Szeged, 2024. április 16.Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus elõadást tart a Szegedi Tudományegyetemen 2024. április 16-án. A kutató egykori alma materének, a Szegedi Tudományegyetemnek ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát, valami

Egyetlen fillért sem kér a munkájáért Karikó Katalin: kiderült, mire készülnek Hegedűs Zsolttal

2026. május 15. 08:43

Karikó Katalin Nobel-díjas kutató is csatlakozik Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter tanácsadó testületéhez, jelentette be a miniszter a parlamenti bizottsági meghallgatásán. A felkérést Karikó elfogadta, ugyanakkor jelezte: a munkát kizárólag térítésmentesen vállalja.

A Telex beszámolója szerint Karikó Katalint egy philadelphiai bevásárlás közben, a „tejfölös pult mellett” érte Hegedűs Zsolt telefonhívása. A kutató később arról beszélt: számára fontos feltétel volt, hogy ne a neve miatt kérjék fel, hanem a szakmai tudása és tapasztalata miatt.

Karikó azt is elárulta, hogy korábban ő maga kereste meg Hegedűs Zsoltot egy leukémiás betegek kezelésére alkalmas sejtterápia magyarországi bevezetésének ügyében. A tervek szerint ezt egy budapesti kórházban honosítanák meg.

A Nobel-díjas kutató elsősorban az amerikai és német egészségügyi rendszerben szerzett tapasztalataival segítheti a magyar egészségügy átalakítását. Karikó szerint különösen fontos lenne a prevenció erősítése, az egészséges életmód támogatása és a szűrővizsgálatok szerepének növelése.

Hegedűs Zsolt a meghallgatásán arról beszélt, hogy az egészségügyet nem költségvetési tehernek, hanem a nemzet jövőjébe történő befektetésnek tekinti. Több problémára is felhívta a figyelmet, köztük az alacsony egészségügyi ráfordításokra, a hosszú várólistákra, az infrastruktúra állapotára és az egészségügyi dolgozók hiányára.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A miniszter emellett bejelentette, hogy új betegjogi és minőségbiztosítási rendszert alakítanának ki, amelyben a betegek anonim módon értékelhetnék az ellátást, az intézményeknek pedig kötelező lenne feldolgozniuk a visszajelzéseket.

Címlapkép: Lehoczky Péter, MTI/MTVA 

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 18. hétfő
Erik, Alexandra
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem