Tavaly tavasz óta tartó csökkenés után fordulatot hozhat a támogatott lakáshitelek piacán az Otthon Start Program.
Doubravszky György szerint akár egy héten belül le tudná rendezni a devizahitelesek problémáját, hiszen olyan sok érvük van a bankokkal szemben, "hogy be sem férnek az ajtón". Csak a Bankszövetség hátráltathatja szerinte a mindenki számára megfelelő megállapodást, ha döntésre nem jogosult képviselőket küld tárgyalni.
A pénzügyi jogok biztosa már hétfőn szeretné elkezdeni a tárgyalásokat devizahitelesek gondjainak megoldásáról; úgy véli, hogy javaslata nem igényel külső forrást, és akár egy hét alatt megoldás születhet.
Doubravszky György kedden, az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta, bízik abban, hogy őszre "már az egész eljárás lezajlik". Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ennek előfeltétele a kilakoltatási, árverezési moratórium meghosszabbítása, amit a parlamentnek kell megszavaznia. "Bízom benne, hogy itt teljes lesz az egyetértés, tehát minden képviselő az áldását adja erre" - mondta.
Friss: Erre válaszul a délután folyamán a Bankszövetség is elküldte közleményét, amelyben kifejtik, nem támogatják a moratórium meghosszabbítását és véleményük szerint ellentétes a Bankszövetség és a kormány megállapodásával valamit a gazdasági érdekekkel.
A konkrétumokról most is csak annyit árult el, hogy a szakmai megbeszéléseken első lépésként azt kell tisztázni, hogy devizahitelekről vagy devizához kötött forinthitelekről van szó. Ez szerinte kulcskérdés, mert az utóbbi azt jelenti, hogy mindaz a pluszköltség, amit az emberek az elmúlt években befizettek, a bankoknál extra nyereségként csapódott le. A választól függően kell a megoldást is keresni.
A pénzügyi biztos szerint javaslata nem igényel külső forrást. Hangsúlyozta: nem segítségről van szó, hanem egy igazságos megoldásról. "Nagyon bízom benne, hogy ez az igazság olyan átütő és egyszerű lesz, hogy senki nem fogja kétségbe vonni" - tette hozzá. Úgy vélekedett, egyetlen dolog lassíthatja a folyamatot: ha a bankszövetség nem olyan tárgyalókat küld, akik döntésképesek. Ha döntésképes tárgyalókat küld, gyakorlatilag akár egy hét alatt is megszülethet a megoldás - jelentette ki.
Arra a kérdésre, mi lesz, ha nem születik megállapodás, azt válaszolta, ezt nehezen tudja elképzelni, mert nagyon egyszerűek az érvek. "A civil oldalon olyan sok érv van most már, hogy nem férnek be egyszerre az ajtón. Itt arról van szó, hogy megtaláljuk azt, ami a legátütőbb, és azt következetesen végigvisszük" - mondta.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Doubravszky György múlt csütörtökön jelentette be, azt javasolja, hogy 45 nappal hosszabbítsák meg a március 1-jén hatályát vesztő - a lakáshiteleseket, illetve a közműtartozást felhalmozókat érintő - kilakoltatási moratóriumot, és ez a határidő a tárgyalások menetétől függően további 45 nappal meghosszabbítható legyen.
Emellett háromoldalú szakmai munkacsoport sürgős összehívását kezdeményezte a devizahitelesek gondjainak megoldása érdekében a kormány, a Magyar Bankszövetség és a civil érdekképviseleti szervezetek részvételével.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) erre úgy reagált, hogy jó kezdeményezésnek tartja a szakmai munkacsoport összehívását kezdeményező javaslatot, és napokon belül kijelöli a tárgyalásokért felelős szakértőt.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


