Magyar Péter miniszterelnök videóüzenetben reagált arra, hogy Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki jelölést.
Kultúrbékét hirdetett Tarr Zoltán: kemény beszéddel mutatkozott be a Tisza kulturális minisztere
Tarr Zoltán élesen bírálta az előző kormány kulturális politikáját a parlament Művelődési Bizottsága előtti meghallgatásán, ahol a kultúráért felelős miniszterjelölt a kulturális intézményrendszer átalakítását, a politikai befolyás visszaszorítását és egy átláthatóbb, autonómiára épülő finanszírozási modell bevezetését ígérte. Szerinte a kultúrának ismét a társadalmi önismeret és a „kultúrbéke” terepévé kell válnia, nem pedig politikai vagy gazdasági eszközzé.
Erős kritikákkal illette az Orbán-rendszer kulturális politikáját Tarr Zoltán a parlament Művelődési Bizottsága előtti keddi meghallgatásán. A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszterjelölt arról beszélt: szerinte volt olyan eset, amikor műemlék épületeket bontottak le azért, hogy helyükre jakuzzi épülhessen.
Tarr Zoltán tárcájához a kultúra mellett a nemzetiségi ügyek, az egyházak, a civil szervezetek és a határon túli magyar közösségek kérdései is tartoznának. Emiatt már hétfőn meghallgatta őt a Magyarországi Nemzetiségek Bizottsága és a Magyarságpolitikai Bizottság is, kedden pedig a Művelődési Bizottság mellett a Társadalmi Részvétel Bizottsága előtt is megjelenik.
Beszéde elején arról beszélt, a változás nemcsak látványos, hanem átélhető is, még ha ezt nehéz is pontosan megfogalmazni. Úgy vélte, ezt az érzést leginkább a művészet képes kifejezni – dallamokban, írásokban és más kulturális alkotásokban.
A miniszterjelölt szerint a kultúra mindig is fontos eszköze volt annak, hogy a társadalom hangot adjon a benne felgyülemlett feszültségeknek és érzéseknek. Úgy fogalmazott: ez az a közeg, ahol egy ország önmagáról gondolkodik és vitázik, ezért a kulturális kormányzás jóval többet jelent egyszerű intézményfenntartásnál. Véleménye szerint ez a társadalmi kohézió és a közös gondolkodás egyik legfontosabb terepe.
Tarr Zoltán ugyanakkor élesen bírálta az előző kormányzat kulturális politikáját. Szerinte a kultúrát ideológiai reprezentációs eszközként és gazdasági érdekek kiszolgálójaként kezelték, miközben a sokszínűséget fokozatosan felváltotta a kultúrharcos szemlélet.
A politikus szerint a folyamat a 2010-es médiatörvénnyel kezdődött, amely állítása szerint ideológiai irányítás alá helyezte a közmédiát, majd később a „kvázi magánmédiát” is. Ezt követően a Magyar Művészeti Akadémia megerősödését említette, amely szerinte hozzájárult a kulturális életből való kiszorításokhoz.
Tarr hangsúlyozta: a kultúrát vissza kell adni a társadalomnak, az alkotóknak és a közönségnek. Hozzátette, hogy a Tisza Párt célja nem a kultúrharc folytatása, hanem egyfajta „kultúrbéke” megteremtése.
Korábbi nyilatkozataiban Tarr Zoltán többször hangsúlyozta: véget vetnének annak az időszaknak, amikor a kulturális támogatások odaítélését politikai lojalitás befolyásolja. Szerinte az állam feladata nem az ízlésformálás, hanem az alkotómunka feltételeinek biztosítása. Ennek részeként kiszámítható finanszírozást ígért a színházi, tánc- és zenei szférának, valamint szakmai autonómiát a kőszínházaknak és a független társulatoknak egyaránt.
Szerinte Magyarország egy olyan időszakból próbál kilépni, amelyet kulturális és intézményi torzulások jellemeztek, és ebben a folyamatban a kultúrának meghatározó szerepe van. A leendő kulturális kormányzást ezért „helyreállítási minisztériumként” is értelmezné, amely az alkotói szabadság és a kulturális hozzáférés bővítésén keresztül segítené a társadalmi önismeret erősödését. Hangsúlyozta: a kultúra nem a politikai hatalom kiszolgálója, hanem a társadalmi önreflexió egyik legfontosabb terepe.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Programja három fő pillérre épül: az intézményi autonómia helyreállítására, az átlátható – szakmai zsűrikre és nyilvános indoklásra épülő – finanszírozási rendszer kialakítására, valamint a kulturális hozzáférés kiszélesítésére. Utóbbi alatt a kultúra jelenlétének megerősítését érti a vidéki településeken, könyvtárakban, független műhelyekben és az online térben is.
Konkrét intézkedései között szerepel a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ megszüntetése és az intézményi autonómia visszaállítása, valamint az Iparművészeti Múzeum rekonstrukciójának elindítása. Emellett egységes, átlátható szabályozást vezetnének be a közgyűjteményi műtárgykölcsönzésekre, és önálló országos műemlékvédelmi intézményt hoznának létre.
A Nemzeti Kulturális Alap működésének átfogó felülvizsgálatát is kilátásba helyezte, beleértve a forráselosztási mechanizmusokat és az elszámolási rendszert. A Nemzeti Filmintézet működését rendeznék, a színházi szektorban pedig újraindítanák a szakmai egyeztetéseket, átlátható vezetői pályázati rendszert és stabil finanszírozást biztosítva a független társulatoknak.
A művészeti oktatás autonómiájának helyreállítását, valamint egy átlátható ösztöndíjrendszer létrehozását is tervezi a középgenerációs alkotók számára. Emellett nemzeti olvasóprogramot indítanának az olvasás népszerűsítésére, és megerősítenék a könyvtári rendszert, valamint a magyar művészet nemzetközi jelenlétét.
A közmédia átalakításáról szólva Tarr Zoltán azonnali változtatásokat sürgetett, amelyek célja szerinte a propaganda, a félrevezető tartalmak és a „riogatás” megszüntetése. Beszéde végén kiemelte: a kultúrának ismét közös, sokszínű és mindenki számára hozzáférhető társadalmi térré kell válnia.
Elmondása szerint olyan kulturális ökoszisztémát szeretne kialakítani, amely egyszerre őrzi a nemzeti hagyományokat és támogatja a modern, illetve kortárs művészeti törekvéseket.
Címlapkép: Máthé Zoltán, MTI/MTVA
Tömegével váltottak jegyet erre a filmre a magyar mozikban: elkapkodták az IMAX‑helyeket a hétvégére
"Mindannyian ismerjük a művet, mindannyian tudjuk, mit jelent, tudjuk, mit ígér, és remélhetőleg a film közönsége is úgy érzi majd, hogy betartottuk ezt az ígéretet"







