Az 1960-ban a rangos Science folyóiratban publikált tanulmányt Heinz von Foerster osztrák–amerikai fizikus jegyezte az Illinoisi Egyetem kutatóival közösen.
Súlyos tévhit terjed a rettegett népbetegség kapcsán 2026-ban: már ez is bőven elég lehet a kockázat csökkentéséhez
Sokan úgy érzik, hogy ha nem sikerül naponta 10 ezer lépést megtenniük, akkor a séta sem ér sokat. Egy több mint 226 ezer ember adatait vizsgáló kutatás azonban jó hírt hozott: már jóval kevesebb lépés mellett is mérséklődhet a korai halálozás és a szív- és érrendszeri betegségek kockázata – miközben a több mozgás továbbra is nagyobb előnnyel jár.
Sokan úgy gondolják, hogy csak akkor tesznek eleget az egészségükért, ha minden nap elérik a bűvös 10 ezer lépést. Egy nagyszabású kutatás szerint azonban már ennél jóval kevesebb séta is jelentős előnyökkel járhat. A vizsgálat ugyanakkor arra is rámutatott: minél többet mozgunk, annál kedvezőbbek lehetnek a hatások - írja a HuffPost.
Az European Journal of Preventive Cardiology című szaklapban megjelent metaanalízis 17 korábbi tanulmány, összesen 226 889 ember adatait vizsgálta. A kutatók arra jutottak, hogy napi mintegy 3967 lépés felett már csökkenni kezdett a bármilyen okból bekövetkező halálozás kockázata, míg a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázata már körülbelül 2337 lépésnél alacsonyabb volt.
A lépésszám növelésével pedig tovább javultak az eredmények. Minden további napi 1000 lépéshez 15 százalékkal alacsonyabb, bármilyen okból bekövetkező halálozási kockázat társult, míg napi plusz 500 lépés 7 százalékkal alacsonyabb szív- és érrendszeri halálozási kockázattal járt.
Fontos azonban, hogy a kutatás eredményeit nem érdemes úgy értelmezni, hogy innentől kezdve elegendő napi 2000-4000 lépést megtenni. A tanulmány éppen azt mutatta meg, hogy nincs olyan éles határ, amely alatt a séta semmit sem ér, felette pedig hirtelen minden megváltozik. Összességében a több mozgás kedvezőbb eredményekkel járt. Egy szakmai hozzászólás külön arra is figyelmeztetett, hogy a 2337 és 3967 lépéses értékeket nem szabad „célértékként” félreértelmezni.
Nem csak a sport számít
Dr. Keith Ferdinand, a New Orleans-i Tulane University School of Medicine prevenciós kardiológiai tanszékének vezetője szerint a napi 10 ezer lépéses ajánlás sok ember számára túlságosan nehezen teljesíthető, ami akár kedvét is szegheti azoknak, akik kevesebbet mozognak.
Ha valaki nem tudja teljesíteni a napi 10 ezer lépést, ne keseredjen el. Bármennyi mozgás is jobb, mint a semmi
– mondta Ferdinand. A szakember szerint ráadásul nem feltétlenül kell edzőterembe járni ahhoz, hogy valaki aktívabb legyen. A mozgásba beleszámíthat a házimunka, a kertészkedés, a gyerekekkel való séta vagy éppen a kutyasétáltatás is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az American Heart Association heti 150 percnyi mérsékelt intenzitású mozgást javasol. Ferdinand szerint „nem feltétlenül kell célzottan edzőterembe járni vagy külön sétaprogramot követni”, a lényeg az, hogy rendszeresen fizikailag aktívak legyünk.
A 60 év felettieknek különösen fontos lehet
A kutatás alapján a nagyobb lépésszám mellett egyre alacsonyabb volt a halálozási kockázat, és az előnyök még a napi 20 ezer lépést elérőknél is folytatódtak. Ferdinand ugyanakkor külön kiemelte a 60 év felettieket, akiknél jelentős előny mutatkozott a napi 6000 és 10 ezer közötti lépésszámnál.
Aki nem szeret vagy nem tud hosszabb ideig a szabadban sétálni, annak a szakember szerint több alternatívája is van: lehet gyalogolni egy bevásárlóközpontban, egy közösségi központban, otthon a lakásban, vagy akár a lépcsőn fel-le járkálva is.
Arra azonban érdemes figyelni, hogy nagy melegben a szabadtéri mozgás veszélyes lehet, ezért ilyenkor célszerű hűvösebb időpontot vagy klimatizált, biztonságos helyszínt választani.
A legfontosabb üzenet tehát nem az, hogy hány lépésnél lehet „letudni” a napi mozgást. Éppen ellenkezőleg: minden plusz lépés számíthat, és a több mozgás általában nagyobb egészségügyi előnnyel jár. „A több jobb, de valamennyi jobb, mint a semmi” – foglalta össze Ferdinand.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







