Egy floridai esküdtszék öt vádpontban mondta ki bűnösnek az 59 éves férfit.
A kedd délutáni kereskedésben hangulati fordulat következett be a nemzetközi piacokon, részben azon reménykedés miatt, hogy a nagy jegybankok felől további monetáris enyhítő lépések jöhetnek a piaci feszültség enyhítése érdekében. A befektetői hangulat továbbra is kifejezetten törékeny, bármikor kialakulhatnak negatív periódusok, főként a spanyol, vagy a görög fejlemények, a közelgő választások miatt. Ma már makroadatokra is figyelni kell, de ezek piacbefolyásoló ereje feltehetően kicsi lesz.
Az amerikai piacokon tegnap délután határozottan javult a hangulat, ez egyelőre kitart, így a forint is távolodott a 300-as szinttől az euróval, illetve a 250-es szinttől a svájci frankkal szemben. Tegnap érdemi forintpiaci reakciót nem okozott az a sajtójelentés, miszerint a kormány akár vissza is vonhatja a jegybanktörvényhez benyújtott módosító indítványokat és új csomagot nyújt be. Emiatt érdekes lesz ma az, hogy arra a hírre lesz-e piaci reakció, miszerint júliusban, vagy augusztusban elkezdődhetnek az EU/IMF-tárgyalások Varga Mihály nyilatkozata alapján. Az is érdekes, hogy a kormány emeli az idei GDP-prognózist, miközben az elemzők sorozatosan csökkentik azt.
Az euróval szembeni jegyzések tegnap este még 298 körül is jártak, ma reggel 296,5-297 között mozognak.

A
forint a régiós devizákkal együtt tart, bár az utóbbi napokban mintha
jobban tartotta volna magát a külpiaci hangulatromlás mellett, mint a
többiek.

Az
euró/dollár kurzus hétfődélután óta az 1,25-ös szint közelében
hullámzik, ma reggel éppen kissé felette. A dollár viszonylagos ereje
mellett a dollár/forint jegyzések továbbra sem járnak messze a 240-es
szinttől, de ma kissé lefelé távolodtak tőle.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A svájci franknál ugyanezt láthatjuk: a leginkább a devizahitelesek számára fontos árfolyam 247-ig ereszkedett vissza.

Ma a két amerikai makroadat közül a kiskereskedelmi forgalmi adat a fontosabb.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







