Vesztésre állnak a plazmatévé gyártók a lapos képernyős televíziók piacán folyó versenyben az LCD-technológia képviselőivel szemben - derül ki a Credit Suisse elemzéséből. Idén karácsonykor az LCD-forgalom várhatóan már a 100 centis képátló feletti szegmensben is meghaladhatja a plazmatévék forgalmát, ami azért jelentős eredmény, mert korábban ez a terület egyértelműen a plazmák felségterülete volt.
Az LCD-knek annak ellenére is sikerül piacot nyerniük, hogy a nagy felbontású, nagy méretű termékeik drágábbak mint a konkurenseké.
Szintén a folyadékkristályos technológia malmára hajtja a vizet, hogy jövőre az LCD tévék áránál 30%-os csökkenés várható, míg a plazmáknál csak 15-20%-os lesz a mérséklődés. Mindezek alapján ez lehet az utolsó olyan karácsony, amikor még viszonylag kiegyenlített lehet a küzdelem a két kategória között, ezt követően azonban a prognózisok szerint az LCD-é a jövő.
A plazmatévék piaca várhatóan 2008-ban éri el a csúcsát, akkor 24 milliárd dollár körüli forgalmat generálhat a szegmens, míg az LCD-k esetében a 2008-as 75 milliárd után 2010-re már 93 milliárd dolláros lehet a gyártól összbevétele.
Szintén érdekes adat, hogy világszerte a lapostévék fejlesztésére fordított összeg 80%-a kapcsolódik az LCD-khez és csak a fennmaradó részt költik a plazma és egyéb készülékek fejlesztésére.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A DisplaySearch kutatása szerint az LCD szegmensben a Samsung rendelkezik a legnagyobb piaci részesedéssel, míg a plazma technológiában a Panasonic orrhosszal vezet.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






