7 °C Budapest

Bedőlt hitelek: jön a területi kilakoltatási kvóta

Pénzcentrum
2011. április 6. 16:32

Az állami eszközkezelő mintegy 10 ezer problémás hitellel terhelt lakást vehet át a bankoktól, miközben a 90 napon túli lejárt tartozással érintettek száma százezer felett van. Az adósprobléma kezelésére készülő csomag további adósokat segítene abban, hogy 90 napon belülre kerüljön tartozásuk, így igénybe vehessék a rögzített árfolyamon való törlesztés lehetőségét. A menthetetlenekre kilakoltatás vár, de tömeges árverezések egyszerre nem lesznek, mert a bankoknak sem érdekük lenyomni az árakat. A rögzített árfolyam az euró esetében 260 forint körüli plafont jelenthetne, de a pontos árfolyamszintek, az árverezési kvóták, azaz a rendszer konkrét számai még ismeretlenek - foglalja össze a legfrissebb, az eddigiekkel öszhangban lévő inflációkat a kormányzati adósmentés kereteiről az Index.

90 napon belül rögzített árfolyamsáv

Az adósmentési rendszer az adósokat két nagy csoportra osztja. Az árfolyamsáv-meghatározás és az így kapott árfolyamplafon a tervezet szerint csak azoknak jelentene segítséget, akik 90 napon belüli törlesztési késedelemben vannak, tehát a kedvezmény nem a legrosszabb helyzetben lévőket célozná. Ezt tegnap Gyuris Dániel, a Bankszövetség elnökségi tagja is jelezte:

Védősáv jön a jelzáloghitelesek megsegítésére

Gyuris az Indexnek is nyilatkozott és elmondása szerint a rögíztett árfolyamot minden frank- és euróhiteles, akinek lakásfedezet van a hitele mögött, saját döntése alapján használhatná ki. Azaz a rendszer nem lesz kötelező, és az autókra vagy mondjuk az üdülőkre felvett hiteleket nem is lehetne kihasználni. A kedvezményt azok is igénybe vehetnék, akik eddig pontosan törlesztettek, de elegük van a kiszámíthatatlan árfolyam-ingadozásokból és szeretnék magukat jó időre biztonságban tudni.

A szakember a kedvezményes szintű euróárfolyamra vonatkozó kérdésünkre annyit mondott, valahol 260 forint környékén lehetne a cölöp, de pontosan még korai lenne megmondani, mert meg kell várni, hogy a végleges megállapodás idején hol tart majd az árfolyam. Arról továbbra sincs információja az Indexnek, hogy a svájci frank esetében hol lenne a rögzített árfolyam, pontosabban, hogy milyen szélesre húznák az ingadozási sávot. A korábbi hírek 200 forint alatti korlátról szóltak.

A rögzített árfolyamot igénybe vevő háztartások nemcsak azt vállalják, hogy törlesztőjük nem mehet egy bizonyos szint fölé, hanem azt is, hogy kedvező árfolyamváltozások (forinterősödés) esetén nem mehet egy előre meghatározott sáv alá sem. A tervek szerint az így halmozódó pozitív vagy negatív egyenleget a bankok külön számlán vezetnék, amire az állam garanciát vállal, amíg az árfolyamfixálás tart (a tervek szerint júliustól legalább három évig). Ha az időszak végére negatív egyenleg halmozódik fel az adósok számláján, azt nem egyben, hanem egy előre meghatározott ütemezéssel kellene visszafizetni. Egyik banki forrás szerint azért sem lenne szerencsés a rendszert túl nagy árfolyamkedvezménnyel indítani, mert azt később a háztartások és nem utolsó sorban a költségvetés is megsínylené.

Szociális bérlakások a menthetetleneknek

Akik jóval túl vannak a 90 napos csúszáson (de akár a fél- vagy az egy éven is), azokat ki kell vezetni a piaci alapú hitelezésből - mondta Gyuris. Az érintettek többsége szociálisan rászoruló családos munkanélküli, náluk nemcsak a lakáshitel-törlesztéssel van gond, már a közműveket és a lakhatás más költségeit sem tudják fizetni. Sok esetben ráadásul több kölcsön is terheli a lakást. Esetükben nem marad más megoldás, mint egy eszközkezelő, ami továbbra is a tervek között szerepel.

Az állami eszközkezelő csak a nem menthető adósok lakásait venné meg, az ingatlanállományt önkormányzati kezelésbe adná. Gyuris szerint a bankok azt szeretnék, hogy ebbe a csoportba ne kerüljön tízezernél sokkal több ingatlan. (Az eszközkezelő az ingatlanokat ár alatt, a bankok szempontjából veszteséggel venné át.)

90 napon túl kamattőkésítés és értékesítés

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az, hogy a legtöbbet emlegetett 90 napon túli, de még kezelhető adóságállománnyal mi történik, a bankok és az adósok közötti külön alkukban dőlne el. Az Index úgy tudja, az érintettek döntően két megoldás között választhatnak. Az egyik szerint a bankok nyitottak lesznek arra, hogy a meglévő adóssegítő programjaik keretében a 90 napon túli lejárt tartozással bíró ügyfeleik is "alkalmassá váljanak" a devizaplafonos törlesztésre, azaz beléphetnek a kormány által felállított árfolyamrögzítési mechanizmusba, ezzel évekre előre tervezni tudják majd törlesztési kötelezettségüket, és a külön számlán halmozódó (és kamatozó) adósságukra az állam garanciát vállalna. Ezzel a bankokon és az adósokon lévő nyomás is enyhülne valamelyest - erősítette meg Gyuris.

A másik lehetőség az ingatlanok értékesítése. Gyuris szerint megjósolhatatlan, hogy ezt mennyien választják, mert azok is gondolkodnak rajta, akik eddig tudtak törleszteni, csak nehezen. Számuk tíz- és hetvenezer között lehet. Már csak a kereslet hiányzik, az egyelőre pangó lakáspiacot a kormány a forinthitelek kamattámogatásával élénkítené.

A kamattámogatás mértékéről még nincs pontos információja az Indexnek, a költségvetés terhelhetősége azonban (különösen a tavalyi hiánytúllépés és az idei első negyedéves számok ismeretében) igencsak véges.

Területi kilakoltatási kvóták lesznek

Az április közepétől életbe lépő részleges moratórium június végén jár le, a bankok ekkortól szabadon kezdeményezhetik a kilakoltatási eljárások megkezdését az együttműködésre képtelen és az eszközkezelőből is kiszoruló adósoknál. Azonnali tömeges értékesítésekre mégsem kell számítani, mert minden érintettnek az az érdeke, hogy az árverezésekkel hirtelen megugró kínálat ne nyomja a mélybe a lakásárakat.

Itt jönnek a képbe a kilakoltatási kvóták, amiről az Index február már korábban beszámolt. Értesülésüket most Gyuris is megerősítette. Mint fogalmazott, a bankok "a 90 napon túli késedelemben lévő ingatlanok meghatározott százalékában ingatlanárverezést indíthatnak meg. A kvótákat területi alapon határozzák meg, és negyedéves időszakokra rögzítik." Azt nem tudjuk, hogy az egyes időszakokban a nem fizetők hány százalékának lakását lehet piacra dobni. Gyuris szerint a bankok főként azokat az ügyfeleket fogják így kezelni, akik nem hajlandóak semmilyen együttműködésre. "A kényszerítés így szabályozott keretek között zajlik majd."

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm