kinga, Kincső
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 23. 21:00
Agrárszektor  |  2026. július 23. 20:28