Az érdi Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény súlyos orvoshiánnyal küzd, ami jelentősen megnehezíti a betegellátást.
Megállíthatatlanul terjednek kínzó betegségek itthon: milliónyi magyar van már most veszélyben
Magyarországon csaknem 10 felnőttből 4 szenved valamilyen krónikus betegségtől. És bár ezek közül a betegségek közül nem mind gyógyíthatatlan, millióknak keseríti meg a mindennapjait így vagy úgy. Sok nyavalyának ráadásul veszélyes következményei is lehetnek, úgyhogy fontos a mihamarabbi diagnosztika. A magyar adat egyébként az Európai Unió egyik legrosszabbja, és az utóbbi években nem is javult a helyzet.
Az Európai Unió 16 évnél idősebb lakosságának 35,8 százaléka szenvedett valamilyen hosszan tartó (krónikus) betegségben vagy egészségügyi problémától 2021-ben – derült ki az Eurostat legfrissebb adatközléséből. A legrosszabb adatot tavaly a finnek produkálták, ott ugyanis a lakosság több mint felénél (51,1%) regisztráltak olyan problémát, ami hosszabb időtávon, legalább 6 hónapig fennáll. Az adattal rendelkező országok közül a legkevesebb ilyen jellegű problémát Olaszországból jelentették, itt csupán a lakosság 18,6 százalékánál áll fenn ilyen probléma.
Ha megvizsgáljuk a legrosszabb adattal rendelkezők listáját, akkor a top háromban végzett még Észtország és Portugália is, de 40 százalék feletti arányszámmal lett negyedik Svédország is. Utóbbit a negyedik és ötödik helyen kevés különbséggel követi Lettország és Ciprus. Nem sokkal lemaradva, bőven a top 10-ben Ciprus után viszont egyből Magyarország következik.
Ahogy az összesített listát nézzük, Magyarországon a 16 évnél idősebb lakosság 38,4 százalékkal szenved valamilyen hosszan tartó betegségben. Ez azt jelenti, hogy csaknem minden 10 felnőttből négyen. Összességében tehát a probléma brutálisan sok, majd 4 millió magyart is érinthet. Ez pedig arányaiban az Európai Unió 7. legrosszabb adata. Utánunk a 10-be még alig lemaradva tőlünk Spanyolország a nyolcadik, Franciaország a kilencedik és Litvánia a 10.
Az utolsó ország, amelyik még az EU-s átlag felett teljesít az Ausztria, a maga 35,3 százalékos arányával. Összesen tehát a 11 legrosszabbul teljesítő ország az, ami az EU-s átlag felett van, míg az átlag alatt 14 ország található.
Hogyan teljesít a listán Magyarország?
Ha visszamegyünk az időben, láthatjuk, hogy Magyarországon 2014-2015-ben volt egy érdemibb növekedés a hosszan tartó betegségeket illetően, ám azóta voltaképpen stagnálás figyelhető meg. A legmagasabb arányt 2019-ben mérték, akkor a 16 évesnél idősebb korosztály 39,8 százaléka, tehát majdnem 40 százaléka szenvedett valamilyen krónikus betegségtől. Ez pedig 3,4 százalékpontos növekedés volt 2012-höz képest.
2021-re viszont az arányszám 38,4 százalékra csökkent, ami a legkevesebb volt 2016 óta. Ennek a csökkenésnek viszont a Covid-járvány miatti halálozási növekmény is lehet az egyik oka. Az viszont biztos, bárhogy is változtak az arányszámok Magyarországon, 2012 és 2021 között mindig ott voltunk a 10 legrosszabbul teljesítő ország között, általában mindig az 5-6. hely környékén. További érdekesség, hogy a vizsgált 10 éves időtávon csupán 4 országban csökkent a hosszú távú betegségben szenvedők aránya. Ezek az országok Hollandia, Szlovénia, Románia és Olaszország voltak.
Mi az a krónikus betegség?
A krónikus betegség olyan megbetegedésekre vonatkozik, amelyek lassan fejlődnek ki, és habár nem feltétlenül gyógyíthatatlanok, kezelésük hosszú időt vesz igénybe – innen ered a krónikus betegség, azaz hosszan tartó betegség kifejezés is. A fogalom elég tág, a krónikus betegségek listája pedig hosszú; olyan betegségek szerepelnek rajta, mint a krónikus légzőszervi megbetegedések, a daganatos elváltozások, vagy a szív- és érrendszeri megbetegedések, amelyek időnként enyhébb, időnként pedig erősebb, fellángoló panaszokkal jelentkeznek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 583 438 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 137 058 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; a Raiffeisen Banknál 7,00%, az Erste Banknál szintúgy 7,00%, az OTP Banknál pedig 8,16%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Rengeteg krónikus betegség tartozik egyben a népbetegségek közé: tipikusan ilyen problémák például a cukorbetegség, a reflux, vagy a felnőtt lakosság nagy hányadát érintő cukorbetegség. Ezeknek a közös jellemzője, hogy a megbetegedés genetikai és életmódbeli okokra vezethető vissza, nem külső tényező, például vírusfertőzés okozza azokat. A krónikus betegségek vezető haláloknak számítanak, éppen ezért folyamatos odafigyelést, orvosi kontrollvizsgálatokat és számos esetben életmód terápiát is igényelnek.
Krónikus betegségek Magyarországon
A krónikus betegségek listája hosszúra nyúlik és igen változatos, hosszan tartó betegségeket tartalmaz, mint például a váz- és izomrendszer megbetegedése, vagy a keringési rendellenességek. Krónikus betegség pajzsmirigy működési zavar esetén is felléphet, ám Magyarországon a legtöbb felnőtt a veszélyes magas vérnyomástól szenved (a betegség agyvérzést is okozhat), amelyet nagyon egyszerű beazonosítani a tünetek alapján. Évről évre gyakoribb az allergia krónikus betegség is, különösen a parlagfű szezon idején.
A krónikus betegségek zöme visszavezethető a mozgásszegény életmódra, különösen igaz ez az ülőmunkát végző emberekre, akik sokszor a munkahely és az otthonuk közötti utat leszámítva egyáltalán nem mozognak. Ekkor kerül előtérbe az egyre gyakrabban ismétlődő krónikus derékfájás, a hát, a vállak és a könyökök ízületi fájdalma, vagy a kezek zsibbadása. A szakértők nem győzik hangsúlyozni, milyen gyakoriak az ülőmunka szövődményei, éppen ezért az ilyen dolgozóknak különösen nagy figyelmet kellene fordítaniuk arra, hogy minden nap megejtsenek legalább egy sétát.
A mozgásszegény életmód mellett a krónikus betegségek kialakulásának oka számtalan esetben a káros szenvedélyek halmozása (alkoholfogyasztás, dohányzás) és a kiegyensúlyozatlan, rossz táplálkozás, különösen, ha kombinációban megjelenik az elhízás problémája is. Az utóbbi tényezők mind hozzájárulhatnak a másik leggyakoribb krónikus betegség, a cukorbetegség kialakulásához és súlyosbodásához, ami szintén lassan alakul ki, de egy életen át tartó károsodásokat okozhat.
Ha többet akarsz tudni a krónikus betegségekről, és érdekel az is, hogy pontosan milyen betegségek miatt lehet adókedvzményt is kapni, akkor olvasd el a Pénzcentrum összefoglaló cikkét a témában:
Százezernyi magyart fenyeget az alattomos népbetegség: nagyon kevesen tudják, mit lehet ellene tenni
Egy új tanulmány rávilágít, hogy a szív egészsége kulcsfontosságú szerepet játszik az agy működésének megőrzésében az életkor előrehaladtával.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Mutatjuk: ennyit tudsz spórolni a hőszivattyúval, amit most állami támogatással is beszerelhetsz
Minden, amit a hőszivattyúkról tudni akartál, de eddig nem merted megkérdezni.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Hogyan alakulnak a bérek a magyar IT piacon 2024-ben? (x)
Az IT szektorban továbbra is magas bérek várhatók, de az infláció komoly kihívást jelenthet.