Media Markt vs. Electro World - Mire figyelj a karácsonyi bevásárlásnál?

Pénzcentrum
2006. december 13. 08:00

Minden valószínűség szerint az idei karácsony sem jelent majd kivételt abból a szempontból, hogy rengetegen fordulnak a mesésen csengő áruhitel akciókhoz, tovább tetézve ezzel a család eladósodottságát. Ugyan egyes szakértők arra számítanak, hogy a megszorítások miatt a hitelfelvételi kedv csillapodhat, mely a banki személyi kölcsönök mellett az áruhitelek piacára is rányomja bélyegét, biztosak vagyunk benne, hogy a karácsonyi slágernek számító elektronikai cikkeket árusító üzletekben idén is számtalan tanácstalan vevő bolyong majd két kérdéssel a fejében: "plazma vagy LCD" és "melyik hitelből".

Előbbi dilemma feloldásában korábbi írásaink igyekeztek segítséget nyújtani, most pedig vessünk egy pillantást az áruhitel konstrukciókra és tekintsük át, mire érdemes odafigyelni, illetve mivel próbálják megszédíteni a bevásárlási lázban égő vásárlókat!

Hiteldzsungel: csalás vagy csak ámítás?

Az Electro World-be betérve valóságos hiteldzsungellel szembesül a vevő, amit egyrészt felfoghatunk pozitívan, hiszen nagy a választék, vannak különféle opciók, így szinte mindenki személyre szabhatja, mi is a neki leginkább megfelelő konstrukció. Másrészt persze sokaknak a termék kiválasztása után megoldhatatlan dilemmát jelent a hitelválasztás is, így sokkal jobban örülnének a "fordista" kínálatnak (amikor mindenki megtalálhatta a neki megfelelő autót, amennyiben egy fekete T-modellt szeretett volna).

Alapvetően jónak tartjuk, hogy többféle áruhitelből lehet választani, az okos döntéshez azonban fel kell vérteznünk magunkat némi ismerettel. Kezdésként lássuk a Beneficial 2 ajánlatát:


 

A THM ugyan sokak fejében csak egy misztikus mutató, korántsem haszontalan azonban, hogy ma már ezeket a számokat a hirdetés szövegével azonos betűméretben kell közzétenni! A nagybevásárlás előtt elég csak annyit tudni, hogy hitelfelvevőként az alacsonyabb THM a kedvező számunkra, így amennyiben az ajánlott hitel mindenben tökéletesnek és túl szépnek tűnik, a THM azonban feltűnően magasabb egy másik konstrukciónál bemutatottnál, akkor érdemes rákérdezni, hogy mit felejtettek el elmondani... (A korrekt tájékoztatás persze a hitelnyújtónak is érdeke, ezért nem feltételezzük, hogy szándékosan félrevezetnék az ügyfeleket, a karácsonyi forgatagban azonban érdemes odafigyelni az apró részletekre is.)

Kamatmentes vs. valódi 0%-os

Természetesen az Electro World-ben is létezik ún. kamatmentes 10x10 áruhitel, mely esetében a vételárat 10 egyenlő részben kell visszafizetnünk, a THM azonban 25,68%-os. Mindez persze úgy jöhet ki, hogy az egyszeri kezelési költség 10%-os, mely az első havi törlesztőrészlettel együtt fizetendő. (Egy 100 ezer forintos vételárú termék esetében tehát az első visszafizetésünk 20 ezer forint lesz, mely a pénz időértéke miatt megdobja a THM-et, mivel relatíve hamar merül fel az "extra" tétel...)

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Amennyiben minden fenti ismerettel felvértezve valódi 0%-os, azaz 0%-os THM-mel hirdetett ajánlatra vadászunk, akkor már sokkal nehezebb a dolgunk!


Ugyanaz pepitában...

A Media Markt esetében a Cetelem konstrukcióival találkozhatunk, melyek közül leginkább a Telitalálat hitel hasonlít az előző 10x10-es ajánlatra. Ez a termék is úgy épül fel, hogy a vételárat 10 egyenlő részletben fizetjük vissza, ezen felül azonban felmerül egy 10%-os egyszeri kezelési költség is. A THM ebben az esetben 26,27%-os, mely nem nagy eltérés az előzőekben bemutatottakhoz képest.

A Magyar Cetelem Banknak a Media Markt-ban jelenleg elérhető több, mint 10 hitelkonstrukciója mellett 2 db 0%-os THM-es hitelajánlata van. Ez azt jelenti, hogy kamat és kezelési költségmentesen vehetik igénybe az ügyfelek. Az egyik konstrukció az áruházak teljes kínálatára vonatkozó 6 hónapos ingyenhitel, amely december 17-ig igényelhető, a másik 10 hónapos ingyenhitel, amely kizárólag sulinetes termékekre vonatkozik. Ez utóbbi december 31-ig vehető igénybe - mondta el a Pénzcentrum.hu-nak Szánthó Balázs koncepciómenedzser. 


Mindent összevetve tehát vásárlóként annyi a teendőnk, hogy amikor minden túl szépnek tűnik, akkor feltesszük a "biztos nincs semmi más költség" típusú kérdéseket, ha a THM gyanút ébreszt bennünk. Végezetül meg kell persze jegyezni, hogy hitelkártyával akár olcsóbban is megúszhatjuk a vásárlást, ehhez azonban ügyesen kell használnunk az áruhitelnél jóval bonyolultabb terméket, melyhez alábbi írásaink nyújtanak segítséget.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2025. december 27. 19:43
Akkurátusan vezetem, hogy mit csinálok a tőzsdén (van egy trading_log nevű óriási táblázatom, histor...
ChikansPlanet  |  2025. december 26. 08:00
Egy új technológia megoldást jelenthet a hosszabb távú energiatárolás kérdésére: az olvadt sóra épít...
Holdblog  |  2025. december 24. 15:51
Boldog, meghitt karácsonyt kívánunk mindenkinek! A HOLD-csapat. The post Boldog karácsonyt kívánunk...
Bankmonitor  |  2025. december 23. 11:24
Részletesebb statisztikai adatok jelentek meg az Otthon Start hitel első 100 napjáról. Ebből már ért...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 27. szombat
János
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?