14 °C Budapest
Hegedűs Zsolt egészségügyért felelős miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatására érkezik az Országgyűlés egészségügyi bizottságának ülésére az Országházban 2026. május 11-én.MTI/Hegedüs Róbert

Bejelentést tett Hegedűs Zsolt a hantavírusról: elmondta, mekkora az esély egy újabb pandémiára

2026. május 18. 08:03

Hegedűs Zsolt, a Tisza-kormány egészségügyi minisztere szerint nem kell újabb világjárványtól tartani a sajtóban nagy visszhangot kiváltó, egy óceánjárón megjelent hantavírus miatt. Magyarországot jelenleg nem fenyegeti járványveszély. Nincs tudomásunk hazai érintettségről, így semmi sem indokolja a pánikot.

A jelenlegi nemzetközi figyelmet az MV Hondius nevű tengerjárón kialakult fertőzés váltotta ki. Bár a karanténintézkedések és a kontaktkutatás a koronavírus időszakát idézik, a miniszter legutóbbi Facebook-bejegyzésében hangsúlyozta, hogy ez nem jelenti az európai tömeges terjedés veszélyét. Kiemelte azt is, hogy a járványnak nincs ismert magyar fertőzöttje. Olyan hazai személyről sem tudnak, aki kapcsolatba kerülhetett volna a hajón megbetegedettekkel.

A hantavírusokat rágcsálók terjesztik. A koronavírussal ellentétben emberről emberre szinte egyáltalán nem terjednek, és a tünetmentes hordozók általi fertőzés sem bizonyított.

A hazai esetek rendkívül ritkák: az elmúlt évtizedben évente mindössze 2–16 megbetegedést regisztráltak. A Magyarországon előforduló vírustípusok jellemzően enyhe vagy középsúlyos, vesét érintő panaszokat okoznak.

A vírus ellen nem áll rendelkezésre széles körben elérhető védőoltás, de a helyzet nem is indokol tömeges oltási programot. A megelőzés leghatékonyabb módja így a rágcsálók távoltartása, valamint a megfelelő higiénia fenntartása. Hegedűs Zsolt felhívta a lakosság figyelmét a tünetekre is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ha valaki rágcsálókkal vagy azok ürülékével szennyezett helyen járt, és ezt követően lázat, erős levertséget, izomfájdalmat, hányingert vagy szokatlan hasi panaszokat tapasztal, mindenképpen forduljon a háziorvosához.

Címlapfotó: MTI/Hegedüs Róbert

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 18. hétfő
Erik, Alexandra
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem