Korábban az Euronics szakértőjének segítségével igyekeztünk ítéletet mondani a plazma vs. LCD tévécsatában, az érdeklődés azóta sem csillapodott a síkképernyős televíziók iránt, így indokoltnak tartjuk röviden összefoglalni az alapvető tudnivalók mellett az AVT.O.P. független tesztintézet tanulmányának legfőbb megállapításait, nehogy mellényúljunk a több százezres beruházással!
Melyik hogy működik?
A plazmatévék esetében minden egyes képpont három kis kamrából áll, melyek a piros, a zöld és a kék alapszínekre vannak felosztva. Ezen kamrák két üveglap között vannak elhelyezve és egy speciális nemesgázkeverékkel vannak megtöltve. A kamrák elektródájára elektromos impulzust bocsátva a gázkeverék plazma állapotba kerül és a benne felszabaduló ionok fényt bocsátanak ki. Az így kigyúló több millió pixel alkotja a képet a plazma esetében.
Az LCD-nél tudni kell, hogy az LCD-panel nem rendelkezik önálló fényforrással, ezért egy hátsó megvilágító panellel kell ellátni. Ezen panelek fényereje elvileg tetszőleges lehet, amint arra az energiafogyasztás témakörénél is kitérünk. Ezen technológia keretein belül az üveglapok közötti képpontokat folyadékkristályok alkotják, melyek fizikai elhelyezkedésükből adódóan átengedik vagy kitakarják a háttér megvilágítás fényét, szabályozzák a fényerősséget és a színt.
Sötét vagy világos?
A tévéválasztásnál nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az üzlet eladótere, melyben kiszemeljük az áldozatot, nem éppen úgy van megvilágítva, mint az otthoni szobánk. Alapesetben érdemes tudni, hogy a gyengébb megvilágítás a plazmatévék képének kedvez, míg a közel 1,000 Luxos áruházi fényárban az LCD-k mutatnak szebb képet. Nézzük meg a kiválasztott tévét az otthonihoz hasonló fényviszonyok mellett is, nehogy csalódnunk kelljen!
A nézési szög
Laboratóriumi tesztek igazolják, hogy a plazmatévék esetében a kontraszt mértékében nincs változás a nézési szög függvényében, a képminőség szempontjából tehát indifferens a nézési szög, míg az LCD-technológiánál a 45 foknál nagyobb szög mintegy 70%-kal csökkenő kontrasztot eredményezhet. Mindent összevetve: az LCD-t szemből kell nézni, különben képe halványnak tűnhet.
Gyors mozgás
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Sportközvetítések esetén lehet releváns, hogy a plazmatévék kijelzői gyorsabban reagálnak az impulzusokra, mint az LCD-k, utóbbinál így előfordulhat az ún. utánhúzó effektus. Ennek az az oka, hogy az LCD-panel pixeleinek az elektromos impulzus leadása után időre van szükségük a kristályok fizikai elmozdulásához, míg a plazmánál a panel nem rendelkezik reakcióidővel.
A fentiekből adódóan is igaz tehát, amit korábban az Euronics szakértője is elmondott a Pénzcentrum.hu-nak, hogy a nappaliba, nagyobb képméretű modellnek a plazmát érdemes választani, míg a hálóba, esetleg a konyhába (ahol kevesen, feltehetően szemből nézik) kis képméret (max. 80 cm-es képátló) mellett ár-érték arányban az LCD lesz a legmegfelelőbb megoldás.
Melyik fogyaszt több áramot?
A plazmatévéknél a sötét képábrázolások esetén kevesebb pixel világít, így kisebb az áramfelhasználás, mint a nagyon világos képtartalmak esetén. Ezzel szemben az LCD technológia esetében a háttérvilágítás folyamatosan ugyanolyan erősen világít, így a képtartalomtól függetlenül ugyanolyan az áramfelhasználás. Összességében elmondható, hogy a plazma és az LCD-készülékek között nincs lényegesebb különbség az áramfogyasztás tekintetében és élettartamuk is azonosnak mondható. (Mindkettőnél 60,000 óra az irányérték, ami 20 éves élettartamnak felel meg, évi 365 nappal és napi 8 órás használattal kalkulálva.)
A recept tehát egyszerűnek tűnik: kis méretben LCD, 80 centis képátló felett plazma!
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






